Paul McCartney lassan visszaszerzi a Beatles-dalok jogait

Michael Jackson szerezte meg előle, de 2018-tól visszaszállhatnak rá a Lennon-McCartney szerzemények jogai, ám csak az ő része, és csak az Egyesült Államokban.

Közismert, hogy Michael Jackson megszerezte a Beatles-dalok a szerzők elől – pontosabban ő vásárolta meg 1985-ben az ATV zeneműkiadót, amely korábban, 1969-ben felvásárolta a kifejezetten a Beatles-dalok számára létrehozott Northern Songs zeneműkiadót. A Beatles-tagok mindkét üzletnél próbálták megszerezni a cégeket, de sikertelenül. A sajtóban rendszeresen felmerült, hogy Paul McCartney (aki maga hívta fel Michael Jackson figyelmét a jogok tulajdonlásának fontosságára) megpróbálja visszaszerezni a jogokat; legutóbb 2009-ben, Michael Jackson halála után írtak erről sokat. Most pedig természetesen amiatt került elő a téma, hogy a Sony/ATV-ből kivásárolja a Jackson-örökösök 50 %-át a Sony.

A Billboard cikkéből kiderül, hogy Paul McCartney valóban vissza fogja szerezni a jogokat, azonban ennek semmi köze nincs ehhez a tranzakcióhoz. Az 1976-ben hozott, 1978-tól máig – természetesen módosításokkal – érvényes szerzői jogi törvény lehetővé teszi, hogy a szerzők egy bizonyos idő után visszaszerezzék a műveik jogait. Ennek indoklása az, hogy a szerződések megkötésekor nehéz megítélni a művek jövőbeli értékét, és a szerzők (főleg pályájuk elején) hátrányos helyzetben lehetnek a zeneműkiadókkal szemben; továbbá idővel újfajta felhasználási módok is megjelenhetnek (mint ahogy az valóban történt).

A szabályozás a törvény 1978-as életbe lépése előtt született szerzeményekre azt írja elő, hogy két 28 éves periódus, vagyis 56 évvel a szerződés megkötése után van erre lehetőség, amennyiben a szerző a dátum előtt 2-10 évvel jelzi igényét a Szerzői Jogi Hivatalnak. (1978 utáni daloknál ugyanez 35 év.) A Billboard megtudta, hogy 2015 végén Paul McCartney pontosan ezt tette. Első megjelent szerzeménye 1962-es, vagyis 2018-ban visszakaphatja a jogait; de jelezte igényét később írt számokra is. Köztük olyanokra is, amelyekről lehet tudni, hogy John Lennon írta őket; azonban a Beatles-dalok mindegyikénél a Lennon-McCartney páros a hivatalosan feltüntetett szerző.

Ami azt is jelenti, hogy Paul McCartney csak a maga részét kaphatja vissza, és mindez ráadásul csak az Egyesült Államokra érvényes. Ami John Lennon részét illeti, a Billboard szerint özvegye, Yoko Ono 2009-ben megegyezett a Sony/ATV-vel arról, hogy a védelmi idő lejártáig, vagyis Lennon halála után 70 évig a zeneműkiadónál maradhatnak a jogok. Itt viszont az a fontos kiegészítés, hogy több szerző esetén a legutolsó halála számít, vagyis amíg Paul McCartney életben van, addig ezt a 70 évet még nem kezdik el számolni.

A 2018-tól Paul McCartney-ra visszaszálló jogok természetesen csökkentik a Sony/ATV katalógus ékkövének értékét a zeneműkiadó számára; azonban mivel ez csak a Beatles-dalok fele, és csak az USA-ban érvényes, ezért még így is bőven értékes marad számukra a leghíresebb rockzenekar életművének jó része.



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .