A gyerekek tánc közben kirúgták a kábelt – Rutkai Bori-interjú

Rutkai Bori énekes-dalszerző-képzőművész egyszerre három, egymástól nagyon különböző zenei színtéren van jelen. Manapság leginkább gyerekzenekarával, a Rutkai Bori Bandával aktív (nemrég jelent meg a Pizsamátor könyv CD-melléklettel); az általa vezetett, megszűnt-átalakult Specko Jedno az alternatív színtéren volt meglehetősen ismert; valamint tagja a besorolhatatlan, mindenesetre a stabilan sikeres magyar formációk közé tartozó Budapest Bár csapatának is. A három világ különbségeiről, sajátosságairól beszélgettünk vele. Kiderült, miért kényelmes foglalkozás a gyerekzenélés; hogyan tudhatták egy Specko Jedno-koncerten a közönség összes tagjának nevét; hogy került egy halandzsavers egy Budapest Bár-koncert közepére.

Rutkai Bori fotó Kiss Rozina - minimatine.hu

fotó: Kiss Rozina – minimatine.hu

Mindig úgy képzeltem, hogy a gyerekzenélés egy elég megbízható, stabil biznisz. Ez igaz?

Igen, amolyan középutas dolog, a gázsik nem túl alacsonyak, de nem is megalázóan magasak [nevet]. Van egyfajta rendszeressége is: lehet számítani arra, hogy Télapótól karácsonyig és májusban erősebb a felhozatal; de azért év közben is szépen jönnek a felkérések, most majdnem minden hétvégém be van terítve. Ráadásul kellemes napszakokban lehet zenélni [nevet], lehet világosban utazni, ebédre hazatérni, vagy ebéd után elindulni a munkahelyre. Tehát ez egy elég kényelmes és kedves foglalkozás, nekem még annál is több: egy teljesen önazonos misszió. Azt is szeretem benne, hogy mivel a daltémák igen vidámak és szórakoztatóak, a közönségünk pedig igen csinos és aktív, ezért folyamatosan pozitív visszacsatolásokkal töltődhetek fel.

Gyorsan mondd el, hogy miért nehéz, mert mindenki elkezd gyerekeknek zenélni!

A gyerekekről azt szokták mondani, hogy nagyon hálás és nagyon nehéz közönség, és ez így is van. A koncerteken vetésforgóban fel-felhívok néhány gyereket ritmushangszerezni, vagy a dal témájához beöltöztetem őket horgolt jelmezekbe, és hát mindig vannak, akik kimaradnak ebből a hatalmas „kegyből”. Egyszer az egyik koncert után egy egész elsős osztálynak kellett rajzocskákat „tetoválnom” a karjaikra, mert csak így tudtam őket megvigasztalni, amiért nem jutottak fel a színpadra. Előfordul az is, hogy a szülők akár az egészen kicsi gyereküket is felemelik a színpadra, mondván, hogy annyira fel szeretett volna menni, de ez nem mindig a legbiztonságosabb szituáció számukra. Szeretem, ha a színpad „kivirágzik” a gyerekektől, de előfordult olyan is, hogy annyian voltunk fent, hogy nem látszódtak zenészek; egyszer pedig a gyerekek véletlenül kirúgták tánc közben az egyik kábelt, és elnémultak az elektromos hangszerek. A kedvenc mentőmondatomat Orsós Évától, Szalóki Ági anyukájától tanultam: „Megkérjük a kedves szülőket, hogy segítsenek levenni gyermekeiket a színpadról!” Bőven van tehát feladat a koncerteken: gurítom a show-t, énekelek, táncolok, bábozok és közben még Csőrmesterként a színpad biztonságát is sasolnom kell.

Rutkai Bori Banda Trafó fotó Cserkúti György

Rutkai Bori Banda a Trafóban, fotó: Cserkúti György

A tiétek olyan gyerekzene, ami a szülőknek is mond valamit, illetve szórakoztató lehet. A dalok írása közben kifejezetten figyelsz erre?

Igen, ez a koncepció része, hogy a szülőknek is kedvezzünk a hangzással és a szövegekkel is. Főleg felnőtt zenei stílusokat (funky, diszkó, rock’n’roll, stb.) szelidítünk meg, aztán telepakolom mesével, szépen összevegyítem a hétköznapi témákat a szürreállal, és közben ez a kavalkád olyan, mint egy vitaminkapszula, amivel a felnőttek is boldogan magukhoz tudják venni a napi meseadagjukat, hiszen nekik is jár egy kis kényeztetés.

