A Grammy-gála előtti iparági esten mondott beszédet Martin Mills, az 1977-ben alakult Beggars Banquet, valamint a további jelentős kiadókat (az Adele-t megjelentető XL, Rough Trade, Matador) tömörítő Beggars Group vezetője. Beszédét a Music Business Worldwide közölte, és a Billboard is szemlézte.
Martin Mills szerint régen a 10-12 legnagyobb kiadó a közös érdekek szem előtt tartásával vezette az egész iparágat, azonban ma a megmaradt három „szuperhatalom” csak a saját rövid távú anyagi előnyére van tekintettel. „Soha nem voltunk olyan megosztottak, mint most, pedig nagy szükség volna az összefogásra” – mondta.
Több példát hozott arra, hogyan „hagyták cserben az iparágat” a majorök, miközben vezetniük kellene (mindegyikkel foglalkoztunk már itt a Dal+Szerző blogon). Mint mondta, „nem egy közösség részeként” cselekedtek, amikor azt javasolták, hogy a major és független kiadók különböző mértékű jogdíjat kapjanak a netrádiós lejátszások után (ezt amúgy elvetette az amerikai Szerzői Jogi Bizottság). Az Apple Music próbaidőszakára vonatkozó tervek ellen „a függetleneknek és egy bátran kiálló zenésznek, Taylor Swiftnek” kellett fellépnie, hogy elérjék, amit a nagyok „vagy nem tudtak, vagy nem akartak”. (Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a Universal vezetője, Lucian Grainge nemrég egy interjúban azt sejtette, hogy nekik is volt közük ehhez: „az üzleti partnereinkkel folytatott tárgyalásainkról nem beszélhetek, legyen elég annyi, hogy sok minden történt a színfalak mögött” – mondta.) A digitális szolgáltatókkal folytatott tárgyalásokban mások számára nem elérhető előnyökhöz, például tulajdonrészhez jutnak, nem átlátható az elszámolási gyakorlatuk.
Martin Mills szerint azért is nagyon fontos lenne, hogy a megosztottság helyett a nagyok és a függetlenek együttműködjenek, mert így jóval nagyobb lenne a lobbierejük, „egy harmonikusan működő iparág hangját jobban meghallják a politikusok”. A „safe harbour” ügyében (vagyis hogy a YouTube és más szolgáltatások „semleges tartalommegosztó szolgáltatásnak” állítják be magukat, miközben a zeneipari szereplők szerint nyilvánvalóan nem azok) például „elérhető közelségben van Európában a győzelem”, és ennek hozadéka többszöröse lenne annak, amibe Mills szerint a közösség érdekeit szem előtt tartó működés kerülne. Erre ugyanis konkrét javaslatai vannak:
1. Az előadók a lemezkiadók mellé állítása érdekében minimum 15 %-os jogdíj minden digitális felhasználás után. Az új szerződésekben általában megkapnak ennyit, vagy akár többet is, ám de sok, korábban (még a digitális szolgáltatók térnyerése, akár kialakulása előtt) kiadóhoz szerződött zenésznek jóval kevesebb jut. A Billboardnak Mills hozzátette: még a kilencvenes években indult előadók közül is sokan „egyszámjegyű” százalékot kapnak, például mert levonják tőlük a csomagolás költségét – ami nincs is.
2. Azoknak a zenészeknek, akik nem hozták vissza a kiadó által adott előleget, húsz év után írják le az egyenlegét, és onnantól minden bevételt kapjanak meg.
3. A független iparági szervezetek lobbiznak a leghatékonyabban a közös érdekekért, ezért a major kiadóknak is be kell szállniuk ezek finanszírozásába.
4. A digitális szolgáltatókkal folytatott tárgyalásokban nem szabad visszaélni a méret nyújtotta előnyökkel. Teljes átláthatóságra van szükség, minden bevételből (így például az előlegekből is) részesülniük kell a zenészeknek.
5. Minden elhangzás, felhasználás ugyanannyit ér, függetlenül attól, hogy major vagy független a jogtulajdonos.
A Grammy-díjat osztó amerikai Hangrögzítő Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája éves iparági összejövetelén hasonló kritikát fogalmazott meg egy másik független kiadócsoport, a Secretly Group vezetője, Darius Van Arman is. Mint mondta, számos előítélet van a független kiadókról, például az, hogy kicsik, rétegműfajokban dolgoznak, kívül állnak a mainstreamen stb. Ezzel szemben számos független kiadó nagy anyagi sikereket ér el (ő maga is adott már ki arany- és platinalemezeket). Darius Van Arman szerint a független kiadókat az jellemzi, hogy versenypártiak – vagyis olyan piac kialakítást szorgalmazzák, ahol mindenkinek ugyanolyan esélyei vannak – értsd: nem „lejt a pálya” a majoröknek. Szerinte a majorök bizonyos esetekben a szabadpiac törvényeire hivatkoznak, máskor viszont versenytorzító előnyöket akarnak kicsikarni maguknak.

Martin Mills (Fotó: Beggars.com)
Categories: Hírek
Leave a Reply