David Bowie, 2002: „Az internet mindent meg fog változtatni, amit a zenéről gondolunk”

David Bowie halála megrázta a zenészeket és a zenehallgatókat egyaránt. Számos kollégája gyászolja; a stream oldalakon több ezerszeresére emelkedett a hallgatottsága; a zenei lapok pedig nemcsak nekrológokat, összegzéseket írtak, hanem ritka interjúiból is szemezgetnek. Itt most azt a néhányat szemlézzük, amelyek az internet és zene kapcsolatáról szólnak: egyrészt megdöbbentően pontosak, másrészt a korabeli gondolkodáshoz képest jóval előrébb tartottak.

A FACT magazin által előásott 2000-es, a BBC-nek adott interjúban David Bowie arról beszél, hogy amikor fiatal volt, kifejezetten keresni kellett a zenét, és rockzenét játszani lázadó dolog volt. Ma „a rocksztárság egy karrierlehetőség, és a felforgató, kaotikus potenciál leginkább az internetben van meg” – mondta. Az internet felerősítette a korábban már megindult „demisztifikálást” a zenész és a közönség kapcsolatában. Míg az ötvenes, hatvanas, hetvenes években még voltak az ikonikus előadók, akikkel egy teljes évtizedet lehetett azonosítani, a nyolcvanas évektől kezdve egyre inkább szétforgácsolódott a zenei világ különféle stílusokra, mozgalmakra, valamint egyre inkább a közösségekre, a közönségre tevődött át a hangsúly. „Eltűnt az az idea, hogy kell egy vezető, akit mindenki követ.” David Bowie ennek a folyamatnak a kiteljesedése az interneten fog megtörténni, és nagyon izgalmas lesz látni, hogyan alakul zene és a közönség kapcsolata.

Egy másik oldala mindennek, hogy az egyértelmű igazságok és hazugságok dualizmusát felváltotta a megközelítések sokasága. Ez a folyamat a hetvenes években indult meg, de az interneten látszik a legegyértelműbben, hogy mindennek két, sőt, három, négy vagy öt oldala van; „megmutatja, hogy a teljes széttöredezettség korában élünk”. „Még csak a jéghegy csúcsát látjuk annak, ami a társadalommal történni fog az internet hatására, felvillanyozó és rémisztő dolgok egyaránt”. A művészetnek nemcsak a kontextusa, hanem a tartalma is meg fog változni. (Azt, hogy mindez 2000-ben mennyire radikális elgondolás volt, jól mutatják a kérdező Jeremy Paxman közbevetései, amelyek szerint pl. az internet „csak egy új eszköz” az üzenetek célba juttatására, és Bowie jóslatai hatalmas túlzások.)

2002-ben David Bowie arról beszélt, hogy „néhány év múlva már nem is biztos, hogy kell egy kiadó, mert nem hiszem, hogy a zeneterjesztés úgy fog működni, mint ahogy ma. Tíz éven belül teljesen megváltozik minden, amit a zenéről valaha gondoltunk, és ezt a változást semmi nem állíthatja meg.” A zene annyira áthatja majd a mindennapokat, hogy „olyan lesz, mint a csapvíz vagy az elektromosság. És jobb, ha felkészülünk arra, hogy sokat kell turnézni, mert a koncert lesz az egyetlen olyan szituáció, ahol a zenével találkozás egyedi élménynek fog számítani. Számomra ez nagyon izgalmas – bár nem igazán számít, hogy izgalmasnak tartjuk-e vagy sem, mert úgyis meg fog történni.”



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .