A drum and bass 20 éve Magyarországon: nemzetközi sikerek, válság és visszatérés

20 éve kezdődött a magyar drum and bass története. Pontosabban 1996 februárjában volt az első olyan parti Budapesten, ahol DJ Palotai csak a műfajhoz tartozó lemezeket játszott, és ez jó kiindulópontnak tűnik. Az évforduló alkalmából a drum and bassben meghatározó buliszervező kollektíva, a 17 éve működő Bladerunnaz két tagjával tekintettük át az eseményeket, elsősorban a szervezői szempontokra, valamint a magyar zenészek nemzetközi jelenlétére koncentrálva: Erdősi Gáborral (Statik) és Valdinger Gáborral (Valdi) – ő a drumandbass.hu-n olvasható, az említett kezdőpontot kijelölő, a történetet 2002-ig áttekintő cikk szerzője is. Az évfordulóra persze egy nagy parti is dukál: február 19-én, pénteken az Akváriumban több külföldi sztárvendég mellett több mint negyven (!) magyar DJ játszik majd.

Új stílus, legendás bulik – drum and bass 2011-ig

Már az első bulikon összeállt a drum and bassnek egy olyan 3-400 fős rajongóbázisa, amelyre alapozva lehetett partikat szervezni, a műfajban meghatározó DJ-ket Budapestre hozni. Eleinte nem volt sok buli: 1998-ban négy, 1999-ben hét – ebből ötöt az abban az évben indult Bladerunnaz szervezett. Így egy-egy buli sokáig emlékezetes maradhatott: vannak olyanok, amelyeket máig emlegetnek, például Ed Rush 1998-as Tilos Rádió Party-s fellépését. „Nyilván amikor új egy stílus, korábban nem hallott hangzásokkal, struktúrákkal, akkor van körülötte hájp” – mondta erről Valdinger Gábor. Egyes előadók rendszeresen visszajártak, egy-egy legendássá vált bulival megalapozták a hírnevüket, amely úgy is fennmaradt, hogy természetesen a közönség „a kemény magot leszámítva két évente cserélődik”. Még olyanok is vannak, akik Ed Rusht máig meghallgatják, pedig amúgy nem járnak partikra. (A meghatározó eseményeket az említett cikk részletesen felsorolja.)

Ed Rush legendás fellépése Adam F e számával kezdődött

A Bladerunnaz és más – nem ilyen hosszú életű – szervezőcsapatok az azóta eltelt időkben is átfogóan foglalkoztak a műfajjal, így a drum and bassben nem volt jellemző az amúgy sokat emlegetett „lemaradás”: „mindig elhozta valaki a nagy neveket, az új reménységeket, mutattunk egy kicsit ebből, egy kicsit abból, keményebből, lágyabból” – mondta Valdinger Gábor. Vagyis a magyar közönség „megkapta az A-listát”, ahogy Erdősi Gábor fogalmazott. Sok esetben még a befutás előtt jutottak el hozzánk olyan előadók, akik később meghatározóvá váltak. Ilyen volt például a Chase & Status duó, akik 500 euróért jöttek először; ők később még Rihannával is dolgoztak, gázsijuk pedig kb. százszorosára nőtt; vagy a Bad Company is (egyik tagja, DJ Fresh később rádiós slágereket is írt), később pedig Netsky, aki három évvel első budapesti klubbulija után már a Volt Fesztivál nagyszínpadának műsorát zárta. „Ezek olyan fegyvertények, amik utólag presztízst adnak, hitelesítenek” – mondta Erdősi Gábor.

Egészen 2011-ig nem volt gyengébb éve a drum and bassnek. Segített a műfajnak az is, hogy addig a partik nagyjából két csoportra voltak oszthatók, és a house-t, technót sokan úgy könyvelték el, hogy „oda a Pumpa Gyurik és a plázacicák járnak”, így aki idegenkedett ettől, törvényszerűen kikötött a drum and bass (egy időben a rokon breakbeat) mellett. „Sokszor kiröhögtek, hogy én hallgatok house-t és technót is” – jellemezte Valdinger Gábor a – bevallottan kissé elitista – közönség mentalitását. A drum and bass népszerűsége akkora lett, hogy a „legextrémebb, legelvetemültebb” ágát bemutató Therapy Sessions bulisorozat (amelyet még a műfaj egyes rajongói sem bírnak) 2008-9 körül háromezres közönségeket vonzott.

