6,5 millió lemez a katalógusban: 15 éves a Discogs

15 éve, az akkor az Intelnél dolgozó Kevin Lewandowski hobbiból indította el a Discogs.com oldalt. Katalogizálni szerette volna techno- és drum and bass-lemezeit, és olyan adatbázist épített, amelyet a felhasználók bővíthetnek.

Öt évig ez volt elsősorban a Discogs. Nagy előnye a zenerajongók számára, hogy előadókat, kiadókat és a kiadványokat kereszthivatkozások rendszere köti össze. Vagyis egy lemezről átléphetünk az előadó teljes diszkográfiájára, vagy a kiadóéra; minden megjelenésnek saját aloldala van, és a felhasználók szorgalmának köszönhetően a különféle formátumok, vagy akár különböző országokban különböző katalógusszámmal ellátott megjelenések is külön-külön – de azért a káoszhoz képest viszonylag áttekinthetően – böngészhetők. A megjelenések mindenféle adatai alatt a felhasználók által írt kritikák is olvashatók. A kezdetben az elektronikus zenére fókuszáló Discogs ma már minden műfajban a legjobb elérhető adatbázis, már több mint 6,5 millió tétellel (bár ennél tehát kevesebb lemezzel).

Sokak számára ennél is fontosabb a 2005-ben elindított Marketplace, ahol használt lemezeket, elsősorban vinylt adnak-vesznek. A médiában elsősorban a csillagászati összegekért gazdát cserélő ritkaságok kapcsán jelenik meg. Az, hogy idén 6048 dollárért, vagyis több mint 1,6 millió forintért kelt el a Judge hardcore zenekar lemeze (az összesen létező 110 példány közül az egyik), a magyar sajtóban is megjelent. Azonban korántsem csak erről szól a Discogs piaca. Idén már 2,5 millió vinyl cserélt itt gazdát, valamint kb. 550 ezer CD és 50 ezer kazetta – derül ki a Billboardnak eljuttatott adatokból. A hivatalos vinyleladások az évben eddig már elérték a 8,9 milliót – ennek 28 %-a a Discogs forgalma. A vinylek átlagára 14,55 dollár, vagyis 4200 forint volt, és ebben már a méregdrága ritkaságok is benne vannak. A CD-k átlagban 11,7 dollárért (3400 forint) cserélnek gazdát, a kazetták a meglepően magas 12,18 dollárért (3550 forint).

A Discogsnak már van hivatalos appja is, valamint indított egy adatbázist a lemezboltokról – jelenleg tíz budapesti, egy kecskeméti, egy abonyi és egy szolnoki bolt szerepel benne – és lemezjátszókról is. A legfontosabb azonban mögötte lévő közösség: összesen 2,96 millió felhasználója van.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.