A világzenében az átlagos zenei műfajoknál nagyobb a bevándorlók, menekültek aránya (lásd erről a szervező Hangvető egyik vezetője, Weyer Balázs áttekintését a Recorderen). Nem csoda, hogy a Womexen nagyon sokan hordtak “no one is illegal” vagy hasonló értelmű feliratot, álltak ki a menekültek mellett. A világzene, illetve a népzene más aspektusokból is szorosan kapcsolódik politikai kérdésekhez.

Bartók mindent összekutyult

Az egyik ilyen kapcsolatot a Hagyományos zene és nacionalizmus című panelbeszélgetés járta körül. Természetesen nagyon elmélyült elemzésre nem volt idő, ám érdekes párhuzamokra és ellentétekre mutattak rá a résztvevők: Hamar Dániel a Muzsikásból, Damir Imamović zenész (Bosznia-Hercegovina) és Nick Hobbs, Kelet-Európában és Közel-Keleten a nyolcvanas évek óta aktív promóter, aki jó ideje Törökországban él. A beszélgetést Joe Boyd legendás producer vezette, aki a hatvanas években Eric Clapton, a Pink Floyd, Nick Drake stb. mellett dolgozott; ő jelentette meg a Muzsikás és Sebestyén Márta lemezeit Hannibal nevű kiadójánál.

Joe Boyd bevezetésként arról beszélt, hogy bár ma “rossz sajtója van a nacionalizmusnak”, a 19. században az elnyomás, a királyok elleni harcok elsődleges mozgatórugója a nemzeti érzés volt. “Forradalmi elgondolásnak” számított, hogy egy (nemzet)állam minden polgárát közös kultúra egyesíti, amelynek a zene is fontos része volt. Ám a nemzeti érzést eleinte népi dallamok alapján komponált nagyzenekari művek jelenítették meg. “Bartók mindent összekutyult” – mondta Joe Boyd, hiszen előtte senki nem gondolta, hogy magukat a népzenészeket érdemes volna meghallgatni. Ám “nemzeti hősből hamar a nemzet ellensége lett”, mivel a magyar mellett más népek zenéjét is értékesnek tartotta. Joe Boyd beszélt arról is, hogy a Szovjetunió az “elmaradott paraszti kultúra” megsemmisítését tűzte ki célul, és ezt az érzést, hogy a népi kultúrát szégyellni kell, sokan magukévá tették. Ezért volt, hogy az első Sebestyén Márta-lemezt az Egyesült Államokba emigrált magyarok meg sem bírták hallgatni.

A nemzeti érzéstől csak egy lépés a nemzeti függetlenség

A beszélgetés három meghívottja röviden összefoglalta, milyen szerepet töltött be hazájukban a népzene. Hamar Dániel azt mondta, hogy az internacionalista ideológiájú, ráadásul Trianon után már nem is soknemzetiségű Magyarországon fel sem merült az identitás kérdése. Ezért volt “robbanásszerű” hatással rájuk, amikor először találkoztak valódi népzenével: kiderült, hogy van tradíciójuk, mégpedig más, mint amit gondoltak, vagyis a “műfolklór”. A táncházak azért tartoztak valahova a tűrt és a tiltott kategória közé, mert a hatalom attól félt, hogy a nemzeti érzéstől csak egy lépés a nemzeti függetlenség gondolata. A volt Jugoszláviában ezzel szemben megjelenhetett a nyilvánosságban mind a népzene, mind a rá épülő különféle új stílusok (pl. folk rock), bár persze a hatalom szolgálatában kellett állnia, és azt is hivatalosan meghatározták, mi számít “tiszta forrásnak”, és mi nem.

Törökországban egészen más volt a helyzet. Mint Nick Hobbs mondta, a Kemal Atatürk által a nyugati nemzetállamok mintájára létrehozott új állam elnyomta a kisebbségeket (pl. a kurdokat). A zeneoktatásban is a nyugati zenét, zenélési módszereket tanították. A “népzenét” is ennek mintájára kellett játszani, például kottából, az improvizációnak teret nem engedve. A nyolcvanas-kilencvenes években a határozottan baloldali kötődésű folk revival ezért hangsúlyosan nem “török népzenét” játszott, nem “egyetlen, török kultúrát” fedezett fel újra, hanem pontosan a sokféle anatóliai zenét rekonstruálta, amelynek a kurd, bolgár, szíriai stb. dallamok is a részei voltak.

Politika és ezeréves kultúra

Egy olasz résztvevő azt kérdezte a beszélgetőktől, hogy mit tehetnek a zenészek az ellen, hogy a zenéjüket “rossz célra” használják, vagyis szélsőséges nacionalista mozgalmak állítsák a maguk céljainak szolgálatába. Joe Boyd egy orosz népzenegyűjtő példáját idézte fel, aki a felvételeit nem az “orosz népzene” címkével látta el, hanem mindig regionális forrásához kötötte, hogy ne adjon táptalajt a “nagyorosz” ideológiának. Nick Hobbs arról beszélt, hogy a szunnita ideológia meglehetősen zeneellenes, így a zene, tánc eleve “hatalomellenes”. Damir Imamović pedig arra figyelmeztetett, hogy tudatában kell lennünk: ami egy nemzedék számára felszabadító, az a következő generáció számára már teher lehet, azzal, hogy “kötelezővé” válik.

Damir Imamović a Womexen is fellépett

Hamar Dániel Romániából mesélt egy történetet. Mint mondta, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián a magyar és a román diákok szóba sem állnak egymással. Azonban ha megnézünk egy onnan csak 20 kilométerre lévő falut, azt látjuk, hogy a lakosság fele magyar, a fele román, és egy zenekar van, amelynek tagjai romák. Szombat esténként ők egy órán át magyar zenét játszanak, amit a románok hallgatnak (bár nem táncolnak rá), aztán fordítva. “A nemzeti ellentéteket a politika szítja, hogy a közös ellenség képével riogathasson. Azonban a népzene egy ezeréves kultúra eredménye” – mondta a Muzsikás tagja.

A zene összeköt

Egy másik panelbeszélgetésen arra mutattak be példákat, hogy háborúk vagy más konfliktusok után a béke megteremtésében milyen szerepe lehet a zenének. A nagy múltú világzenei fesztiválhoz kapcsolódó WOMAD Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy elsősorban gyerekekkel dolgoznak, és a céljuk az, hogy “felszabadítsák a velük született zeneiséget”. Egy Sri Lanka-i menekülttábor lakóját idézte, aki szerint ugyan az elemi problémáikra nem nyújtottak megoldást (ez nem is az ő feladatuk), de segítettek abban, hogy megőrizzék a reményt. Azt is elmondta, hogy bizonyos programjaikat a Yamaha szponzorálja, ám ha nincs ilyen lehetőség, akkor kreatívnak kell lenni: egy projekt például mélyszegénységben élő guberálókkal dolgozik, akik a szemétben talált dolgokból építenek fantasztikus hangszereket. Említette a ruandai népirtás túlélőiből álló The Good Ones zenekar példáját is.

Az Észak-Írországban dolgozó Beyond Skin projekt tagja, Darren Ferguson arról beszélt, hogy ők közös vacsorákat, zenéléseket szerveznek, és nem mondják ki nyíltan, hogy “ezekkel a rasszizmust és a vallási ellentéteket próbáljuk áthidalni” – és nagyon fontos, hogy senkinek nem mondják, hogy “te rasszista vagy”. Szerinte egyszerűen az együttlétnek, a másik megismerésének kell hatást elérnie. A népzene a szélsőséges mozgalmakkal való összekapcsolódásának itt is felmerült problémájára elmondta, hogy egy projektükben Európa mindenféle részéről származó zenészek játszottak ír népdalokat Belfastban. Sokan figyelmeztették őket, hogy ez nem fog jóra vezetni, és volt is néhány álmatlan éjszakája, ám “ha egy művésznek azt mondják, hogy ezt ne csináld, akkor azt meg fogja csinálni”. A koncert végül nagy siker lett, és a korábban ellenkező politikusok is melléjük álltak.

A panelbeszélgetés közönségében ott volt egy hölgy, aki Kolumbiában vezet hasonló programokat, és elmondta, hogy nagy problémájuk, hogy az egyes kerületek között is olyan ellentétek vannak, hogy a szülők nem merik elengedni a gyerekeiket a másik kerületben rendezett zenélésre. Ripton Lindsay, a WOMAD Alapítvány tutora azt mondta: ilyenkor mindig meg kell keresni a “probléma gyökerét”, ami egyáltalán nem egyszerű. Neki volt, hogy másfél évébe telt, míg a végére járt egy konfliktusnak, de végül sikerült összehoznia a közös zenélést.

Kép a WOMAD Foundation honlapjáról

Categories: Hírek

Tags: Jugoszlávia, népzene, Törökország, Womex