Egyszerre egzotikus és ismerős – Weyer Balázs, WOMEX Budapest

A WOMEX néven elhíresült World Music Expót nemhogy hazánkban, de a kelet-európai régióban is először rendezik meg az idén. A különleges alkalom apropóján a főszervezők egyikével, Weyer Balázzsal többek között folytonosságról, tudásátadásról és médiatudatosságról beszélgettünk.

Dal+Szerző: A WOMEX-évkönyvek elején az áll, hogy „aki itt belépsz, sose kérdezd meg, hogy mi az a világzene”. Ha főszervezőként mégis definiálnod kellene a saját különbejáratú leírásodat, miképp fogalmaznál?

Weyer Balázs: A világzene leginkább olyan, mint az utazás. Amikor egy helyre elutazunk, sosem úgy ismerünk meg egy helyet, mintha ott élnénk. Újszerűbb, izgalmasabb, inspirálóbb, de vannak, akiknek félelmetesebb is elhagyni az ismert vidékeket. Van, aki beéri a turistacsalogató felszínnel, a prospektusokban látható világgal, és van, aki a mélyére megy, meg akarja ismerni, le akar térni a járt útról, de az élmény mindenképp a különbözőségből fakad. A zene talán a legrövidebb út egy másik kultúrához, akkor is, ha nem értjük a szöveget és ha nem a sajátunk az a zenei világ. A világzene az, amit egy adott kultúra zenei hagyományából az érdeklődő idegen be tud fogadni, amely a zene globális nyelvének szűrőjén ereszti át a hagyományt. Így egyszerre egzotikus és ismerős. (Létezik persze skót salsa- vagy német calypso-zenekar is, de az inkább annyiban hasonlítható az utazáshoz, mintha mumbai-i repülőjegy helyett lemegyünk egy indiai étterembe Budapesten.) Ezért nehéz definiálni a világzenét. Egyrészt minden zene az, amely valamilyen módon a hagyományból építkezik, inspirálódik, másrészt ez a megközelítés túl tág, hiszen nincs hagyományok, előzmények nélküli zene. Leegyszerűsítő, de nem valós alap nélküli az a leírás, amely szerint a rock and roll forradalmából kinőtt mai popzene afrikai ritmusok, európai klasszikus harmóniák és a török janicsárzenekarok hangszerparkjának találkozásából alakult ki. Ez történetileg valóban levezethető, de ettől még a mainstream popzene nem lesz világzene. Ahhoz az is kell, hogy a zene hordozzon olyan tartalmakat, amelyek mélyen ágyazódnak az adott helybe és társadalomba, ahonnan származik. A világzenében minden előadóhoz és minden dalhoz kapcsolódik egy történet, ami mond valamit a helyről, ahonnan jön.

WeyerBalazs_NagyillesSzilard

Weyer Balázs, a WOMEX egyik főszervezője

D+SZ: Miben lesz más a budapesti WOMEX, mint az eddigiek? Lehet-e egyáltalán a kiválasztás, a rendezés szempontjait változtatni, sajátossá tenni 2015-ben ennyi év rutinja után?

WB: Lehet. A WOMEX-nek fontos tulajdonsága, hogy vándoresemény, része az élménynek, hogy városról városra jár. Visszautalva az utazási metaforára, szerintem egy világzenei eseménynél ez így teljesen rendben is van. A vendégek minden évben hoznak is, kapnak is: miközben a program nagy része szerkezetileg kötött, van lehetőség helyi ízeket csempészni bele. Idén mi talán egy kicsit többet tettünk hozzá a szokásosnál, aminek leginkább az az oka, hogy ez az első magyarországi, de az első kelet-európai WOMEX is, amire mi is, a térség is, és a nemzetközi szakma is ki volt éhezve, ezért elég sok dolgot próbáltunk belegyömöszölni. A sok magyar szempont mellett ezért annak a felelősségét is éreztük, hogy meg kell osztanunk a lehetőséget az egész régióval. Lesz egy kelet-európai zenekaroknak fenntartott színpad, a Club Duna, ahol Lettországtól Boszniáig lépnek fel zenekarok, de lesz a Kárpát-medencei cigány népzenét bemutató megnyitó, lesz táncház, és egyfajta kiegészítőként egy nulladik nap, ahol a hivatalos programban szereplő nem kevés előadón kívül még tíz zenekar lép majd fel. Más szempontból viszont szigorúan ragaszkodunk a WOMEX jól bevált szerkezetéhez.

D+SZ: Még sosem volt a régiónkban WOMEX. Valóban sokat számított, hogy Magyarországon/Budapesten élő, más országokban nem nagyon látható táncház-kultúra van, tán ez is nyomott a latban, amikor Budapest mellett tették le a garast a döntéshozók?

