A YouTube zenés alkalmazása legyőzheti az összes stream szolgáltatót

Az Egyesült Államokban már letölthető a YouTube Music mobiltelefonos app. A videómegosztó kifejezetten zenehallgatásra fejlesztett ingyenesen is használható, ám az összes funkció csak a nemrég bemutatott – többek között a reklámoktól megszabadító – YouTube Red előfizetéssel együtt működik. Ez Magyarországon még nem érhető el, mint ahogy maga a YouTube Music sem.

Az app természetesen alkalmas arra, hogy jól megtaláljuk a minket érdeklő zenét (vagyis a keresési találatokban csak zenei tartalmak lesznek), mégpedig mindenféle változatokban. Egy-egy dalnak a hivatalos verzióját emeli ki, de összerendezve megtalálhatjuk mellé az élő felvételeket, az amatőr feldolgozásokat, esetleg a karaokeváltozatot vagy az oktatóvideót arról, hogyan kell lejátszani a dalt, amennyiben valaki készített és feltöltött ilyesmit. A YouTube szerint kb. 50 milliós a katalógusuk, amelyből 30 millió a hivatalos, 20 millió pedig a felhasználók által előállított tartalom, illetve ebben vannak benne a még semmilyen szerződéssel, YouTube-partnerséggel nem rendelkező kezdő zenekarok is. A többi („rendes”) stream szolgáltatónak is 30 millió körüli a katalógusa, azonban tudható, hogy a YouTube-on rengeteg olyan dal hallható, amely sehol máshol.

A YouTube Music azonban nem csak, vagy talán nem is elsősorban azoknak szól, akik egy bizonyos zenét keresnek, hanem elsősorban arra épít, hogy a felhasználó a folyamatos, beavatkozást nem is igénylő (bár a tetszés – nem tetszés kinyilvánításával szabályozható) zenehallgatásra használja majd. Minden egyes keresett dalból kiindulva lehet „rádióállomást” indítani, amelynek három fokozatban állítható a „változatossága”, vagyis hogy mennyire távolodjon el a kiindulópontként szolgáló előadótól, illetve a már általunk lájkolt zenéktől. (Több elemzés kiemeli, hogy a több mint tízéves YouTube-nak rengeteg adata van arról, hogy felhasználói mit szeretnek – szemben mondjuk az új Apple Musickal, amely egy sokakat eltántorító bejelentkezési procedúrában próbálja kikérdezni az ízlésünket.) Emellett naponta frissül a lista, amely az éppen feljövőben lévő zenei videókat tartalmazza, „amiket mindenki néz, megoszt, amiről beszélnek az emberek.” Az adatok mellett a Google stábja is beleszól ezek azonosításába. Az algoritmusok által összeállított playlistek egy részét is átnézik, hogy például jól illeszkednek-e egymás után a gép által kiválasztott számok.

A folyamatos zenehallgatást szolgálja az előfizetők számára elérhető audio mód, ami kíméli az adatforgalmat; ők a háttérben (tehát más appra váltva) is hallgathatják a YouTube-ot. Ebben az esetben a rendszer figyel arra, hogy a többféle változatban elérhető számok közül ne azt válassza, amelynek esetleg a videójában a zene mellett egyéb („mozis”) elemek is hallhatóak. Az előfizetők számára elérhető az ízlésük alapján összeállított „offline mixtape” is: ez naponta frissül, és amikor online vagyunk, magától letöltődik a memóriába – beállítható, hogy mennyi helyet foglaljon ott. A jó ideig meghívásos béta változatban elérhető YouTube Music Key tapasztalatai (amelyeket beépítettek az app fejlesztésébe) azt mutatták, hogy a felhasználók nem igazán választják maguktól az offline módot, de a YouTube szerint vannak helyzetek, amikor jól jön majd (ha esetleg már útközben jutna eszünkbe, hogy nem gondoskodtunk a napi szórakozásról), ezért választották ezt az automatizált módszert.

A YouTube Music nem kíván „átlagos stream szolgáltató” lenni, és „kipipálni” minden szokásos funkciót, így például a felhasználó saját playlisteket nem állíthat össze. Nem a saját pályáján kíván versenyezni a Spotify-jal, hanem azokat célozza, akik számára eddig is a YouTube volt a zenefogyasztás (egyik) legfontosabb terepe – és a Billboard által idézett adat szerint az Egyesült Államokban az emberek 60 %-a használja erre a videómegosztót, a 12-24 éveseknek pedig a 83 %-a itt találkozik az őt érdeklő újdonságokkal. Mint korábban írtuk, a YouTube Red előfizetés mellé amúgy is jár a hozzáférés a Google Play Musichoz, ami viszont egy standard stream szolgáltató.

https://www.youtube.com/watch?v=sCRQEzUWWPw

Az első reakciók nagyon pozitívak. Azt eddig is tudtuk, hogy a YouTube-on rengeteg olyan zene található, ami máshol nem, és a kritikák szerint az app nagyon jól szolgálja azt, hogy elvesszük ezek között, akár órákat is eltöltve vele. A „hátradőlős” zenehallgatást is dicsérik. A USA Today szerzője azt írja, hogy számos szolgáltatást használt már új zenék felfedezésére, és egyik sem volt olyan jó, mint a YouTube Music. Az első harminc számnak, amit kidobott neki a rendszer, a négyötöde teszett neki, és csak egyet utált, ami kiemelkedő arány – és a 30 közül csak 6 volt olyan, ami a Spotify-on is megtalálható.

„Mennyország a zenerajongók számára” – írja az Engadget, bár nyilvánvalóan a nagy kérdés az, hogy a kevésbé elkötelezett, nem az újdonságokat vadászó zenehallgatókat mennyire fogja majd meg, illetve veszi rá őket az előfizetésre. A Fader szerint van erre esély. Egyes lapok még erősebben fogalmaznak: „A YouTube Music uralhatja a stream piacot” – írja a Wired, a Verge szerint egy „game-changer” appról beszélhetünk.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .