Pop, alternatív és gyermekzene – nőiesedik a dalszerzők világa

Az Artisjus adatai szerint egyre több női zeneszerző és szövegíró tevékenykedik hazánkban. A női alkotók szerepének erősödése a szakmai elismerések területén is tetten érhető. Az Artisjus adatai szerint egyértelműen beazonosítható, hogy a pop, az alternatív és a gyermekzene területén aktívabbak a női szerzők.

Még mindig nagyon kevés a női dalszerző és dalszövegíró, de erős javulás látható az utóbbi három évben – erre az eredményre jutott a Dal+Szerző magazin friss felmérése. Az Artisjus adatbázisából kinyert adatokból az látszik, hogy míg a 2005 előtt regisztráltak között alig 5% körül mozog a nők aránya, addig az utóbbi három évben történt regisztrációk körében már a 16%-ot is meghaladja. Ez az eredmény önmagában talán kevésnek tűnik (hiszen azt is jelenti, hogy a regisztrálók 84%-a még mindig férfi), ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az Artisjushoz hasonló tevékenységet folytató brit közös jogkezelő, a PRS for Music két évvel ezelőtti jelentése szerint a szervezet 95 000 tagjának alig 13%-a volt nő.

NŐI SZERZŐK_5

 

A női szerzők munkáját a hazai iparági díjak, köztük a zenei alkotást középpontba állító Artisjus-díj is egyre inkább elismeri. Míg korábban inkább előadói területen kerültek ki női Artisjus-díjasok, az utóbbi években egyre gyakrabban kapták meg női szerzők is a szakmai szervezet elismerését mind könnyű-, mind komolyzenében:

  • Adamis Anna – 1998
  • Szabó Ágnes – 2009
  • Palya Bea – 2010
  • Szirtes Edina „Mókus” – 2012
  • Váczi Eszter – 2014
  • Tallér Zsófia – 2015
  • Jónás Vera – 2015 (junior jelölt)

A díj történetében először idén kapta az év komolyzenei művéért járó elismerést női alkotó, Tallér Zsófia.

Az Artisjus azt is felmérte, hogy a 2014-ben bejelentett művek esetében mely műfajokban voltak igazán aktívak a női szerzők. A számokból jól látható, hogy a pop, az alternatív és a gyermekzene az igazán „női műfajok”. A női szerzős bejelentéseknek 32%-a sorolható a pop műfajba, ami éppen kétszerese a férfi szerzős bejelentéseknek (16%). Alternatív zenében a férfi bejelentések 8%-a áll szemben a női szerzők 12%-ával. Igazán markáns különbség a gyermekzenében mutatkozik. A férfi dalbejelentések alig 1%-a kerül ki ebből a műfajból, a női szerzős bejelentéseknek viszont közel egytizede (8%) ide tartozik. A fentiekkel szemben a legkevesebb női szerzős bejelentést felvonultató műfajok a rock, a hiphop és a klasszikus zene.

Az Artisjus-díjas Tallér Zsófiát a Dal+Szerző magazin kérdezte arról, hogy sok hátránnyal indul-e a szakmában, azért mert nő: „Az embernek ezzel kalkulálnia kell. De bennem ugyanannyira szenvedélyes az anyai lét, mint az alkotó, és ezt tudják azok is, akik velem dolgoznak” – válaszolta Tallér Zsófia.

A női szerzők hazai szerepének alakulásáról Palya Bea így nyilatkozott a Dal+Szerző blognak: „A nagy magyar énekesnőknek általában férfiak írták a dalokat. Vajon ők maguk miért nem lettek szerzők? Esetleg mondták nekik az átkosban az élet-halál dalszerző urai, hogy magácska csak ne írogasson szövegeket és dallamokat, mert az úgysem lesz olyan jó? Maga csak menjen ki rövid szoknyában a színpadra, majd a – szintén javarészt férfiakból álló – zsűrik, kiadók, rendezők, zeneszerzők, szövegírók, hangmérnökök kezükbe veszik a maga karrierjét…”

„Az Animaban, ahol kezdtem, volt egy, már jól működő alkotó közeg, mindenkinek megvolt a szerepe, ki mit csinál. Úgy kerültem oda, hogy én vagyok az énekesnő, és aztán zakatolni kezdett bennem az alkotási vágy, motiváció. Mindenki mondogatta, hogy megírathatnám a szövegeinket a Lovasival, de nem! Én most már attól nem lennék kielégülve, ha a kezembe nyomnák a számokat meg a szöveget” – nyilatkozta Németh Juci az Artisjus Dal+Szerző magazinjának adott interjújában.



Categories: Hírek

2 replies

  1. Sziasztok! Egyetértek Jucival! 11 évig én írtam a zenekarunk dalszövegeit, mert én is ènekeltem el őket. Ha más írt szövegrz, rettenetes nehéz volt beleélnem magam, a saját szövegek meg már dallammal együtt születtek. Semmi gond azzal, ha nő ír szöveget. Attól, hogy nő ír, még nem lesz feltétlen nyálas-érzelgős. Gitta a GRB-ből.

Trackbacks

  1. “Nincs olyan zenei közeg, ahol ne volna férfidominancia” – a Ladyfest szervezői

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .