Idén március 1-én másodszorra adják át az Artisjus-díjat Junior kategóriában: a 30 év alatti alkotók zeneszerzői és szövegírói teljesítményét ismeri el a díj. Itt bemutattuk az öt jelöltet, Henri Gonzalezt (Fran Palermo), Jónás Verát, Molnár Tamást (Anti Fitness Club), Antonia Vait és Vitáris Ivánt (Ivan and the Parazol); most pedig alaposan megismerhetjük mindegyiket. Negyedszerre Antonia Vai válaszol a kérdéseinkre.
Morvai Antónia (Antonia Vai) Stockholmban született, később Budapestre költözött, és az utóbbi években a magyar underground zenei élet egyik meghatározó énekes-dalszövegírója. Sajátos zenei világa a soul, a folk-pop, az R&B és a világzene fúziójára épül. Első albumai 2012-ben jelentek meg, Tightrope című legújabb EP-je idén márciusban várható. A sokoldalú művész az elmúlt két évben együtt dolgozott többek között Saiiddal, Senával és a ghánai születésű Mensával. Saját dalai mellett rendszeresen kap felkérést dalszövegírásra nagyobb hazai produkcióktól. A Dal+Szerző magazinnak adott interjújában elmondta, hogy számára a zene és a szöveg szoros egységet alkot: „Ritkán írok csak zenét. Vagy dalaim lesznek szöveggel, vagy szövegek zene nélkül”.
A jelölteket megkérdeztük legsikeresebb szerzeményükről, valamint legkedvesebb olyan dalukról, amely nem lett ennyire ismert; valamint példaképeikről és arról, hogy szerzőként mit tanultak tőlük.
Legsikeresebb dal
Két dal jut eszembe, amelyek nagyon különböző módon jöttek létre és teljesen ellentétes a történetük. A Don’t Let the Bedbugs Bite egy olyan dal, amit évekkel ezelőtt Svédországban a szobámban vettem fel. Minden egyszerre történt: megírtam, felvettem, készítettem hozzá egy videót, mindezt egyetlen éjszaka alatt, és mielőtt lefeküdtem aludni, fel is töltöttem a YouTube-ra. Mivel akkoriban senki nem ismerte a zenémet, nem is vártam, hogy bárki meghallgatná. Furcsa módon épp ez a dal terjedt el online és ez lett az, ami miatt megismertek az emberek. Az internetről aztán bekerült a svéd médiába és rádióba. Azóta több formát is kapott. Amikor Magyarországra költöztem, a Bohemian Betyars csinált egy gypsy-punk feldolgozást, és egy akusztikus verziót is készítettünk belőle a zenekarommal, ami felkerült a Stories After Bedtime című albumunkra. Ez a dal nem szűnik meg változni azóta sem. Elárulok egy titkot: nagyon egyszerű, mindvégig ugyanazzal a négy akkorddal, és mégsem tudom megunni. Van valami nyers és öszinte eredetiség benne. Ez az érzés minden verzióban megmaradt.
A másik dal a Remember How, amit a zenekarommal és Saiiddal közösen írtunk meg Budapesten. Ez volt az Antonia Vai Band első hivatalos single-je és klipje, amire már elég nagy igény volt. Az emberek megismerték a zenénket a koncertjeinken és a sok-sok homemade videómon keresztül, de ez volt az első alkalom, hogy a zenekar igazán együtt készített el egy dalt a stúdióban. Összehasonlítva a Bedbugsszal, nagyobb elvárásaink és terveink voltak a dallal az elejétől kezdve.
Legkedvesebb, kevésbé sikeres szerzemény
Nagyon gyakran töltök fel dalokat, amiket egyedül veszek fel itthon, úgy mint a Bedbugst. Nincsenek terveim velük, nem az a cél, hogy sikeresek vagy tökéletesek legyenek, ezek csak érzések, sztorik, amiket ki akarok énekelni megkötések nélkül. Elég sok olyan ismeretlen dalom van, amelyeket személy szerint nagyon szeretek, mert olyanok számomra, mint egy naplóbejegyzés az életemből. Olyan sok ilyen dalom van, hogy ezekből a legtöbb soha nem is lesz hivatalosan kiadva. A zenekarommal épp az új kislemezünkön dolgozunk, a Tightrope-on, amit márciusban mutatunk be, és amire nagyon büszke vagyok. Lesz rajta pár nagy kedvencem, mint The Hand I Raise meg Don’t Fall In Love With Me. A lemezzel párhuzamosan folyamatosan írom és felveszem a kis spontán dalaimat a háloszobámban… A legújabb ilyen a The Saddest, Strangest Girl Alive, amit egy hónapja írtam és tényleg senkihez nem jutott el.
https://www.youtube.com/watch?v=oqgzWiKQ4zc&app=desktop
Példaképek
Mindig nagyon sok, különböző dologból nyerek inspirációt. Édesapámnak nagy tapasztalata van a slam poetry színtéren Svédországban, szóval úgy nőttem fel, hogy mindig költők vettek körül, akik szupersztárok voltak a szememben. Ha más dalszerzőkről kérdezel, elég sokféle stílust hallgattam: Tom Waits, Tracy Chapman, Jeff Buckley, Erykah Badu, Ane Brun, Lhasa De Sela, Tool, Nithin Sawhney és Lauryn Hill. Amit a szakma nekem még az elején tanítani próbált, hogy választanom kell egy stílust magamnak, választani egy dobozt és ahhoz hű maradni. Még mindig hiszem, hogy ez a legnagyobb mítosz, amit nekem valaha mondtak. A célom, hogy alkossak és kifejezzem magam. Szeretnék fejlődni és határozottan úgy érzem, hogy nem vagyok még kész. Írtam dalokat deep house DJ-knek, rappereknek, pop- és rockbandáknak. Én magam az egyszálgitáros lányból számos különböző formációba kerültem, míg el nem jutottam a mostani zenekaromig. Velük sokkal keményebbek és nyersebbek vagyunk, mint valaha. Együtt megtaláltunk egy új hangot, ami nagyon izgalmas. Ez az egész egy utazás és sosem gondolnám, hogy vissza kellene fognom magam.
Antonia Vai – fotó: Kajsa Leanderson
Leave a Reply