Így a Bladerunnazt „vitte a lendület” – mondta Erdősi Gábor: nem kellett azzal foglalkozni, hogy stratégiát gyártsanak, legfeljebb azzal, hogy „kit hívjunk a következő, meg az azután következő bulira”. Megvoltak a bevett hirdetési platformok; lehetett tudni, hogy ki az a kevés szereplő, aki hasonló műfajban dolgozik, akivel az esetleges egymásra szervezéseket megelőzendő beszélni kell.

Statik Valdi Bladerunnaz fotó Janka Tamás

Erdősi Gábor (Statik) és Valdinger Gábor (Valdi). Fotó: Janka Tamás

A magyar drum and bass-producerek a nemzetközi színtéren

A drum and bass népszerűvé válása azt is jelentette, hogy egyre többen írtak Magyarországon ilyen zenét. Megjelentek magyar kiadványok, és az 1999-ben indult drumandbass.hu oldalon (más nevén ImpulseCreator, IPC) fórumában, a Zene füleidnek topikban a feltörekvő producerek is mutogathatták egymásnak a számaikat, kritizálhatták, segíthették egymást. „Egy barátságos, egymást segítő szcéna volt az álmunk annak idején, és ezt szerintem sikerült is valamilyen szinten megvalósítani” – mondta erről egy korábbi interjúban Chris.SU, a magyar drum and bass egyik máig meghatározó producere.

Szintén ő beszélt arról, hogy a magyar zenészek „szerencséje volt”: amikor a korábban nagyon angol központú műfaj elkezdett nyitni kifelé, akkor „a globalizációs folyamat első körébe bekerültünk”. A Bladerunnaz tagjai szerint a budapesti bulik is segítettek ebben: „nagyon sokan megfordultak itt, látták, hogy van itt élet, vannak producerek, kaptak demókat, CD-ket”, illetve ekkoriban már az internetes zeneküldözgetés is egyre fontosabb szerepet kapott a zeneiparban.

A kétezres évek elején-közepén volt a magyar drum and bass első nagy korszaka: Chris.Su, SKC és más producerek a műfaj vezető kiadóinál jelentettek meg zenéket, és a legnevesebb DJ-k rendszeresen játszották ezeket. Magyarország felkerült a műfaj térképére; ha valaki magyarként küldött egy zenét egy kiadónak, akkor nem úgy néztek rá, mintha valami fura, egzotikus helyről jelentkezne.

Chris.SU száma volt az első, amely nemzetközi szinten sláger lett

Az viszont kérdéses, hogy létezik-e speciálisan „magyar drum and bass” mint brand a nemzetközi zenészek tudatában. Chris.SU említett interjújában határozottan ezt állította: szerinte a melankólia, a keleti hatás, illetve a keményebb, „technoid” hangzás a meghatározó. A Bladerunnaz tagjai inkább kérdésesnek tartják, hogy van-e „Budapest sound”, de szerintük is ha van, akkor az a drum and bass keményebb ágához tartozik.

Míg az első hullámhoz tartozó előadóknak voltak emellett könnyedebb slágerei is, addig a második, ma is tartó sikerkorszakban egyértelműen a „nagyon kemény, nagyon szikár” ún. neurofunk a vezető magyar irányzat. A Jade által irányított Eatbrain kiadó (ahol más magyar producerek is megjelennek, például a vezetőhöz hasonlóan régi motoros Mindscape) „biztosan ott van a mai top 10 drum and bass-kiadó között, de talán a top 5-be is beletartozik” – mondták róla a Bladerunnaz tagjai.

De emellett képviseli magyar előadó a nemzetközi színtéren a rádióbarát hangzást (Raise Spirit), az „atmoszférikus” drum and basst (Ghostwarrior), illetve a drum and bass bulisabb vonalát, az ún. jump-upot (Klay, Puppetz) is – rájuk például az irányzat vezető DJ-je, DJ Hype is odafigyel. Ezek viszonylag elkülönült zenészközösségek, amelyek közösen „taposták ki maguknak az utat”. Persze közben a korábban indult producerek többsége is aktív; igaz, SKC négy-öt éve befejezte a zenélést, de máig visszahallják a nevét a Bladerunnaz tagjai a nemzetközi közösségből, hogy ő volt az egyik legjobb.

