A MUSO nevű, „tartalomvédelemmel és piaci elemzéssel” foglalkozó cég 576 torrentoldalt vizsgált, amelyek részben vagy egészben zene letöltésére szolgálnak, és összesítve évi 2 milliárd oldalletöltést produkálnak. A Music Business Worldwide által közölt elemzés fő eredménye, hogy 2015. első és második fele között a jogvédett zenék letöltései 16,5 %-kal nőttek.
Mindezt úgy, hogy közben a torrentezés általában csökkent. Egy másik mérés, amelyben 840 különböző torrentoldalt vizsgáltak (összesítve évi 10 milliárd oldalletöltéssel), amelyek mindenféle médiatartalmat kínálnak, nem csak zenét, azt mutatta, hogy ezek forgalma 2015 folyamán 20 %-kal csökkent.
Az illegális streamoldalak forgalma mindeközben nagyjából állandó maradt. Ezek főleg orosz szervereken működnek. Érdekes módon míg az Egyesült Államokból jött a torrentoldalakra a legnagyobb forgalom, addig specifikusan a zenék illegális letöltésében a legnagyobb zenei piac csak a 3. helyen állt.
A MUSO célja egyébként nemcsak az illegális tartalom monitorozása, illetve az, hogy cégeknek segítenek ezek eltávolításában (még az e szempontból hírhedt orosz közösségi oldallal, a VK-val is kapcsolatban állnak), hanem az is, hogy a „kalózkodás által megmutatott lehetőségeket kihasználják”. Ami olyasmit jelent, hogy a torrentezés keresletet mutat az adott zene iránt, és ezt a cég megpróbálja célzott kampányokkal a legális csatornákra átterelni.
Categories: Hírek
Ahelyett, hogy legális torrent szerű értelmes árú megoldást kínálnának. A Netflix is tök jó, hogy van nálunk is, de mégis kinek is? Mert minden angolul van, ráadásul az amerikai tartalom 10 % érhető el! Amíg ilyen üzleti modelleket lehet csak csinálni, addig sajnos az illegális megoldások nem fognak jelentősen csökkenni.