A zeneipar eredményesebben győzi meg a cégeket, mint a zenehallgatókat

2014-ben úgy nőttek a digitális bevételek, hogy maguk a fogyasztók kevesebbet költöttek a digitális szolgáltatásokban. Úgy látszik, a zeneipar jóval eredményesebben tudja rávenni a fizetésre cégeket, mint magukat a zenehallgatókat. Ez azonban komoly veszélyekkel jár.

A MIDiA Research elemzése a 2013-as és 2014-es, globális zeneipari adatokat veti össze. Mint az közismert, 2014-ben összesítve nőttek a digitális bevételek, ebben az évben érték el a fizikai bevételek szintjét. Ugyanakkor a MIDiA arra hívja fel a figyelmet, hogy az összesítve 300 millió dolláros növekedés úgy jött össze, hogy közben a fogyasztók maguk kicsivel kevesebbet költöttek zenére (letöltésekre, előfizetésekre stb.). Igaz, globálisan ez mindössze 1 %-os visszaesés, de a trend aggasztó, pláne, ha hozzátesszük, hogy egyes fontos piacokon nagyobb (pl. a brit piacon 3%). A növekedés tehát abból származott, hogy a cégektől származó bevételek 37 %-kal nőttek, kerekítve 1 milliárd dollárról 1,4 milliárdra. Ebben benne vannak a hirdetési bevételek, valamint az egyes szolgáltatások a telekommunikációs cégekkel (pl. mobilcégekkel) kötött megállapodásaiból származó megállapodásai.

Ez azt jelenti, hogy a zeneipar jóval eredményesebb az ún. B2B, vagyis „Business to Business” értékesítésben, mint abban, hogy magukat a fogyasztókat rávegye a fizetésre (B2C, Business to Consumer). Korábban is sok elemzés megjegyezte, hogy a kiadók – főként a major cégek – korábban közvetlenül nem is kommunikáltak a fogyasztókkal, hiszen ez a lemezboltok feladata volt; és nem fejlődtek elég nagyot ezen a területen, mióta „a közvetítők kikapcsolása” az új jelszó.

Miért baj ez? A MIDiA szerint azért, mert így a zeneipar túl távol kerül a valós fogyasztói igényektől. A cégekkel kötött megállapodások gyakran előleget vagy minimális fizetési garanciákat tartalmaznak, vagyis kevésbé kiszolgáltatottak a piaci mozgásoknak, aminek a rövid távú előnye jól látható – hosszú távon azonban azt jelenti, hogy a fogyasztói igények helyett inkább a befektetők hangulatának, megérzéseinek, illetve a technológiai cégeknek lesz kiszolgáltatva a zeneipar.

MIDiA digitális bevételek

A digitális bevételek alakulása 2013 és 2014 között, baloldalt a cégektől (B2B), jobboldalt a fogyasztóktól (B2C) származó összegekkel. Forrás: MIDiA Research



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.