A magyar producerek-DJ-k rendszeresen járnak külföldre fellépni. Az európai országok mellett Észak- és Dél-Amerikában is rendszeresen turnéznak, és különösen sikeresek Ausztráliában és Új-Zélandon. Míg korábban, mint arról szó volt, nyitott az angol központú műfaj, addig mára azt lehet mondani, hogy „már nem Anglia a drum and bass első számú felvevő piaca” – mondta Valdi. Fontosabb a hagyományosan a keményebb zenékre nyitott Kelet-Európa, főleg a csehek, osztrákok, magyarok (bár a mi piacunk kisebb az előbbieknél); Ausztrália, Belgium, Németország, Hollandia. Nagyon komoly, és elsősorban a „kőkemény veretést” igénylő központok lettek Portugália, Olaszország és Spanyolország is (ezeken a helyeken amúgy hajnali 2-kor kezdenek szállingózni a bulikba, és 4-5 körül jön a fő fellépő). Az Egyesült Államok is kezd rátalálni a drum and bassre. Így például az egyik legnagyobb elektronikus zenei (EDM) fesztiválon, az Electric Daisy Carnevalon rendszeresen lépnek fel a műfajhoz tartozó DJ-k – aminek az a háttere, hogy a szervező a drum and bassben indult, csak „rájött, hogy ebből nem lesz nyugdíja”, de meghívja azokat, akik korábban jártak nála.

A magyar drum and bassnek van tehát mire büszkének lennie – más kérdés, hogy a magyar zenei sajtóban ennek nem nagyon látszik a nyoma, miközben más műfajokban (amúgy joggal) ünnepelnek minden külföldi sikert. „Számunkra ezek annyira nem érdekesek, mert már tíz-tizenöt éve megvoltak az olyanok, hogy egy magyar előadó számát a legfelkapottabb DJ-k játszották” – mondta Erdősi Gábor. Az is igaz, hogy az Eatbrain kiadót Jade inkább a nemzetközi piacra tekintve menedzseli.

2011: dubstep, Facebook, West-Balkán – a magyar partiélet alapvető változásai

A magyar drum and bass, illetve a Bladerunnaz 1996-tól 2011-ig tartó időszaka tehát viszonylag sima sikertörténet. 2011-ben azonban egyszerre rengeteg minden történt, ami megakasztotta a lendületet, és a Bladerunnazt már-már az a veszély fenyegette, hogy „beleáll a földbe”, vagy legalábbis 200 fős klubokba szorul vissza. Az okokat érdemes részletesen áttekinteni, mert nem csak a drum and basst, hanem a magyar partiszíntér egészét érintik.

– A legismertebb, a magyar sajtóban alaposan feldolgozott esemény a 2011. január 15-én a West-Balkánban történt tragédia, illetve ennek következményei.

– Megjelent vagy feléledt, új közönséget szólított meg számos új műfaj: visszajött a hip hop, a house és techno hirtelen vonzóbbnak bizonyult sokak számára, mint volt; jöttek a basszusnehéz, középtempós műfajok (bass music, garage stb.) és a nem táncos, inkább „szöszmötölős” elektronikus zenék. És ami a legfontosabb: a dubstep, ennek Skrillex-féle, Amerikából „visszajött” változata. (Valdinger Gábor egyébként úgy gondolja: Skrillex nem talált fel semmi újat, „csak olyan, mint egy kisfiú, aki felfedezte magának az elektronikus zenét, és jókor érzett rá valamire”, és mindenképpen javára kell írni, hogy érdeklődő ember.) Az irányzat hirtelen olyan népszerű lett, hogy Erdősi Gábor szerint 2011 telére 19 dubstep-bulisorozat futott Budapesten.