Hogy érzed, a szakma részéről van lesajnálás a gyerekzenével szemben?

Lesajnálást nem érzek, inkább csak azt, hogy nincsenek olyan médiafelületek, amik az igényes kultúrát próbálnák divatba hozni. A tévékből például kihaltak a művészettel, kultúrával foglalkozó műsorok. A rádiók inkább csak tájékoztatást adnak (például egy lemezmegjelenésről), de a zenéinket nem nagyon sugározzák. Az internetes trendi portálok pedig a csak a valamiképpen botrányt okozó eseményekre reagensek. Az, hogy mi egy harmonikusan működő, értékes gyerekzenét készítő zenekar vagyunk, manapság nem hírérték. Egy kis hype-olástól nem lennénk elbizakodottak. [nevet] Azért, hogy egy kicsit többen és jobban megismerjenek minket, agyba-főbe gyártom a klipeket, Pajor Kristóf már egy fixnek mondható kolléga, ő az operatőr és a vágó, én meg a rendező néni, hisz ez a végzett szakmám: videótervező. Úgyhogy kis mini stábként dolgozunk együtt. A klip jó hírvivő, főleg, hogy jó kapcsolatunk van az Egyszervolt.hu-val, akiknek nagyon erőteljes a jelenléte a YouTube-on, és nagy Facebook-táboruk van. Ők rendesen meg tudják dobni a nézőszámunkat, nagyon sok ember jött át tőlük. Azért is jó ez a YouTube-os tiktakolás, mert így rátalálnak a régebbi felnőtt zenéinkre is; akár a gyerekek is rákattannak egy-egy dalra, és így persze a szülőket is elkapja. Hallottam már, hogy egy kétéves kislánynak a Homok a fékben volt a kedvence, vagy egy másik kétéves barátunknak a Kóstoló lett az esti meséje.

Emlékszem, felnőtt koromban nagyon meglepődtem, hogy vannak emberek, akik Kalákát hallgatnak. Nem azért, mert azt gondoltam, hogy rossz, hanem fel sem merült bennem, hogy amit gyerekként hallgattunk, az egyáltalán érdekes lehet.

Én is kalákás vagyok, nagyon szeretjük a lemezeiket. Tavaly beszélgettünk arról Gryllus Danival, hogy neki is az a baja, hogy nincs olyan rádió, ahol játszanák őket. Nekik szerencséjük volt, mert olyan időszakban kezdtek zenélni, amikor még vastagabb kulturális burok vett minket körül, de ha ma kellene kezdő zenekarként bemutatkozniuk vagy befutniuk, akkor ők is beleütköznének a mediális közeg hiányába.

Gyerekzenét elég sokféle helyen szoktak játszani. Mennyire jók ezek zenei, hangosítási szempontból?

A négyes felállásnak (dob-basszus-zongora-ének) köszönhetően egy viszonylag könnyen hangosítható csapat vagyunk, „kemping-zenekar,” ami kis helyen is elfér, de tud nagy is lenni. [nevet] Fel vagyunk rá készülve, hogy félakusztikusak legyünk, de azért szeretünk csűrdöngölni is: rendesen feltolni a basszust, a dobot, mert azért mégiscsak a „rákendroll” az, amit csinálunk! Egyszer egy művház igazgató nénije szerint túl hangosak voltunk, de a gyerekek nem ezt gondolták, hanem végig buliztak a széksorok között.

Hogy indult be a gyerekzenélés? Gondolom, ha már van neved, akkor hívnak, de az elején hogyan léptél be ebbe a számodra új világba? Kellett tukmálni a zenekart?

A Vacka-dalokat sokan ismerték a Kossuth Rádióból, spontán indult el a koncertlavina. Aztán lett egy zenekari szervezőnk, Molnár Zsuzska, aki tudatosabban próbál bejuttatni minket egy-egy fesztiválra, rendezvényre, most éppen a vidéki színtereket próbáljuk meghódítani.

A Specko Jedno akkor most feloszlott?

Levedlettük a nevet, de a speckós dalokat Rutkai Bori és a Kistotál néven továbbjátsszuk. A nevet már régen meg szerettem volna változtatni, csak volt egy furcsa helyzet; hogy éppen akkor nyírtam ki a korábbi felállást, amikor megjelent egy új lemezünk, a Whatevergreens, és ezért még egy kicsit tovább kellett vinni a nevet az újabb legénységgel. A közönségben is okozott meghasonlást, hogy nem azokat az könnyed, vicces számokat játsszuk, amiket régebben, hanem egy kicsit ambientálisabb, nyugisabb, mélyebb dolgokat. Egy évig pihentettem a felnőtt zenélést, aztán irodalmi műsorokhoz kértek fel minket, mostanában pedig újra éledeznek a koncertmeghívások. Arra, hogy felnőtt zenét írjak, most épp nincs inspirációm, de nincs is nagyon szükség erre, mert a régi számokat lehet úgy dramaturgizálni, hogy különböző stílusú műsorokat adjanak ki, és amolyan szertartásként vagy liturgiaként jól tudnak működni a koncertek.

Pedig a Specko Jedno az alternatív világban azok közé a zenekarok közé tartozott, aminek jól látszottak menni a dolgai, szájról szájra terjedt a híre.

Voltak jó, lendületes korszakok, nagyon szerettem a 2009 utáni formációnkat, és szakmailag, összeérésben körülbelül a csúcson hagytuk abba. Úgy éreztem, hogy elfogyott körülöttünk a levegő: nem volt hol játszani, egyre szűkült az életterünk, a legjobb helyek, ahol rendszeresen felléptünk, bezártak; az új számokat már nem játszották a rádiók. Feladtam a küzdelmet. Az volt az utolsó pont, hogy elküldtem a MR2 Petőfinek a Homok a fékben – Diszkó a murván című számunkat, amit nagyon szerettek a koncertre járó emberek, és amikor erre sem reagáltak semmit, egy „emil”-t sem bírtak visszaírni egy miérttel, akkor döntöttem úgy, hogy nem fogok ezzel egyelőre foglalkozni. Azért sem, mert nem akartam, hogy szomorúság legyen bennem emiatt, és ez belefolyjon abba a nagy vidámságba, amit meg a gyerekzenélés okoz. Túl forró és túl hideg egyszerre nem annyira jó. Volt még a vége felé egy kiemelt hangulatú koncert Salgótarjánban négy embernek, mindenkinek tudtuk a nevét, mert megkérdeztük [nevet]. Egy iszonyú pici klubban egy nagyon pici színpadon egymást súrolva játszottunk, de igazi New York-i jazzbanda színvonalán tolták körülöttem a fiúk a zenélést, fantasztikus volt.

Kisspecko Specko Jedno Rutkai Bori fotó Turay Balázs

Specko Jedno, fotó: Turay Balázs

Mondtad, hogy a gyerekzenétől mennek át nézők a régi klipekre. A Budapest Bártól van ilyen átjárás?

Inkább az van, hogy Gáncs Andi, a Budapest Bár menedzsere meg szokta osztani egy-egy új gyerekklipünket a Facebookon, és az olyankor kap egy nagyobb lendületet. Inkább úgy látom, hogy a Budapest Bár-rajongók azt az életérzést keresik és szeretik, és nem feltétlenül kíváncsiak arra, amit egy-egy énekes a saját zenekarával hoz létre. Persze találkoztam már olyan “Budapest Bár-os” bátor fiatalokkal is, akik eljöttek egy Specko- koncertre, és egyáltalán nem bánták meg, hogy kipróbálták…

Jól sejtem, hogy a Specko Jedno bizonytalanabb alternatív világához képest a Budapest Bár biztonságot nyújtott?

Az elején nekem ez egy csoda volt, régóta vágytam arra, hogy cigányzenészekkel dolgozhassak; a sanzonokat, a táncdalokat már gyerekkoromban énekelgettem, és az egyetemi zenekarommal is azokat játszottuk. Szóval nekem nagyon jól jött akkor ez az új projekt, és az is izgalmas volt, hogy megismerhettem ezeket az embereket, mert egyébként nem találkoztam volna velük. A Budapest Bár összehozott minket, adott egyfajta nyitottságot más zenészek felé, csökkentette az elszigeteltséget. Egy csomó mindent lehet tőlük tanulni, vagy legalább megfigyelni: színpadi jelenlétet, mozgást, hangképzést.

A Specko Jedno az elején pont abba a hagyományba tartozott, amiben az amatörizmus kifejezetten pozitív érték; a magyar alternatív zene Balaton, Trabant fémjelezte hagyományát is folytatta.

Hát igen, én nem vagyok képzett énekes. Emiatt a Budapest Bár-os megtiszteltetés miatt kezdtem kicsit képezgetni magamat, de azért nem vittem túlzásba [nevet]. Adott egyfajta szakmai fejlődést, önbizalom-erősödést, rutint, hiszen iszonyú mennyiségű koncertet adunk, nagyon sokféle közönség előtt mérettetjük meg magunkat. Ezek mind jó dolgok. És voltak persze nehezebb részek is, de próbáltam azt is a megbölcsülés szolgálatába állítani. A Budapest Bárban van mondjuk két-három számod egy koncerten, és abban kell megmutatnod, hogy te mekkora előadóművész vagy. Azért próbálok belecsempészni saját dolgokat, hogy lássák, megbocsátható, hogy nem vagyok szakmailag tökéletes énekes, de vannak jó tulajdonságaim [nevet], amit a szöveg- és dalírásban próbálok feléjük közvetíteni, vagy egy speciálisabb színpadi jelenlétben.

Az alternatív világ felől ez a „profizmus” kicsit gyanús is. Éreztél ilyesmit?

Az elején inkább a reveláció volt, meg akkor még nem is volt profizmus szaga a dolognak, az volt a zászlónkra írva, hogy alternatív zenészek vagyunk. Ez egy érdekes öszvér műfaj, elegáns estélyikbe vagy koktélruhákba bújtatott „alternatív kémek és kémnők” énekelnek régi táncdalokat, a saját stílusukat ötvözve a cigányzenészekével. Emiatt tényleg gyanússá vált, hogy mit is képviselek, hol is vagyok, és ez néha meghasonlást okozott. Ezek évekig tartó néhák…

De már elmúltak?

Most sokkal harmonikusabb lett a helyzetem, a zenekarban pl. érezhetően nagyobb a respektem, amióta a két sikeres gyereklemezünk megjelent. Kölcsönös a megbecsülés, boldogít, hogy jó körülmények között dolgozhatok, hogy egy pozitív értékeket képviselő produkcióban veszek részt, ami nagyon sok embernek ad örömöt. A koncert utáni dedikálások közben szoktak csillogó szemmel hálálkodni: „Köszönjük, hogy ez alatt a pár óra alatt elfelejtettük a világot.” Látszik az embereken, hogy igénylik ezt a fajta szórakozást, és szeretik, amit csinálunk. Engem ez mozgat a Budapest Bár-projektben.

Tavaly nyáron egyik alkalommal volt valami technikai probléma, elpattant egy húr vagy ilyesmi, és éppen az én számom jött volna. Odasúgták, hogy tartsam szóval a közönséget. Elkezdtem többszáz embernek szavalni az Alíz Csodaországban-ból a Gruffacsór című halandzsaverset, és bejött nekik. Jó volt, hogy egy ilyen idiotizmus beékelődött a decens repertoárműsor kellős közepébe. Jó lenne többször megtörni a slágererdőt. Vannak rá partizánterveim, de ezeket illik megkonzultálni a vezetőséggel [nevet].

Egyébként a Rutkai Bori Bandában teljhatalmú vezető vagy?

Csak szeretnék az lenni [nevet]. Inkább úgy érzem magam, mint egy anyányi Hófehérke a hét törpe között, és általában rám szabódik a rossz zsaru szerepe is. A zenekari dolgokat illetően Zsuzska vigyáz a demokráciára, a fiúkat is bevonja a döntést igénylő helyzetekbe. Aki még nagyon fontos szereplő a történetben, a hangmérnökünk, Németh Imre. A stúdióban mi voltunk az egyeduralkodók, a társproducerek. Ez egy nagyon jó együttműködés. Imádok zenét „csinálni”, keverni. Rengeteget melóztunk az utóbbi három lemezünkön (Anticity, Sárkányjárgány, Pizsmátor), és szerencsére sok-sok pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóságunktól!



Kategóriák:Dalszerzőkről, Hírek

Címkék:, ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: