Lezajlott az Artisjus választási gyűlése, íme az eredmény

Az Artisjus tagjai hétfőn, december 14-én megválasztották a Küldöttgyűlés és a Felügyelő Bizottság tagjait négy évre. A szerzőkből, zeneműkiadókból álló tagság által újonnan megválasztott tisztségviselők 2019-ig töltenek majd be meghatározó szerepet az Artisjus működésében.

A Budapest Music Centerben megrendezett választási gyűlésen mintegy 270 tag vett részt. Mindegyik tagsági osztály képviseltette magát a rendezvényen: részt vettek komolyzenei, könnyűzenei és irodalmi szerzők, valamint zeneműkiadók is. A szakmai civil szervezetek jelöltjeinek listáját a helyszínen további jelöltekkel gyarapíthatták a résztvevők.

Bródy János is szerepelt a civil szervezetek jelöltjei között, ő azonban ezúttal nem vállalta a jelölését. Ahogy azt a helyszínen elmondta, húsz évnyi aktív részvétel után szeretné átadni a stafétát a fiatalabb generációnak. Bródy János 12 évig volt az Artisjus elnöke, 2012-ben váltotta őt a poszton Victor Máté, a szerzői egyesület jelenlegi elnöke pedig Madarász Iván.

VÁLTOZÁSOK

A Küldöttgyűlés könnyűzenei tagozatában nem csak Bródy János köszön le a tisztségéről: Gryllus Dániel, Fekete Kovács Kornél és Török Ádám sem a döntéshozó szerv tagja mostantól. Új szereplők a 12 fős könnyűzenei Küldöttgyűlésben: Bíró Zsolt, László Attila, Szabó András Bálint és Tabár István.

A komolyzenei osztályban is történt változás, hiszen búcsúzik a küldöttektől Sári József és Tóth Péter, őket -a helyszínen jelölt- Kerékfy Márton és Sáry László váltják.

Az irodalmi osztály öt küldöttje között ezentúl már nem szerepel Csukás István, Szakonyi Károly és Szilágyi Ákos. Őket Ladik Katalin, Petőcz András és Dr. Szkárosi Endre váltják a tisztségükben.

A zeneműkiadóknál a Kontrapunkt Zeneműkiadó Kft. helyére a Solo  Music Zeneműkiadó Kft-t választották a jelenlévők.

A Felügyelő Bizottságban Kodály Zoltánné helyett Melis László képviseli ezentúl a komolyzeneszerzői osztályt. Az EMI Zeneműkiadó Magyarország Kft-t pedig a V4 Music váltja a bizottságban.

A december 14-i választás eredménye:

KÜLDÖTTGYŰLÉS

Az Artisjus legfőbb döntéshozó szerve.  Feladatai közé tartozik a jogdíjak felosztását és kifizetését szabályozó szabályzat és a támogatási politika elfogadása, módosítása, az üzleti terv elfogadása, a Vezetőség megválasztása.

 Könnyűzenei Szerzők és Zeneszövegírók Osztálya
Bíró Zsolt
Czutor Zoltán
László Attila
Lerch István
Malek Miklós
Németh Alajos
Szabó Ágnes
Szabó András Bálint
Szabó Áron
Tabár István
Victor Máté
Wolf Péter
Komolyzenei Szerzők Osztálya
Bánkövi Gyula
Faragó Béla
Hollós Máté
Kovács Zoltán
Kerékfy Márton
Madarász Iván
Olsvay Endre
Sáry László
Serei Zsolt
Soós András
Sugár Miklós
Tihanyi László
 Irodalmi Szerzők Osztálya
Garaczi László
Ladik Katalin
Petőcz András
Dr. Szkárosi Endre
Tóth Erzsébet
 Zeneműkiadók Osztálya
Akkord Zenei Kiadó Kft.
Solo Music Zeneműkiadó Kft.
Schubert Music Publishing Kft.
Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Kft.
 PÓTTAGOK

Könnyűzenei Szerzők és Zeneszövegírók Osztálya

Fábri Péter
Zsoldos Béla
 

Komolyzenei Szerzők Osztály

Szemző Tibor
Tóth Péter
 

Irodalmi Szerzők Osztálya

Szilágyi Ákos
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

Belső ellenőrző szerv. Feladata -többek között- megvizsgálni az éves számviteli beszámolót és költségvetést, az Alapszabály és az egyesületi határozatok betartását felügyeli.

Könnyűzenei Szerzők és Zeneszövegírók Osztálya
Horváth Attila
Németh Gábor
Komolyzenei Szerzők Osztálya
Decsényi János
Melis László
Irodalmi Szerzők Osztálya
Acsai Roland
Zeneműkiadók Osztálya
V4 Music Kft.

Póttag:

 Irodalmi Szerzők Osztálya
Vathy Zsuzsa


Categories: Artisjus, Hírek

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.