Hogyan került Magyarországra? Hányszor és hol rendezték meg eddig? Milyen magyar vonatkozásai vannak? A WOMEX–nek (azaz a World Music Expo-nak), a világzene legnagyobb szakmai eseményének idén Budapest ad otthont.
Mi a WOMEX?
A népzenei és világzenei terület első számú reprezentatív nemzetközi eseménye. Egyszerre vásár, világzenei fesztivál, konferencia, zenei dokumentumfilmek fesztiválja és díjkiosztó ünnepség. Esemény és lehetőség a műfaj ünneplésére, új tehetségek befutására, üzletkötésre, ismerkedésre a szakma nagyjaival, koncertek és fesztiválok programjának lekötésére, tanulásra és barátságok kötésére. Alkalom a zene ünneplésére. Olyan, mint a filmiparnak a cannes–i filmfesztivál, csak mindig máshol rendezik.
Hányszor és hol rendeztek eddig WOMEX–et?
Elöször 1994–ben, Berlinben rendezték meg a WOMEX–et, alig néhány évvel a világzene mint fogalom elterjedése után. Azóta rendeztek egyebek mellett Brüsszelben, Marseille–ben, Stockholmban, Koppenhágában, Rotterdamban, Essenben, Hewcastle–ben, Sevillában, Thessalonikiben vagy Cardiffban. A budapesti lesz az első, amelyet Közép– és Kelet–Európában rendeznek meg. Ez lesz a 21. WOMEX.
A WOMEX és Magyarország
Ötven országból több mint hatvan produkció érkezik, mely az autentikus népzenétől a crossover minden ágáig mindent bemutat az elektronikus zenei kísérletektől a jazz–zel összefonódó munkákig kontinensekre, műfajokra tekintet nélkül. Hazánk tizennyolc előadóval mutatkozik be .
A budapesti rendezéssel a magyar nép– és világzenei szakma régi álma valósul meg, amelyen régóta dolgoztak a mostani nyertes pályázat munkatársai és mások is. Az előzmények között érdemes megemlíteni, hogy már az első WOMEX–en lépett fel magyar előadó, az Ökrös zenekar, és hogy 2008–ban a Muzsikás kapta a WOMEX életműdíját. 2011–ben pedig a koppenhágai WOMEX–en mutatkozhattak be magyar előadók – a szintén pályázat útján odaítélt megnyitóünnepségen –, amelynek szervezője szintén a Hangvető Kft., rendezője pedig Liber Endre volt – aki a nyertes budapesti pályázatot készítő csapatnak is tagja. Ennek a megnyitónak a sikere nyitotta meg az utat a mostani rendezés előtt. 2012–ben Lajkó Félix aratott nagy sikert a szakmai fesztiválon és az úgynevezett hét szamuráj – a WOMEX adott évi programját összeállító zsűri tagjai – között is szerepeltek már a közelmúltban magyar szakemberek: 2012–ben a cardiffi WOMEX zsűrijében Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója, idén a Santiago de Compostelában rendezendő WOMEX zsűrijében pedig Weyer Balázs (aki szintén tagja a nyertes budapesti pályázatot készítő csapatnak is, lásd interjúnkat).
Az első közép– és kelet–európai WOMEX nagy lehetőség a magyar nép– és világzenei előadók, de az egész régió előadóinak számára is, hogy bekerüljenek a nemzetközi vérkeringésbe. Budapestre egyúttal olyan előadók érkeznek a Föld minden kontinenséről, akiket különben talán sosem lenne lehetősége látni a helyi közönségnek.
Kik állnak a budapesti pályázat mögött?
A pályázatot a Hangvető Kft., a magyar nép– és világzenei piac nemzetközileg is ismert szereplője adta be. A pályázat készítői és a budapesti WOMEX–et szervező csapat tagjai: Lelkes András, Liber Endre és Weyer Balázs. A pályázatban partnerként közreműködtek a helyszínül szolgáló intézmények, elsősorban a zenei programok zömét befogadó Művészetek Palotája és a kiállításnak teret adó Bálna. A budapesti WOMEX előkészületeire és megrendezésére a kormány 2014–ben és 2015–ben összesen 470 millió forint forrást biztosított. Támogatásáról biztosította továbbá a rendezvényt a budapesti városvezetés és turisztikai cége, a Budapest Fesztiválközpont Kht. és az MTVA, illetve a Magyar Rádió is, amelyek az esemény beharangozásával, közvetítésekkel és a hagyományosan a Womexszel egyidőben megrendezett európai világzenei rádiós találkozó (EBU world music workshop) vendéglátói feladatainak ellátásával is részt vállalnak a rendezvény remélhető sikeréből.
Categories: WOMEX
Leave a Reply