WB: Azt hiszem, ez volt az egyik legfontosabb szempont. A táncház-mozgalom nagyon sokaknak volt inspirációs forrása, meghatározó élménye a világzenei közösség befolyásos személyiségei közül, sokan már a hetvenes években jártak Budapesten, de Erdélyben is. De még mostanában is sokszor volt alkalmam külföldi zenészeket, szakembereket csillogó szemmel inni be a látványt egy-egy jobban sikerült táncházban. Ez a fajta közösségi részvételre alapuló látványos hagyományápolás él ugyan néhány helyen a világon, de Európában már inkább ritkaságnak számít. Márpedig a zene, és elsősorban a világzene a leginkább közösségi formája a művészeteknek, a részvétel nagyon fontos. Visszatérve az okokhoz: a táncház mellett a Muzsikás és Sebestyén Márta is nagyon fontos ikonjai a világzenének a kezdetektől fogva, de Bartók is általános igazodási pont ebben a szakmában. De számított talán az utóbbi évek reneszánsza is, amely már a mi építkezésünk része: a 2011-es koppenhágai WOMEX magyar megnyitójának sikere, a Söndörgő és Lajkó Félix nagyon jól sikerült showcase-fellépései, a World Music Charts-on sok évnyi szünet után ismét rendszeresen feltűnő magyar lemezek. Fontos, hogy Magyarország hírneve a világzenében nem olyan, mint a fociban, hogy egyszer nagyon régen volt az Aranycsapat, aminek az emléke ugyan él, de semmiféle folytatása nincs a mában. A zenében van folyamatos megújulás, van tudásátadás, van folytonosság. Szóval elég masszív alapokra épül az a jövő, amit most tervezgetünk.

D+SZ: A világzenét át- meg átjárja a politikum, a társadalmi kérdésekkel való bíbelődés. Létezik politika nélküli releváns világzene?

WB: Persze hogy létezik, azért több dal születik szerelemről, Napról, Holdról, tengerről, álmokról, táncról, születésről és halálról, és ez természetes is. De persze vannak politikus dalok és politikus művészek is szép számmal. A társadalmi elkötelezettség,
a politikai kiállás egy szép és fontos hagyománya a világzenének. Ennek nagyon sok oka van. Az egyik, hogy a világzene talán a legdemokratikusabb műfaj abból a szempontból, hogy gyökere, a népzene hagyományosan részvételre alapult, a jellegéből fakadóan az volt a célja, hogy sokan tudjanak csatlakozni hozzá: olcsó alapanyagokból készült hangszereken játszottak olyan zenét, amelybe könnyű volt bekapcsolódni. Gondoljunk csak a sok feleltetős szerkezetű dalra a világ különböző zenéiből. A másik ok, hogy maga a világzene is bizonyos szempontból antitézise a globális sablonokra épülő popzenének, tehát éppen a különbözőségben találja meg a szépséget az egyformaság helyett,
a természetességben a marketing helyett, ami szintén egyfajta politikai értékválasztás is. De említhetném azt is, hogy a gyarmatosítás és a migráció történetileg nagyon fontos szerepet játszott a zene terjedésében, ami meghatározó politikai alapélménye ennek a szakmának. Nem véletlen, hogy a menekültügy az egyik legérzékenyebb kérdése ebben a közösségben. Ha csak az idei WOMEX-programot nézzük, az életműdíjas Cheikh Lo már húsz évvel ezelőtt énekelt az Európába jövő nyugat-afrikai menekültekről, a nyugat-szaharai Aziza Brahim maga is menekült, az elmúlt évek Maliban látott polgárháborúja is nagyon sok zenészt érintett. Tehát a világzene, amikor nem is konkrétan a dalokon keresztül politizál, nagyon erősen alapul az egyéni és közösségi egyenlőség, a hagyománytisztelet és a kulturális sokszínűség eszméin.

D+SZ: Milyen pozitív változáson ment keresztül az elmúlt években a hazai világzenei szcéna?

