A Facebookon is lehet majd koncertjegyet venni

A Facebook számos új funkciót vezetett be, egy részüket csak korlátozottan. Egyelőre csak San Franciscóban élvezhetik azt, hogy a Facebook események menüjében lesz egy jegyvásárlás gomb, és ezt anélkül lehet elintézni, hogy a felhasználó elhagyná a közösségi oldalt. A teljes koncertjegy-értékesítést persze nem vette át a Facebook, tehát a hátteret más cégek szolgáltatják. Nem elektronikus vagy kinyomtatandó jegyet árulnak, hanem olyat, amelyet a helyszínen lehet felvenni.

A Facebook nem von le semmilyen jutalékot a jegyárból. Arról nincs hír, hogy ezen később változtatnak-e, illetve hogyan tervezik kiterjeszteni a tesztelt szolgáltatást. A Buzzfeednek a közösségi oldal szóvivője azt nyilakozta, hogy logikus a fejlesztés, hiszen amúgy is milliók használják a Facebook eseményeket arra, hogy kövessék, mi zajlik, illetve másfelől az rendezvények reklámozására. Természetesen a lépés illeszkedik a cég számos más lépése közé, amelyek mind azt célozzák, hogy egyre több mindent a közösségi oldalon belül tudjanak csinálni a felhasználók, ne kelljen elhagyniuk annak kereteit – no és így persze a Facebook reklámjaival találkozzanak.

Valamint az Egyesült Államokban már minden felhasználó számára elérhető az élő mobilos videóközvetítés funkciója. Mint arról a Twitter Periscope nevű appja kapcsán itt bővebben írtunk, ez a formátum új promóciós lehetőségeket kínál a zenészek számára, illetve a rajongókkal való közvetlen kapcsolattartás új módjait – ugyanakkor számos jogi kérdést is felvet.

Facebook koncertjegy



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.