Adam Bernard hét pontban foglalja össze, hogy miért érdemes inkább kisebb, de persze az előadó műfajával foglalkozó blogokat, lapokat megkeresni egy megjelenés (klip-, dal- vagy lemezpremier stb.) érdekében, mint a legnagyobb újságokat megcélozni. A magyar zenei és nem zenei sajtó persze sok szempontból más, mint az angolszász. Ezzel együtt tanácsai közül vannak olyanok, amiket a magyar zenészeknek, menedzsereknek, sajtósoknak is érdemes megfontolni.
Az adott műfajjal foglalkozó blogot pont azok olvassák, akikre az előadó számít. Lehet, hogy ezek száma eltörpül egy országosan ismert lap közönségéhez képest, viszont pont őket kell elérni – és ez a blogokon lehetséges. Ráadásul egy blog vagy kisebb lap sokkal nagyobb figyelmet szentel egy-egy cikknek, premiernek. A nagy lapok rengeteg mindennel foglalkoznak, és érthető módon abba fognak időt és energiát ölni, ami sok kattintással kecsegtet – egy klip- vagy lemezpremier nem tartozik ezek közé. Általános tapasztalat, hogy egy nagyobb oldalon megjelenő cikkhez az olvasókat igazából a zenekar, közösségi jelenléte viszi csak el; vagyis pont azok kattintanak rá, akik amúgy is megtették volna. Egy blog viszont, ahol a szerző azért foglalkozik az előadóval, mert tényleg szereti, sokkal többet megtesz a megjelenés láthatósága, látogatottsága érdekében.
A blogokon több megjelenést lehet elérni, és ezeket mind megjeleníti a Google. Így ha valaki rákeres az előadó nevére, akkor azt látja, hogy sokat foglalkoznak vele, vagyis biztos fontos előadó. A legjobb idézeteket pedig fel lehet használni a sajtóanyagban: jóval valószínűbb, hogy egy nagyobb lap újságírójának sikerül felkelteni az érdeklődését, ha ilyeneket lát, mintha csak a sajtós ír arról, hogy mennyire jó ez a zenekar.
A bloggerekkel hosszú távú kapcsolatot lehet kialakítani, ami nemcsak magán a blogon vezethet újabb megjelenésekhez, hanem még az is előfordulhat, hogy egy másik, nagyobb olvasottságú helyre megy dolgozni, és természetesen viszi magával ezt a korábban kialakított kapcsolatot is. Sokan vannak, akik saját blogot vezetnek, de emellett nagy lapokhoz is bedolgoznak.
Categories: Hírek
Leave a Reply