Megszólal a zene, eljut a füleken át az agyba, és hatást vált ki. Egyszerű folyamat. A gépi eszközök világában azonban mégsem mindig ilyen egyszerű. Egymásra épülő lépésekben, több szereplőn keresztül jut el a zene a közönséghez. A dalt az előadó eljátssza, a kiadó hangfelvételre rögzíti, majd játssza azt a rádió, és végül a rádió megszólal egy bárban. Ki felelős a jogdíj megfizetéséért?
Az, hogy ebben a kérdésben a folyamat résztvevői szeretnek a másikra mutatni, nem meglepő. A bár szerint a rádió már fizetett jogdíjat. A rádió szerint ő csak reklámot csinál a felvételnek, tehát nem neki kellene fizetnie. A kiadó pedig egyre gyakrabban az előadóra hárítja a felvétel elkészítésének költségeit.
Akkor hát ki fizet?
A szerzői jog válasza erre a kérdésre rendkívül egyszerű: az ilyen, több fázisú felhasználásoknál a lánc minden tagja felelős a jogdíj fizetéséért. De szó sincs többszörös jogdíjfizetésről! Mindegyik szereplő ugyanis csak a saját szakaszának licenszeléséért felel. Így tehát a jogdíjak fizetésénél sem a teljes lánc bevételei, hanem csak a saját bevételei után fizet.
Ennek a megoldásnak a gazdasági megfontolása rendkívül egyszerű: így porlasztja szét a szabályozás a művek megalkotásának költségeit minden olyan szereplő között, aki a nyilvánossághoz eljuttatásban részt vesz – nem terhel mindent az első szereplőre.
Ez a szabály nem csak a magyar, még csak nem is csak az európai szerzői jog sajátja: a terület nemzetközi egyezményei is tartalmazzák. Mégis: az Európai Bíróság utóbbi időben hozott döntései miatt viharfelhők kezdtek gyűlni az égen ebben a kérdésben.
Egy ügyben ugyanis váratlanul azt tartalmazta a Bíróság döntése, hogy egy amúgy is fogható közvetítés újabb felhasználása csak akkor jogdíjköteles, ha az „új közönséget” ér el. A gond csak az, hogy a nemzetközi egyezmények nyomokban sem tartalmaz ilyen szabályt… Később két újabb döntésben is előkerült ez a kérdés, és a Bíróság még tovább szőtte, bonyolította az elméletét. Hogy ezek a döntések zavart okoztak, arra önmagában bizonyíték, hogy a portugál bíróság idén olyan egyszerű ügyet utalt az európai fórum elé, amely egyébként minden EU-s tagállamban napi szinten jelentkezik. Egy bárban nyilvánosan megszólaló rádió kapcsán merült fel bennük bizonytalanság.
Az Európai Bíróság akár úgy is értelmezhette volna az „új nyilvánosság” elméletét, hogy az eredeti rádiósugárzás az egész országot eléri, tehát annak semmilyen további felhasználása nem lehet engedélyköteles. Ezzel pedig komoly döfést adott volna a szerzőknek és előadóknak. Nos, a bíróság józan maradt, és kimondta: a bár közönsége új nyilvánosságnak minősül.
Hogy miért? A bíróság szerint a jogtulajdonosok csak az egyéni hallgatókat és családjukat vették-vehették számításba a rádió jogosításánál, és nem a rádió további nyilvános helyiségekben való megszólaltatását.
Így tehát megerősítette a jogkezelők – és így a szerzők – egyik legfontosabb bevételi forrását, a nyilvános helyeken gépi eszközökkel szolgáltatott zene jogdíját. Tette mindezt úgy, hogy még csak nem is ítéletet, hanem végzést hozott, annyira magától értetődőnek tartva ezt a következtetést. Jó hír.
Szöveg: Tóth Péter Benjamin
Fotó: pexels
Forrás: C-151/15. sz. végzés
Categories: Hírek
Leave a Reply