WB: Jelen időben mondanám ezt, mert úgy látom, hogy ennek a pozitív változásnak az elején-közepén tartunk. Jó zenészek mindig is voltak bőven, tudatosságból azonban sokkal kevesebb volt, ezért ezt csak szórványosan tudtuk megmutatni a világnak. Az utóbbi években azonban már kezd tudatosulni, hogy jó zenészeknél többre van szükség, legalábbis ha valakinek vannak nemzetközi ambíciói. Tudnod kell és tudnod kell elmondani is, hogy ki vagy, honnan jössz és merre tartasz, hogy miért éppen azt a zenét játszod, amit. Elérhetőnek és kommunikációképesnek kell lenni angolul, kapcsolatokat kell ápolni, odafigyelni a részletekre is. A világzene a zeneiparnak talán a legszemélyesebb ága, de ez nem azt jelenti, hogy egy bizonyos szint felett ne lenne szükség menedzsmentre, médiatudatosságra, üzleti szempontok szerinti gondolkodásra is. Ez változik most éppen, ezért van egyre több sikeres magyar zenekar a WOMEX-en, ezért van egyre több magyar lemez a World Music Charts-on. A fiatalabb generáció természetesebben veszi ezeket az akadályokat, de a legtöbbeknek persze nincs anyagi ereje megszerezni az ilyen tudást vagy fenntartani egy menedzsmentet. Az olyan intézmények, mint a Fonó, a Zeneipari Hivatal vagy mi, gyakorlatilag néhány ember tologatja ebbe az irányba a hazai szereplőket. De ez kevés, kellene exportiroda, mint a legtöbb európai országban, kellene képzés, némi intézményrendszer, rendezvények, de ez a következő fázis. Abban, hogy ide akartuk hozni a WOMEX-et, fontos szerepet játszott a gondolat, hogy kell adni egy nagy lökést a magyar szcénának ezen a téren is. Remélem, hogy ez elvezet a következő szintlépéshez, de a budapesti WOMEX nem az út vége, csak egy elég fontos állomás a négy-öt évvel ezelőtt megkezdett úton.

D+SZ: Nem adminisztrátor attitűdű szervező vagy, sokkal inkább fanatikus zenekedvelő. Kiket vársz leginkább az idei WOMEX-re? Vagy még inkább: kikre kellene odafigyelnie a budapesti közönségnek?

WB: Hát azért a nagyvállalati közegben eltöltött évek tapasztalata nem jön rosszul a szervezésben, és nem is vagyok ezzel egyedül: Lelkes András kollégám például a tanácsadóiparban szerzett tapasztalatokat a nagybőgőzés mellett, de az egyébként is elképesztő csapatban sokaknak van tapasztalata a vállalati szférából. Így nem is nagyon létezik az a helyzet, amelytől megijednénk, és nagyon hálásak tudunk lenni, hogy ezzel foglalkozhatunk. Mármint a zenével, mert az tagadhatatlan, hogy azért csináljuk. Személy szerint amit most csinálok, az szóról szóra az, amit négy évvel ezelőtt akkor még vadnak tetsző álomként csinálni szerettem volna, és ez a tény még ma is szinte naponta meglep.
A WOMEX, ugyanúgy amikor még csak érdeklődőként jártam rá, nekem ma is inkább szól az egész inspiráló, hangos kavalkádról, a találkozásokról, a meglepetésekről, mint egy-egy koncertről. Mindenkit látni szeretnék: akit már láttam, azt azért, akit még nem, azt meg azért. Előbbiekből biztos a már említett nyugat-szaharai Aziza Brahim, a grúz Iberi kórus, a három lányból álló lengyel Sutari, az utóbbiakból a haiti Chouk Bwa Libété, a togói Vadou Game, a nigeri Mamar Kassey, a ghánai Pat Thomas, a brazil Emicida. De inkább hagy­ni akarom meglepni magam és ezt is ajánlom mindenkinek. Párhuzamosan, átfedésekkel mennek a koncertek. A legjobb belekóstolni mindenbe, aztán leragadni, amikor nem enged valami.

Interjú: Prieger Zsolt
Fotó: Nagyillés Szilárd (dal+szerző)

Weyer Balázs

Újságíró, szerkesztő, rádiós, könyvek szerzője, az egykori Magyar Narancs és a Vasárnapi Hírek rovatvezetője, a Tilos Rádió és az RTL Klub munkatársa, az Origo alapítója, a Főszerkesztők Fórumának elnöke. Emellett etno­mu­zikológus, aki a Sheffield University World Music Studies szakán végzett. A Hangvető színeiben a 2015-ös, Budapesten megrendezendő WOMEX egyik főszervezője, illetve a Bartók Rádió egyik zenei szerkesztője, korábban egy HBO-sorozat zenei producere, sőt, még egy közösségi finanszírozású oknyomozó portál, a Direkt36 vezetője is. A 90-es években több zene­karban is zenélt, ma pedig tagja a World Music Charts Europe és a Minőségi Újságírásért Alapítvány zsűrijének is. Weyer nagyon sokat tesz a hazai népzene külföldi érvényesüléséért és megismertetéséért is: „Minket, magyarokat – és vele az egész térséget – nagyon beárnyékolta az utóbbi bő tíz év erős balkáni zenei offenzívája… Rengeteg olyan külföldit ismerek például, aki megszállottja a magyar népzenének. És épp az a magyar világzene nagy szerencséje, hogy a szakma megmondóemberei között nem egy olyan van, aki nemcsak érti, hanem szereti is a magyar népzenét.”



Categories: WOMEX

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.