Van három magyar előadó is, akiket egymillióan hallgattak a Spotify-on – és egyik sem a Wellhello

A Spotify megmutatja, hogy egy-egy dalt összesen hányszor játszottak le, azonban a hallgatóság méretéről ez csak hozzávetőleges képet ad. Különösen fontos, hogy a magyar streamelők táboráról és szokásairól csak nagyon hozzávetőleges becslések vannak. Egy új alkalmazásnak köszönhetően viszont kideríthető, hogy kinek hány hallgatója volt 2015-ben a Spotify-on. Három EDM sztárunk is elérte az egymilió felhasználót. A hazai Spotify-hallgatók számát jobban jellemzi, hogy a Wellhello 123 ezer hallgatót vonzott. A legnépszerűbb előadók több tízezer Spotify-felhasználót tudtak megszólítani.

Részletes, nyilvános adatok hiányában nehéz megmondani, hogy mekkora a Spotify magyarországi felhasználói bázisa. Az tudható, hogy a Spotify a legnépszerűbb stream szolgáltató nálunk is, és hogy itt a legkisebb a magyar zenék hallgatottsága, mivel nem adnak ezeknek külön kiemelést. A ProArt Zeneipari Jelentés többféle, egyenként meglehetősen hiányos adat alapján arra jutott, hogy “70 ezer prémium streamelő mellett akár 200-300 ezer rendszeres ingyenes használó is lehet, és ennél is nagyobb számban lehetnek azok, akik már kipróbálták valamelyik streaming szolgáltatást. Ezek a felhasználók mintegy 500–700 millió forintot költhetnek legálisan – de ennek az összegnek vélhetően nagyon nagy része jut a nemzetközi repertoár tulajdonosainak.”

A Spotify egy új aloldala azonban most megmondja, hogy egy-egy előadónak “milyen volt az éve” a szolgáltatónál: pontosabban azt, hogy hányan, és összesítve mennyi időt hallgatták a számait a Spotify-on. Ebből végre képet kaphatunk egyes magyar előadók spotify-os táboráról.

Érdemes külön vennünk azokat, akik a magyar stream listákon nem kerülnek elő, ám nemzetközi népszerűségük jelentős, vagyis rajongóik túlnyomó része határainkon túli. Három producerduó is elért 1-1 millió hallgatót: a Stadiumx, a Myon & Shane 54 és a Dusk Till Dawn. Az összesített streamelt időben a Myon & Shane 54 vezet: 53 évet szedtek össze egy év alatt; a Stadiumx 35 évet szedett össze, a Dusk Till Dawn egyetlen, 3:14 hosszú száma 15 évet. (A Stadiumx-interjúnk itt olvasható.)

Yonderboi szintén a világ több tájáról szedhette össze 265 ezer hallgatóját. Az undergroundabb tánczenét játszó Jay Lumen 205 ezer hallgatót ért el. Ide vehető a hazai stream listákon szintén nem szereplő, ám a magyar nagyközönség számára ismertebb Boggie. Neki 182 ezer hallgatója volt 2015-ben; főleg a Wars For Nothing című eurovíziós versenydalnak (635 ezer stream), illetve a Parfüm két verziójának (Nouveau parfum – 237, Parfüm 204 ezer stream).

Az adatok, tehát például az 1 millió hallgató kontextusba helyezéséhez érdemes tudni, hogy a Spotify teljes felhasználói bázisáról szóló utolsó adat nyári: akkor összesen 75 milliós volt; év végére azt várják, hogy megközelíti a 100 milliót. Közülük 62 millióan hallgatták a Weeknd számait (a legnépszerűbb előadók listája itt látható). Az EDM legnépszerűbb előadói is elérik az 50 millió hallgatót, például David Guettát 54 millióan streamelték.

Ha azokat az előadókat nézzük, akiket elsősorban Magyarországon hallgatnak, akkor nem meglepő módon a stream listák állandó szereplője, Wellhello a legnépszerűbb e számítás szerint is: 123 ezer egyedi hallgatója volt 2015-ben, összesen 11 évnyi meghallgatott zenével. Érdekes még megnézni, hogy a legnépszerűbb Wellhello-szám, az apuveddmeg számlálója jelenleg 714 ezernél jár. Ez azt jelenti, hogy egy-egy felhasználó átlagban majdnem hatszor hallgatta meg a dalt Spotify-on. (Itt feltételeztük azt, hogy aki egyáltalán Wellhellót hallgat, az nem hagyja ki pont ezt a számot – ez elég valószínűnek tűnik. Az már talán kicsit rizikósabb feltételezés, hogy a 2015 októberének végén megjelent számnak nem volt igazán sok olyan hallgatója, aki tavaly streamelte, de idén egyáltalán nem indított el egyetlen Wellhello-dalt sem.)

Százezer fölötti még, pontosan 107 ezres Halott Pénz tábora. (A Wellhello x Halott Pénz előadóhoz csak az Emlékszem, Sopronban című szám tartozik, ennek a “zenekarnak” 50 ezres hallgatótábora volt.)

 

A további legnépszerűbb előadók a Spotify-on, és a hallgatóik száma (ezresekben megadva). A keresésekhez felhasználtuk a csak Budapesten, és máshol nem népszerű számok kéthetente frissülő listáját (feljebb az aktuális), valamint a Deezer éves toplistáját is, és persze saját toplistáinkat is. Ennek ellenére lehet, hogy kimaradtak előadók – alább kommentben, illetve a Facebookon várunk ilyeneket.

Majka, Curtis, BLR – 81 (Majka – 29 Majka és Curtis – 15, Majka & Pápai Joci – 5. Majkához mint külön előadóhoz a Spotify beszámítja a Belehalok című közös számot is.)
Punnany Massif – 79
Kállay Saunders András – 78
ByeAlex – 68
Irie Maffia – 58
Ektomorf – 52 (szintén feltehetően főleg nemzetközi hallgatóság)
Omega – 44
Mary Popkids – 42
Kelemen Kabátban – 39
Tankcsapda – 39
Kis Grófo – 38
Pixa – 38 (a producer nevén egyedül a Kis Grófóval közös Bulibáró szerepel a Spotify-on)
Dalriada – 37
Brains – 34
Quimby – 34
Fluor – 31
Intim Torna Illegál – 30
Ákos – 29
Jolly – 29
Wolf Kati – 28
Kispál És A Borz – 27
Kowalsky Meg A Vega – 27
Republic – 26
Compact Disco – 25
Hősök – 24
Rúzsa Magdolna – 24
Deniz – 22
Horváth Tamás – 22
Magna Cum Laude – 22
Children Of Distance – 21
30Y – 20
Szabó Balázs Bandája – 20
Bëlga – 19
Hooligans – 19
Király Viktor – 19
SuperStereo – 18
HoneyBeast – 17
Ivan & The Parazol – 17
Mr. Busta – 16
Sub Bass Monster – 16
Kiscsillag – 15
Fehérvári Gábor Alfréd – 14
Péterfy Bori & Love Band – 14
Nótár Mary – 13
Supernem – 13
Zagar – 13
Bogi – 12
Caramel – 12
Jolly & Kis Grófo – 12
L.L. Junior – 12
Monkeyneck – 12
Csík Zenekar – 11
Edda Művek – 11
Zanzibar – 11
Animal Cannibals – 10
Akkezdet Phiai – 10
Balkan Fanatik – 10
Kárpátia – 10



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

3 replies

  1. A Kedves szerző figyelmébe ajánlanám még egy magyar producer páros zenéjét, ami Avicii kiadóján jelent meg, és közel 3,5 millióan hallgatták meg.
    Ők a Dusk Till Dwan duó, aki Lotfi Begi és Szepesi Zsolt szerzőpárost takarja 🙂 A dal cime pedig Sit and Wait.

  2. Köszönjük a kiegészítést, már be is írtuk a cikkbe.

Trackbacks

  1. Egyre több magyar zenét hallgatunk - FacebookTV News / Hírek

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Discover more from

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading