Mindenki azt mondta, hogy ha beskatulyáznak, azon nem lehet változtatni – Kelemen Kabátban-interjú

A Kelemen Kabátban zenekart 2011-ben ismerte meg az egész ország, a Nyári dallam című novelty slágerrel. Ám későbbi kiadványaik, mindenekelőtt a 2014-es Maradjatok gyerekek lemez már egy más, ugyan könnyed és vicces, de komolyabb, de legalábbis tudatosabb popzenekart mutattak. A címadó dal és klipje 2014 nyarán bekerült a YouTube- és stream-toplisták élbolyába, és azóta is folyamatosan jó pozícióban van. Nemrég pedig megjelent a Szívdöglesztő című hatszámos új lemez, itt meghallgatható. December 5-én és 6-án mutatják be az Akváriumban.

A Kelemen Kabátban tagjai: Szerecsenkirály, M-Papa és JumoDaddy, valamint Kiszin Miklós, Nagy Róbert, Szabó Tomi, Gajdacsi Gábor. Közülük Szerecsenkirállyal, vagyis Horváth Boldizsárral beszélgettünk arról, hogy meddig vicces, hogy valaki kabátban van; hogyan tudták megváltoztatni a vicczenekarnak elkönyvelt csapat imidzsét; mit lehet tudatosan csinálni a hazai zeneiparban, és mit nem; mivel jár az, hogy kis piac vagyunk, és mit szeretnének itt elérni. Szóba kerültek a slágerszövegek és a beléjük vitt csavarok, és az angolul éneklő zenekarok is. (A szövegben többször előkerülő Gazsi Szerecsenkirály testvére, Horváth Gáspár, vagyis JumoDaddy, aki az Irie Maffia tagja, illetve szólóban is sikeres producer – vele készült interjúnk itt olvasható.)

Kelemen Kabátban balról jobbra: JumoDaddy, Szerecsenkirály, M-Papa

Kelemen Kabátban balról jobbra: JumoDaddy, Szerecsenkirály, M-Papa. Fotó: Misetics Mátyás

Kívülről nézve nagyon tudatos zenekarnak tűnik a Kelemen Kabátban. Tényleg az?

Azt elég pontosan megfogalmaztuk, hogy kik vagyunk és hová szeretnénk eljutni. Az elmúlt két évben szerencsére meg is történt, amit kitűztünk magunk elé. Tehát nagyon tudatos a PR, a költségvetési tervezetek; hogy milyen színtereken szeretnénk megjelenni; az arculati változások, ezek üzenetei; hogy kiknek és mit szeretnénk elmondani. Viszont maga a zenealkotás nem annyira tudatos. Főleg a dalszövegek születése elég ösztönös, és ezt fontosnak is tartjuk.

Ha mondjuk beugrik az, hogy Niki Lauda, akkor utána végiggondoljátok, hogy ki az, akinek ez a név mond valamit, vagy akkor Niki Lauda lesz és kész?

Ha egy hangulat vagy varázslat benne van a dalban, akkor onnantól kezdve az lesz. Erre jól rátapintottál, mert már régen készen volt a dal, amikor rájöttünk, hogy igazából a fiatalok azt sem tudják, ki az a Niki Lauda. Marketingszempontból tehát nem annyira jó, de ez nem érdekel minket, mert megvan az az üzenet, amit szerettünk volna. A dal inkább arról a mentalitásról szól, amit Niki Lauda képvisel, és nagyon sok más ember is, csak az ő neve nagyon jó hangzású.

A Kelemen Kabátban erős a YouTube-on, streamben, és a rádiókban is elég jelen van. Ennek elérésére milyen stratégiátok volt?

Ebben igazából sajnos nem is lehet tudatos az ember. Minden színtérhez úgy áll hozzá, hogy a lehető legerősebb legyen ott, de utána azért rengeteg rajta kívül álló ok dönt arról, hogy hol mennyire lesz sikeres. És azért itt vannak hiányosságaink. igazából átütő kereskedelmi rádiós rotációnk még nem volt. A Maradjatok gyerekek ment talán heti három-négyszer a Class FM-en, amikor a legnagyobb csúcson volt, tehát amikor a Petőfi és minden regionális rádió játszotta rogyásig napi háromszor. Azt sem tudjuk befolyásolni, hogy a YouTube-on hányan kattintanak egy videónkra. Illetve nem akarjuk, mert lehet olyan direkt megosztó tartalmat gyártani, mint mondjuk a Bulibáró, amiről borítékolható volt, hogy sokan megosztják, mert benne van az aktuálisan legnagyobb YouTube-sztár, és „hú de kirívó” – tehát lehet profin nézettséget csinálni, de mi ezt direkt nem szeretnénk. Főleg, hogy a képi világunk is nagyon sokat finomodott mondjuk a négy évvel ezelőttihez képest, itt is inkább idézőjelben vett „művészeti” szempontok vezérelnek minket, aztán útjára engedjük, és a nézettség rajtunk múlik. A többi színtereken pedig mindent beleadunk. A koncertszervezést nyomjuk erőből, a rádióknál is próbálunk a legerősebben lobbizni. Amikor vidéken járunk, akkor gyakran bemegyünk a stúdióba, vagy telefonon adunk interjút. Mondjuk a szövegeket nem írnánk át a rádiók miatt, de a hangzásban, szerkezetben apróbb belenyúlásokat szoktunk azért csinálni, hogy esetleg egy rádió inkább rábólintson.

Milyen belenyúlásokat?

Például a Niki Laudában van két instrumentális rész, az egyik az eleje, a másik a vége felé. Az utolsó a szám közepén is előjött volna, de végül Gazsi a klasszikusabb verze-refrén-verze-refrén szerkezet mellett döntött, holott lehet, hogy egy klubban, egy DJ-szettben a másik jobban érvényesült volna. Tehát ilyenekre gondolok, nem arra, hogy izzadunk, hogy „hú, játssza majd a rádió”.

Kelemen Kabátban „brandjét” legalább egyszer alaposan megváltoztattátok. A Nyári dallam egy nagyon erős képet kialakított arról, hogy kik vagytok, ami nyilván jó is és rossz is. Ehhez képest ma már nagyon más a zenekar. Ezt hogyan értétek el?

2013-ban kezdődött az a korszak, amit úgy szoktam nevezni, hogy a „klasszikus értelemben értékelhető zenekari felállás és arculat”, addig semmiféle tudatosság nem volt bennünk. Leforgattuk a Nyári dallamot, a Viva elkezdte játszani, és véletlenül kikerült a honlapjukra. Öt percig volt ott, de ezalatt máris leszedte valaki, és feltette a YouTube-ra.Még mielőtt hivatalosan megjelent volna, pár nap alatt több százezres nézettséget ért el. Az egy nagyon hirtelen „Úristen, mi történik?!” hatás volt. Mi ebbe nem is tudtunk, meg nem is akartunk beleszólni, mert az egészen csak röhögtünk. Bulvárban szerepeltünk, két oldalas cikk jelent meg rólunk a Blikkben; minden mocskos hülyeséget elvállaltunk, amit lehetett, teljesen megaláztuk magunkat és hülyét csináltunk magunkból – és nagyon jól szórakoztunk. Szerintem ez kellett, tök jó élmény volt, de semmi tudatosság nem volt benne. Legfeljebb annyi, hogy mondtam Gazsinak, hogy „akkor legyél te a zenei producer, mert az van, hogy játsszák a rádiók ezeket a nem létező, általam összegányolt alapokat. Azért valahogy megszólalhatna, meg írhatnál esetleg dalokat, hogy ne csak ilyen Horváth Boldizsár-féle háromakkordos izék legyenek.” És akkor a zenék kb. kezdtek megszólalni, kezdett kb. rendben lenni: ez volt a Téli dallam, Az élet dala meg ez a vonal.

Az a vicces, hogy én igazából mindig is élőzenével foglalkoztam, komolyzenét tanultam, utána hangszereken játszottam vagy énekeltem különböző produkciókban; vagyis nem az történt, hogy „na jó, akkor most megkomolyodunk”, hanem hogy „csináljuk már azt, amik egyébként vagyunk”. Oké, hogy bohóckodtunk két évet, de lehetne ezt sokkal jobban, közérthetőbben, meg szórakoztatóbban csinálni. Azért az egy idő után kifullad, hogy „háhá, elég jó vicc, egy kabátban van, érted”. Egy idő után nem motivált, hogy „kifigurázzuk őket, hahaha”. Van, aki ezt tök jól tudja csinálni egy életen keresztül, például a Bëlga vagy az Irigy Hónaljmirigy, de nekünk egészen más mondanivalónk és motivációnk van a dalszerzés terén. 2013-ban kezdődött el tudatosan ennek a megváltoztatása. Először nagyon egyszerű eszközökkel: azt mondtuk, hogy 2013. január 1. után nem vállalunk diszkóhaknit. Összeraktunk egy zenekart, és azt mondtuk, hogy mostantól csak ezzel a felállással lépünk fel. Egy évig elég keserves élet volt, mert nem tudom, hány millió forintról lemondtunk, amik a haknikból jöttek volna, és volt négy-öt darab koncertünk. Kiadtunk egy kislemezt, amin már egészen értékelhető dalok voltak, a Zajlik a világot, és a kutyát nem érdekelte, meg nem értette senki. Ezen a kezdeti érdektelenségen az lendített túl minket, hogy én biztos voltam benne, hogy működni fog ez a zenei arculatváltás, vagy visszatérés önmagunkhoz. Pedig nem volt olyan zeneipari szakember, aki ne azt mondta volna, hogy ez nem fog működni, az emberek úgy gondolkoznak, hogy valamit beskatulyáznak, és onnantól az olyan. Én mondtam, hogy nem, ha az ember dolgozik, akkor ezt bizony meg lehet csinálni. És nyilván benne volt, hogy ez nem egyik napról a másikra történik meg.

Aztán a Maradjatok gyerekek meghozta az áttörést.

Azért az egy olyan dal, ami nagyon jól megszólítja azt is, aki a Nyári dallamból ismer minket, mert egy nagyon könnyed, valamennyire humoros, limonádé sláger, ugyanakkor a hangzásában sokkal modernebb, sokkal komolyabb az egész. Nem véletlenül akartunk egy featuringet, az Ecküt belevenni, egyrészt mert iszonyatosan tehetségesnek tartjuk, és szerettük volna, hogy ne csak mi rappeljünk, másrészt nyilván ebben volt egy kis pozicionálás is, tehát legitimizálni a zenekart azzal, hogy egy Eckü mellé áll. Ilyen kis apró eszközökkel dolgoztunk. És igazából ennek a folyamatnak még nincs vége, zajlik a mai napig, ez egy nagyon küzdelmes és melós dolog. Még mindig rengetegen nem vesznek minket komolyan, főleg nagy zenei öntudattal rendelkező fiatal művészek. De azért szerencsére az intelligensebb, meg a meghatározó zeneipari szakemberek már kezdenek minket elfogadni. Visszanézve valószínűleg lehetett volna ezt sokkal profibban csinálni, mint például ahogy Fluornak zseniális húzása volt, hogy úgy hagyta maga mögött a gyagyás imidzset egy huszárvágással, hogy alapított egy zenekart más néven, ráadásul egy új arccal, egy új hanggal.

A Szívdöglesztő szerinted egy lépés ugyanezen az úton, vagy egy újabb arculatváltás?

Apróbb változások vannak, de ilyen szintű változás szerintem minden két lemez között kell, hogy legyen. Minket nem érdekel, hogy ugyanazt csináljuk folyamatosan évről évre. Kicsit visszafogottabb lett, az igaz, vagy legalábbis a nagyon harsány, idézőjelben vagy pozitív előjellel vett idiotizmus kevésbé képviselteti magát. De ez sem tudatos. Ennek az egyik oka az, hogy Gazsi még két iszonyatosan jól pörgő produkcióban részt vesz, tehát nincs lehetőségünk arra, hogy egy lemezt három hónapig csináljunk, és nagyon filozofikusan átgondoljuk az egészet, tehát kicsit kényszer is volt, hogy csak hat szám szerepel a lemezen. De azért nem véletlenül ezeket választottuk. Azért mi egy popzenekar vagyunk, nekünk fontos a népszerűség, és ezek azok, amikről azt gondoljuk, hogy a legjobban fognak működni rádióban, klubokban, házibuliban, YouTube-diszkóban. Másrészt a Szívdöglesztő minden korábbi lemezünknél őszintébb, nem az volt a lényeg, hogy „legyen valami nagyon vicces, húdedurva, hahaha”, hanem jöttek dalok, leírtuk, megcsináltuk, és kész. Most Még jósolhatok, mert a közönségünknek csak nagyon kis részéhez jutott el, de szerintem ez lesz a legsikeresebb lemezünk. Majdnem biztos vagyok ebben, de ez nyilván kiszámíthatatlan.

A Petőfi Sándor című számotokban van egy sor: „Los Angelestől Mátészalkáig sokan hallgatják az énekem”. Ez csak vicc, vagy van valamilyen külföldi tervetek?

Nincs, semmi. Én azt gondolom, hogy egy zenekarnak az első előtti pillanatban le kell tisztáznia, hogy hol szeretne érvényesülni. Teljesen más attitűdöt, felfogást, hozzáállást igényel a külföldi piac, mint a magyar. És persze nincs olyan, hogy „külföld”: teljesen más, ha Hollandiában szeretnél elektronikus zenével érvényesülni, vagy ha az Egyesült Államokban gitár alapú énekes dalokkal. Ezt nagyon pontosan tudni kell, ha ez a célod. Nem viszont nincs ilyen vágyam, nagyon jól érzem magam Magyarországon; azt gondolom, hogy ha bármi probléma van itthon, azt megoldani kell, nem pedig elmenni vagy hisztériázni miatta. Valamint hallok angolul éneklő magyar zenekarokat, és valahol az nagyon komikus dolog. Ahhoz, hogy tényleg jó angol szöveget tényleg jól el tudj énekelni, ahhoz sok évet el kell tölteni olyan környezetben, hogy az ember érezze a nyelv rezgését, hogy olyan csavarokat tudjon rakni egy angol szövegbe, amiket például mi szoktunk. Vagy nyilván lehet azt énekelni, hogy „oh baby, yes, baby”, de hát azt mi nem akarjuk. Ha pedig magyarul énekelsz, az egyértelműen behatárolja a produkciót. Felmerült egyébként, hogy a Nyári dallamból csinálunk egy angol feliratos verziót, és elküldjük kínai zeneblogoknak, azok szeretik az ilyen betegségeket, és több százezren nézik. De aztán ezt elvetettük, annyira hülyén néz ki a fordításban, teljesen elvész az irónia.

A Brainsen kívül nem nagyon tudok igazán sikeres magyar zenekart, akik angolul énekelnek. És azt gondolom, hogy ők el is érték azt, amit elérhetnek, ami persze nagyon magas szint. Átütő sikereket viszont olyan zenekarok érnek el, akik a szöveggel meg tudják ragadni a teljes népességet, az ötéves gyerektől a hetvenéves nagyiig. Republic, Demjén, Edda, Tankcsapda, Kispál vagy Quimby: erről a szintről beszélek. Minden ilyen nagy, sikeres produkció a dalszövegekre épít, amik valamitől különlegesek, és valamilyen érzelmet nagyon erősen közvetítenek. Viszont ha ez nincs meg, akkor bármilyen körítést lehet köré vonni, bármilyen divathullámot meg lehet lovagolni, nem fog működni.

Ti tehát ezt a szintet céloztátok meg?

Igen, a legnagyobbat, amit el lehet érni, azt el akarjuk érni. Nyilván matematikailag erre nagyon kicsi az esély. Az is lehet, hogy úgy megváltozott a zeneipar, hogy ekkora zenekarok már nem is lesznek; sokkal több csatorna van, sokkal több zenekar van, köztük sokkal több a profi. Nehezebb nagy, a többieknél jóval nagyobb sikert elérni. De azért alapvetően ez lenne a cél.

Sok ma jól működő produkciónak nemcsak hogy jó szövegei vannak, hanem olyanok, amik jól idézhetők, mémmé válnak, lehet őket mondjuk a Facebookon küldözgetni, Twitterre kirakni, akár komolyan, akár viccből. Például: „Álljunk össze, mint két kicsi Lego”. Ez nálatok is gyakran megvan, mondjuk a „Köszönöm szépen, hogy jó fej vagy, és nem egy nyomasztó hárpia” nagyon jól idézhető.

Ez teljesen véletlenül alakult így. Kisgyerek koromtól kezdve ilyen hülye szókapcsolatokat találtam ki. Mi voltunk azok, akik a társaságban kitaláltunk új dumákat, és ezek között volt, ami aztán egy egészen más társaságban hallottunk vissza. Miután zenészberkekbe bekerültünk, onnan még gyorsabban, hatékonyabban mentek ki ezek a szövegek. Ez egy adottság, valahogy mindig jól ráéreztünk ezek kitalálására; nincs mögötte tudatosság. Abban igazad van, hogy ez nagyon fontos a slágermechanizmus szempontjából, hogy legyen egy-két olyan szókapcsolat, mondat vagy gondolat, ami beakad, kivált valamit: nevetést, melankóliát, bármit, csak valami érzelem legyen – és egyből megragad, a hallgató a magáénak tudja érezni.

A ti szövegeitek különlegessége, hogy elég gyakran alkalmaztok meglepő szempontváltásokat. A Köszönöm szépen mellett ilyen mondjuk a Fesztivál, ahol a fesztiválozós-csajozós szövegben egyszer csak megjelenik az, hogy „de mikor nyanya leszel majd sok-sok év múlva”. Ebből a szempontból az új Áll a bál a legerősebb példa: a szűzesség elvesztéséről szól a lány szempontjából, de férfi énekli. Gondolkodtatok arról, hogy ez hogyan csapódik le, szabad vagy nem szabad?

Az a vicces, hogy a borítótól elkezdve sok olyan motívum van a Szívdöglesztőn, amiből arra lehet következtetni, hogy ez egy melegjogi mozgalmi lemez, pedig nekünk eszünkbe sem jutott. Egyébként egy nagyon egyszerű vicces oka van annak, hogy egy nő első személyben énekli ezt a dalt: egy női énekesnek írtam ezt a refrént, ennyi az oka. Megmutattam a Gazsinak, aki azt mondta, hogy Boldi, ez életed legjobb refrénje, felejtsd el, hogy bárkinek odaadod, megcsináljuk a Kelemennel. És itt jön ki baromi jól az, hogy mi egy lazább arculattal indítottunk: simán belefér. Ha mondjuk a Caramel énekelné, akkor lehet, hogy az ő közönsége nem értékelné, vagy nem értené… De én azt gondolom, hogy bármilyen alkotó művészet, pláne a könnyűzene legyen annyira szabad, hogy beleférjen az ilyen. Aztán ha a közönségünkben a lányok éneklik, onnantól teljesen működőképes. Egyébként meg az a jó ebben, hogy bár ez a legelső, legszembetűnőbb szintje, amit mondtál, a kamaszkori balhé, a „félek, de akarom mégis” nagyon sok helyzetre érvényes: gyerekvállalás, munkahelyváltás stb.

Tehát rólam árulkodik, hogy ez jutott az eszembe ezek közül.

Így van!

Tavaly decemberben a Lángoló Gitároknak adott interjúban azt mondtad: „Pont olyan köztes méretű a zenekar, hogy már profi zenekarként kell teljesítenünk a kihívásokat, viszont nincsen még akkora költségvetésünk, hogy ne nekem kelljen 10 ember feladatát végeznem a dallista megírásától kezdve a turnémenedzserkedésen át a próbák és koncertek szervezéséig. A végére még beesik a dolog kreatív része, a zenei és képi arculaton való ötletelés, zenekari stratégia megalkotása és a dalszövegek írása.” Hozzátetted, hogy reméled, ez az időszak nem lesz hosszabb két évnél. Hol tartotok most?

Három nagyon fontos taggal bővült a stáb, az egyik Laszip Dávid profi koncertszervező; valamint Konczlik Lilla és Bucsai Timi a sajtós csapatunk, akik a vidéki bulik promócióját, például a regionális rádiós interjúkat segítik, sajtóközleményeket írnak, jó networkjük van. Igazából ebben ki is merül a dolog. Az a baj, hogy olyan kicsi ez a piac, hogy nincs mondjuk ötven olyan zenekar, aki ki tud fizetni egy ötfős stábnak havonta, fejenként pár százezer forintot. De még ha valakinek van pénze, az is inkább azt mondja, hogy megcsinálja maga, és a pénzt meg elteszi. Így aztán egyszerűen nem lehet megcsinálni, hogy teljesen cégszerűen, profin működjön az egész, és az igazán jó szakembereket is nehéz megtalálni. Ezzel együtt most teljesen elégedett vagyok a stábunkkal, beleértve a kreatívokat, a grafikusokat, a videoklipes csapatot is. Szerencsére a költségvetésünk is megnőtt tavaly az egy évvel ezelőttihez képest, úgyhogy körülbelül mindenki elégedett.

Mi lenne az a munka, amit szívesen másra bíznál, de nem lehet?

Nem is tudom, van-e ilyen… Talán a Facebook meg a közösségi média a kezelése, csak hogy az igazán hiteles és olyan legyen, ami érdekli az embereket, ahhoz nekünk kell csinálni, hiszen mi vagyunk ott a koncerteken. Ha van egy nagyon profi közösségi médiásunk, aki egész nap itt ül a számítógép előtt és nyomatja, tartalmat akkor sem tud gyártani. Egyébként én élvezem ezt is, csak pont a sok feladat miatt van, hogy három napig nem rakunk ki semmit a Facebook oldalunkra, ami azért egy viszonylag amatőr dolog.



Kategóriák:Dalszerzőkről

Címkék:,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: