A cimbalom régen és ma

Már a Bibliában is megtalálható a név eredetét adó kümbalon (κύμβαλον) szó, amit latinra végül cymbalumnak fordítottak. Az e szóval jelölt hangszerek azonban nagyon sokfélék lehettek, és igen valószínű, hogy vajmi kevés közük volt a mai értelemben vett cimbalmokhoz.

A feszített húrokat ütőkkel megszólaltató, trapéz alakú hangszer eredetét leginkább Perzsiához kötik, ahol már XIII. századi feljegyzésekben is feltűnik, szantir néven. Népszerűsége azokon a tájakon ma is töretlen, és onnan terjedt el a XIV. századi Európában. E korai cimbalomváltozat felépítése természetesen lényegesen egyszerűbb volt a mainál. Kisebb, általában egy-két oktávos hangterjedelme és a tompítás hiányában folytonosan zengő húrjai miatt Nyugaton sokáig megmaradt népi hangszernek, és csak a XVIII. század első felében jött divatba szóló-, illetve kamarahangszerként is. A divat múltával ismét a népzenészek használták leginkább.

Magyarországon az ütőkkel megszólaltatott cimbalom a XVI. századtól szerepel a fennmaradt dokumentumokban, és bizonyosan tudható, hogy a XVII. századi főúri zenében már kiemelt szerepet kapott. Széles körű elterjedése és első fénykora a XVIII. századi cigányzenekarokhoz köthető. Második fénykora az 1870-es években kezdődött, amikor megjelentek a nagyobb hangterjedelmű, pedálos tompítószerkezettel ellátott cimbalmok. A hangszer képességei e fejlesztésekkel teljesedtek ki, és a cimbalom alkalmassá vált a klasszikus zenei alkalmazásra is.

A képeket Nagy Ákos budapesti cimbalomkészítő műhelyében készítettük, köszönjük a vendéglátást. http://cimbalomkeszito.hu



Kategóriák:WOMEX

Címkék:

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: