Nem kell félnünk egy bukarestihez hasonló katasztrófától

Már 45-re emelkedett a bukaresti Colectiv Club szórakozóhelyen, október 30-án kitört tűzvész halálos áldozatainak száma. A magyar katasztrófavédelmet arról kérdeztük, hogy történhet-e nálunk hasonló tragédia.

Mint azt sokan tudják, a hazai jogszabályok a 2011 januárjában, a West Balkánban történt, három halálos áldozatot követelő tragédia után változtak meg. „A szabályozás rendszere alapjaiban változott meg, és a hatóságok megkapták a megfelelő biztonsági követelmények érvényesítéséhez szükséges jogosítványokat. A hatóságok szakembereinek jelenléte azóta folyamatos az érintett helyszíneken, és a tulajdonosok, szervezők részéről is megfigyelhető egyfajta szemléletváltás” – írta a Dal+Szerző kérdésére a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Hatóságának szóvivője, Hajdu Márton tűzoltó alezredes.

Az ország szórakozóhelyeit a tragédia után soron kívül ellenőrizték, és azóta is folyamatosak a helyszíni szemlék. 2014-ben 593 ellenőrzött helyből 149-nél találtak hiányosságokat; 2013-ban 598 ellenőrzésből 152-nél tártak fel szabálytalanságot. Idén november elejéig összesen 386 tűzvédelmi ellenőrzést tartottak, ebből 100 esetben volt valami hiányosság; összesen 517 eljárásban vett részt a katasztrófavédelem. A hatóság nemcsak ellenőriz, hanem segíti is a rendezvényszervezőket, részt vesz a biztonsági tervek kialakításában.

Ez a kb. egynegyedes arány esetleg túl magasnak tűnhet, ám Mukics Dániel tűzoltó őrnagy helyettes szóvivő határozottan kijelentette: Magyarországon nem kell aggódni a bukarestihez hasonló katasztrófa miatt. „Súlyos közvetlen veszély esetén a hatóságnak megvan a jogi lehetősége a szórakozóhely azonnali bezárására, amely szankciós lehetőséggel minden indokolt esetben élnek is a szakemberek” – fogalmazott Hajdu Márton. Ilyen veszély például az, ha a megengedettnél többen tartózkodnak a helyszínen. „Ha 200 fő a hely befogadóképessége, és 201 ember van jelen, akkor nem kiküldünk egy embert, hanem azonnal bezáratjuk a rendezvényt” – hozott egy példát Mukics Dániel.

Ez azonban a ritkább eset, általában véve „a biztonság színvonala a változtatások óta jelentős mértékben javult, amelyet a tűzvédelmi hatósági ellenőrzések tapasztalatai is alátámasztanak. Az elmúlt években a feltárt hiányosságok egyre kisebb súlyúak, és egyre kevesebb alkalommal kell szigorúbb hatósági eszközökkel élnie az ellenőrzést végző szakembereknek” – írta a Dal+Szerzőnek a katasztrófavédelem szóvivője. A szórakozóhelyek tulajdonosai, a rendezvények szervezői részéről „is megfigyelhető egyfajta szemléletváltás.”

„Jellemző hiányosságként, szabálytalanságként fordul elő, hogy a biztonsági jelek, a biztonsági világítás vagy az irányfények elhelyezése nem volt szabályszerű. Előfordult, hogy a villamoshálózat felülvizsgálatát elvégezték ugyan, de a feltárt hibákat nem javították ki, és volt, ahol nem tudtak tűzriadótervet,, illetve tűzvédelmi szabályzatot bemutatni. Egyre ritkábban fordul elő a vészkijáratok lezárása vagy ’eltorlaszolása’.” Ez utóbbi esetben például pénzbírságot szab ki a hatóság, amelynek mértéke attól függ, hogy hány vészkijárat van lezárva, esetleg megközelíthetetlen, mert elé pakolták a söröshordókat; illetve mekkora a kijárat áteresztő képessége. Vészkijáratonként akár 90 ezer forint is lehet a bírság. A kisebb hiányosságok össze is adódhatnak, és lehetséges, hogy egyenként nem vezetnének a hely bezáratásához, együttesen azonban olyan biztonsági kockázatot jelentenek, hogy addig be kell zárni, amíg ki nem küszöbölik a hiányosságot – magyarázta a Dal+Szerzőnek a helyettes szóvivő.



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.