Aki – egyebek mellett – a Facebookon is tartja a kapcsolatot a közönségével, vagyis a magyar zenei élet túlnyomó többsége, hallott már az algoritmusról, amely megszabja, hogy egy-egy poszt hány emberhez jut el; és arról is, hogy ezt állandóan változtatják. Néha egy ilyen beavatkozás a posztok népszerűségének radikális változásához vezet, mint azt mindenki tapasztalta már, aki legalább egy-két évet eltöltött azzal, hogy zenekari vagy egyéb profilt működtessen. Persze ezt leginkább a visszaesésekkor vesszük észre – már csak azért is, mert a növekedő elérést, lájkolást jól esik saját érdemünknek betudni. (A magyar médiában talán a leglátványosabb példa a Cink megszűnése volt, amit többek között az olvasottság esése okozott egy ilyen változtatás után.)
A Slate hosszú cikket közölt a Facebook hírfolyamának algoritmusáról. Pontosabban arról, hogy miért, milyen elvek alapján változtatják folyamatosan – ugyanis maga az algoritmus szupertitkos. A cikk szerzője leírja, hogy amikor el kellett mennie vécére, a cég egy alkalmazottja elkísérte; először azt hitte, azért, nehogy eltévedjen, ám valójában azért, nehogy egy pillanatra is egyedül maradjon. Ugyan az írás talán kissé túl kevéssé kritikus, és nem foglalkozik a pénzért vásárolt elérés problémájával sem, nem árt azért összefoglalni a lényeget.
Az algoritmus alapvető feladata az, hogy minden bejelentkezésnél rangsorolja az elmúlt egy hétben keletkezett, számunkra egyáltalán szóba jöhető posztokat, tehát mindazt, amit ismerőseink és az általunk követett, lájkolt oldalak kiraktak, valamint az összes csoport összes bejegyzéseit, amelyeknek tagjai vagyunk. Egy átlagos felhasználó esetén ez több mint 1500 poszt, különösen aktív facebookozók esetén akár tízezer is lehet. Nyilvánvalóan nem lehet ilyen mennyiségű tartalmat csak úgy időrendben ráborítani a belépőkre.
Az algoritmus lényegében azt próbálja megtippelni, hogy egy-egy poszt mennyire “fogja majd meg” az adott felhasználót, vagyis készteti valamilyen interakcióra (lájk, megosztás, komment, kattintás) – hiszen minél inkább ilyeneket kap az őket nem érdeklő hírek, távoli ismerősök utazási fotói, megunt mémek stb. helyett, annál több időt tölt az oldalon, és persze annál nagyobb lesz a hirdetési bevétel.
Egy egyszerű szűrést már 2006-ban, a hírfolyam bevezetésekor is alkalmaztak, de ekkoriban a programozók még csak vakon találgattak, hogy mi lehet a fontos a felhasználóknak. A következő nagy lépés a lájk gomb megjelenése volt. Ezzel nem csak a lájkolt ismerősnek vagy együttesnek, újságnak stb. üzenünk, hanem magának a Facebooknak is arról, hogy mi tetszik nekünk. Azonban kiderült, hogy a lájk- és megosztásvadász oldalak megjelenése és hihetetlen gyorsan elért hatalmas népszerűsége rövid távon ugyan jó volt magának a Facebooknak is, azonban egyre egyhangúbb is lett az élmény, vég nélküli listákkal, tesztekkel, “meg fogsz lepődni, ha meglátod” típusú címekkel, generációs nosztalgiával stb.
A Facebook megengedhette magának, hogy úgy döntsön: hosszú távra tervez, és a “minőségi” tartalmat fogja előtérbe helyezni. A hírfolyammal foglalkozó csapat elkezdte kutatni, hogy a felhasználók ösztönszerű lájkolásán túl a “bevonódásának” (engagement) milyen formái, illetve előrejelzői vannak. Az adatok feldolgozása mellett tesztalanyok megkérdezésével is alakult az a mára már több száz tulajdonságból álló lista, amelyeket az algoritmus mind figyelembe vesz a jóslásnál – ez persze szintén titkos. Azt lehet tudni, hogy például a lájkoláshoz hasonlóan a tetszés jelének veszi az algoritmus (és ezáltal a hasonló tartalmakat előnyben részesíti), ha valamivel hosszú időt töltünk – de azt is igyekszik megtudni, hogy ez nem amiatt van-e, hogy egyszerűen lassan töltődik be egy oldal.
Azt a fejlesztők is elismerik, hogy az eredmény soha nem lesz tökéletes, hiszen senki nem tudja megjósolni, hogy egy embernek mi fog tetszeni, mi fogja felizgatni, mi fogja megrázni stb. – még maga az ember sem. Mindenesetre az eredmények azt mutatják, hogy növekszik nem csak a felhasználók száma, hanem a Facebookon eltöltött idő is. Ezt minden változtatás bevezetése előtt alaposan tesztelik is, és a belső tesztek után a nagyközönségre is csak fokozatosan érvényesítik. Ezért aztán nincs is “az algoritmus”, különféle felhasználók elé különféle verziók rakosgatják ki a posztokat.
Ez egy zenekari oldal működtetésére visszafordítva két dolgot jelent. Az egyik az, hogy ha jól végzik a munkájukat a fejlesztők, akkor a “hogyan legyünk népszerűek a Facebookon?” kérdésre adott választ egyre inkább közelíteni fog ahhoz, hogy “csináljunk olyat, ami érdekli az embereket, amire hajlandóak időt áldozni”. A másik az, hogy ezt az állapotot soha nem fogjuk elérni, úgyhogy mindig lesznek speciális Facebook-praktikák, és persze olyanok is, akik azt állítják: ők tudják, mit szeret a legjobb az algoritmus.
Categories: Hírek
Leave a Reply