Skrillex első budapesti fellépése a Studióban

– Hirtelen jött egy új generáció, amelyik nagyon fogékony volt a Facebookra, és elsősorban saját kortársai tudták elérni, az idősebb partiszervezők nem. „Csinálhattunk mi is Facebook-eseményt a bulinknak, ők viszont a saját haverjaikat tudták meghívni” – mondta Valdinger Gábor arról, hogyan volt lehetséges, hogy több ezer főt tudtak megmozgatni olyan rendezvények, amelyekhez nem készült plakát, szórólap, nem volt hirdetése a Pesti Estben; ráadásul a bevált nagy neveket a kisterembe tették, míg a nagyteremben laptopról játszottak dubstepet vagy electro-house-t a fiatal DJ-k. Ennek volt aztán a kicsúcsosodása a West-Balkánban tragédiába torkollt tömegjelenet.

– A zenefogyasztási szokások változása is nagyban alakította a buliszervezést. Míg korábban az „előremutató” új hangzásokat várták el egy-egy fellépő DJ-től, addig most (túl azon, hogy a drum and bassnek már olyan múltja van, hogy egyre nehezebb újítani benne) már egy bulin nem lehet újat mutatni: akit érdekel a műfaj, az mindent megtalál a neten. Így már nem azt várják egy fellépéstől, hogy „hú, idejön és le fog játszani egy csomó új zenét”, hanem a DJ-producer saját legnagyobb slágereit követelik. „Kihalt a közönségből, hogy arra cuppan rá, amit még nem hallott” – foglalta össze Erdősi Gábor.

– Ekkoriban kezdődött a fesztiválok felfutása is, és ennek következményeként a DJ-fellépések is „elfesztiválosodtak”: egy-másfél órásra rövidült a többségük, biztonsági szelekcióval, a legnagyobb durranásokra koncentrálva, kalandozások nélkül; nagyon leszűkült a spontaneitás tere. Ráadásul egyre inkább az a keresett DJ, aki producerként népszerű számokat csinál, esetleg jól menő kiadója is van – és a fellépésein is inkább ezekre koncentrál. Átalakultak a közönség egy részének szórakozási szokásai is: sokan vannak, akik „fesztiválra akarnak menni, ott minél több mindent megnézni, lehetőleg olyanokat, amikre lehet őrjöngeni” – mondta Valdinger Gábor. És miután nyáron „kitombolták magukat”, év közben már nem nagyon van erre igényük, legfeljebb egy-két koncertre, de nem hajnalig tartó partikra. Másfelől a Bladerunnaznak jót is tett a fesztiválőrület, hiszen 2011-től a Volton és a Baladon Soundon, 2012-től pedig a Szigeten is önálló színpadot kapott. (Ezek megszervezése olyan, mintha „öt-öt bulit kéne összehoznod öt egymást követő napon” – mondta Erdősi Gábor.)

– Ezzel párhuzamosan egyre többen inkább vágynak koncertekre, „hogy zenekart lássanak, ne csak egy vacak DJ-t”; szinte már a minőség fokmérője lett, hogy élő a produkció. Nagyon kicsi az átjárás még a (részben) drum and bassként elkönyvelt, de koncerteket játszó Brains zenekar és a partik közönsége között is. Valamint vannak, akik ha el is mennek egy partiba, a kedvencük meghallgatása után hazamennek, ami inkább a „koncertközönség” jellemző viselkedése, nem a partizóké. Valamint a magyar zenékre is egyre nagyobb az igény (általában magyar énekkel), szemben a korábbi hozzáállással, amikor sokan inkább a legfrissebb külföldi zenék iránt érdeklődtek.

– Az emberek „elfelejtették, mi az a partikultúra”, eltűnt Budapestről a valódi, tehát elektronikus zenére szakosodott, rendszeres klubestekkel jelentkező, komoly hangrendszerbe is befektető klubok jó része. Miközben a klasszikus DJ-zés egyre inkább eltűnt, megjelentek a celeb DJ-k: „aki lejátszott egymás után két zenét, már DJ volt”. Valamint megjelent egy csomó olyan új laptop-DJ, akik „össze-vissza lopkodott, rossz minőségű” zenéket játszottak – bár a hangrendszerek úgysem tudták volna visszaadni a jó minőségű zenék részleteit. (A Bladerunnaz tagjai szerint amúgy az is hozzájárult a rádióbarát, dallamos drum and bass előretöréséhez, hogy ezek tudnak a laptophangszórókon érvényesülni, egy komolyabb, szinte csak dobra és basszusra épülő számmal „nem lehet mit kezdeni”.) A drum and bassben amúgy önszabályozó módon nem jellemzőek a lopott zenék: „aki ilyet merne csinálni, tudja, hogy többet nem fogjuk elhívni” – mondták a Bladerunnaz tagjai. A közönség tagjai viszont nem mindig tudják, miről szól a klasszikus értelemben vett DJ-zés, például nem feltétlenül értik, hogy két zenét ott helyben kever össze a DJ, és nem egy előre elkészített mashup szól. A „régi értékekhez” inkább ragaszkodó drum and bass-DJ-k ügyességét értékelő közönség tehát csökkent.

– Furcsa módon az is visszaütött, hogy a drum and bass rajongói megkapták az A-listát: az első tíz-tizenöt évben minden fontos előadó megfordult Magyarországon legalább kétszer, és „nem volt kit várni”. Hiába, hogy egy DJ minden alkalommal újat tud mutatni, sokan úgy gondolták, hogy „jó, ezt már láttam”, és kipipálták, helyette mást néztek. A korábban Budapesten kevésbé reprezentált műfajok viszont tudtak újat mutatni.

– Komolyan éreztette a hatását az ezekben az években kezdődött kivándorlási hullám, amely a bulikba, koncertekre járó rétegekben az átlagnál jelentősebb volt, mint erről a magyar zeneipar több szereplője is beszélt már. A Bladerunnaznak is a második legtöbb Facebook-rajongója Londonban van; „arra hamar rájöttünk, hogy nem azért, mert ennyire szeretnek minket az ottani DJ-k, hanem mert oda költözött a legtöbb ember, akinek ehhez a történethez köze volt” – mondta Valdinger Gábor. Némi „szociológiai hátsó szándék” is volt abban, hogy tavaly előtt december 27-re szerveztek egy bulit, amikor a legtöbben hazajönnek. „Több száz ember megjelent, ölelgették egymást, hogy ’tíz éve nem láttalak, én Londonban élek – én Alsó-Ausztriában.’”

Érezni kell, mire van igény, de a közönségnek sem szabad mindent elhinni

Mindez együttesen azt eredményezte, hogy a drum and bass közönsége csak a kemény magra redukálódott, és úgy tűnt, nincs utánpótlás fiatalokból. Árulkodó, hogy a brazil Marky 2010-ben 1500-2000 főt vonzott, 2011-ben pedig 400-at; az év tavaszán volt olyan parti, ahol öt jónevű külföldi fellépő játszott 300 embernek. Másnap viszont Skrillex első budapesti fellépésén 3-4 ezren voltak. Lehet, hogy a többségük nem is ismerte őt korábban, de „bepörgött a közönség, hívták egymást, hogy gyere, mert ilyet még sose láttál” – emlékszik vissza Valdinger Gábor.

Eljött az idő, hogy stratégiát dolgozzanak ki: „fel kellett állítani bizonyos szabályokat, meg kellett húzni bizonyos határokat”, egyszerűen azért, hogy az akkor 12 éves történet folytatódni tudjon. Sok olyat lehetett látni a magyar elektronikus színtéren, hogy egy-egy szervező két-három bulira tett fel mindent, és ha azok nem sikerültek, akkor nem tudta folytatni. De ha az ember „tisztában van azzal, hogy mik a realitások nézőszámban, akkor kis túlzással mindent meg lehet csinálni egy bizonyos határ fölött.” A Bladerunnaz sem kizárólag a biztosra megy: „öt sikeres rendezvényből meg lehet csinálni egyet, ami a szívügyünk, de lehet, hogy bukunk vele”. Bár néha megkapják, hogy „csak a pénzért csinálják”, szerintük ennyi éven át nem lehetséges ezzel foglalkozni, ha az nem szívügye az embernek. Nem nyereségorientáltságról van szó, hanem fenntarthatóságról – mondta Erdősi Gábor.

Persze nem lehet bulit statisztikai alapon szervezni. „Mindig érezni kell, hogy mire van igénye a közönségnek, és nem szabad mindent elhinni, amit az ügynökök, menedzserek mondanak. Mindig óriási vitáim vannak, amikor azt mondják: ’de ez Angliában mennyire sikeres’. Azt szoktam mondani, hogy az Anglia, ez Magyarország, és hidd el, hogy én jobban tudom, itt mire van igény” – mondta Valdinger Gábor, amihez Erdősi Gábor hozzátette, hogy „a közönségnek sem szabad mindent elhinni”, vagyis ha úgy látszik mondjuk a Facebookra írt kommentek alapján, hogy valamire hatalmas igény van, az lehet, hogy valójában csak tíz hangos ember igénye.

A Bladerunnaz azzal is újított, hogy olyan párosításokat csinált, amelyek akkor hajmeresztőnek számítottak (legalábbis Magyarországon). A dubstep egyik sztárját, Doctor P-t és a drum and bass említett feltörekvő előadóját, Netsky-t léptették fel például egy sokak számára emlékezetes estén. „Ha a közönségen belül vannak nyitott emberek, és egy olyan line-upot összerakunk, amiben van egy picit másféle zene is, a nyitottabb emberek egy része felfigyel arra” – vázolta Erdősi Gábor az ideált; Valdinger Gábor hozzátette, hogy szerinte nem nagyon lehet „téríteni” az embereket. Legalábbis például a sajtóban megjelent cikkek erre nem alkalmasak (ő maga a drumandbass.hu-ra írt többek között): „zenei ízlést egyetlen újságíró nem fog emberekbe beleverni. Maximum ajánlani lehet, de aztán az olvasó kinyitja a YouTube-ot, és azt hallgat, amit akar. Inkább igényt lehet kielégíteni, és akkor jó, ha van igény arra, hogy kicsit mást is lehessen csinálni.” Ilyen más lesz például a Test Fest májusban, de ilyen rendezvényből nem lehet sokat csinálni; bár korábban próbálkoztak havi sorozattal is.

Szintén ekkoriban kezdték el az először Angliában felfutó, rádióbarát, slágeres drum and bass képviselőit elhozni, a Sigmát vagy – az évfordulós partin is fellépő – Wilkinsont. Lettek olyan magyar DJ-k is, akiket velük együtt fel lehetett léptetni.

A Bladerunnaz 2012-13 körül „talált magára”. Becslésük szerint ma Budapesten 1000-2000 körül lehet a drum and bass komoly rajongóinak száma, és ehhez jönnek még sokan, akik egy szezonban egy-két partiba elmennek. Úgy látják, hogy az elektronikus zenében nagy, valószínűleg fenntarthatatlan túlkínálat van ma Budapesten; vannak hétvégék, amikor 10-15 külföldi fellépő is jön. De a drum and bass különféle irányait szinte csak a Bladerunnaz képviseli, ezért ők jó helyzetben vannak. A Petőfi is játszik egy-két slágeresebb előadót, illetve a Petőfi Mix sorozatban Chris.SU és Jade fordul meg havi rendszerességgel.

Jellemző, hogy 2015-ben a korábbiaknál is nagyobb, két helyszínes, majdnem dupla telt házas Electronic Beats mellett tudtak csinálni egy 1800 fős bulit. „Ami nekem valamennyire a szívfájdalmam, az a szerencsénk is: hogy a mi közönségünk nagyon elhivatott, és nagyon csak erre szeret menni. Csak azért szívfájdalmam, mert szeretem, ha valakinek tág a látótere” – mondta Valdinger Gábor.

A közönség elismerése mellett fontos a szakmai siker is. Mint Valdinger Gábor mondta: „olyankor érzi az ember, hogy azért valamilyen elismertséget elért ebben a szervezősdiben, amikor meg lehet fordítani egy DJ-t a repülőtérről, hogy fellépjen valaki helyett, aki nem jött el; rá lehet venni, hogy jöjjön el autóval, mert nem járnak a repülők a vulkáni hamu miatt; amikor valakinek meghal az apja, és azt mondja, hogy ’akkor is eljövök hozzátok, mert megígértem’. Ezek nagyon szívmelengető élmények, és ebből érzi az ember, hogy jól csinálja.”

Bladerunnaz Outlook hajó

A Bladerunnaz 2013-ban saját hajót indított a horvát Outlook fesztiválon, ahol a műfaj egyik atyja, Goldie is megfordult. (A képen balról jobbra: Statik, Matt-U, DJ Madd, Valdi)



Kategóriák:Hírek

Címkék:, , , ,

1 hozzászólás

  1. Köszönjük a kitartásotokat Aranyoskák. Erdősi bíboros,Waldinger barát csak így tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: