Majdnem két évtized visszaesés után 2015-ben emelkedett először jelentősen, 3,2 %-kal a kiadók összbevétele. Az IFPI szerint azonban a növekedés jóval nagyobb is lehetne. Idén a fő cél az, hogy a fogyasztás robbanásából származó pénzeket ne a tech szektor (mindenekelőtt a Google) fölözze le. A 2015-ös lemezipari (pontosabban: hangfelvételipari) jelentés fő tanulságai.
Fordulóponton a hangfelvételipar
Majdnem két évtized után először nőttek jelentősebben a kiadók globális összesített bevételei, mégpedig 3,2 %-kal – ez az egyik a két legfontosabb szám közül a nemzetközi lemezipari szervezet, az IFPI most megjelent, a 2015-ös adatokat összefoglaló jelentéséből. A 2015-ös összbevétel 15 milliárd dollár volt (4102 milliárd forint). Utoljára 1998-ról 1999-re nőtt jelentősen a bevétel, 4,8 %-kal. Az utóbbi néhány évben 1 %-on belül volt az ingadozás; 2013-ról 2014-re 0,4 %-os csökkenést jelentett az IFPI, 2013-ban 0,2 %-os növekedést. (A tavalyi jelentésről részletesen itt írtunk.)
A másik legfontosabb adat, hogy most először a digitális bevételek globálisan lehagyták a fizikaiakat: 45% és 39% volt a részesedésük (tavaly mindkettő 46-46% volt). A növekedés annak köszönhető, hogy a stream bevételek növekedése (45,2%) nagyobb volt, mint a letöltések és a fizikai eladások visszaesése.

Forrás: IFPI
Fordulóponthoz érkezett tehát a hangfelvételipar, két értelemben is: ismét növekszik, és immár elmondható, hogy egy dominánsan digitális iparággá változott – hangzott el a jelentést bemutató telefonos sajtótájékoztatón, amelyen az IFPI elnöke, Frances Moore és a három major kiadó vezető munkatársai vettek részt, és amelyre blogunk is meghívást kapott. Az optimizmus helyett azonban inkább az uralta a beszélgetést, hogy mi lehetne: a zenefogyasztás igen jelentős mértékben növekszik (a streamek száma majdnem kétszeresére, 93 %-kal nőtt), a kiadók bevételeinek növekedése azonban nem tart ezzel lépést. Mint elhangzott, a jelen ütemű növekedést extrapolálva tíz év kellene a hangfelvételiparnak, hogy a digitális korszak előtti nagyságához visszatérjen. (Nemrég a New York Timesban megjelent cikk szerint amúgy kétséges, hogy ez elérhető cél volna, hiszen a zeneipar valaha volt legjövedelmezőbb terméke a CD volt.)
Gigantikus aránytalanság
A fő probléma nem fog senkinek meglepetést okozni, aki követte a zeneipari híreket: a „value gap”, vagyis az a különbség, amely a zenefelhasználásnak köszönhetően a digitális világban termelődő bevétel, valamint az ebből a zeneiparba visszajutó összeg között van. Az IFPI elnöke egyenesen „2016 legfontosabb feladatának” nevezte, hogy ezzel kezdjenek valamit. Szerinte strukturális problémáról van szó, amit csak törvénykezési, politikai szinten lehet megoldani. Bíztatónak nevezte, hogy az Európai Bizottság hivatalosan elismerte ezt, és 2016-ra várható az első, ezzel (is) kapcsolatos javaslat; az Egyesült Államokban is napirenden van a szerzői jogi szabályozás reformja.
Az IFPI a következő adattal illusztrálja a probléma nagyságát: míg a stream szolgáltatók 68 millió előfizetőjétől a kiadóknak 2 milliárd dollár bevétele származott, addig az ingyenes, reklámokkal finanszírozott on-demand szolgáltatások 900 millió felhasználójától mindössze 634 millió dollár – a kiadók összbevételének kevesebb mint 4 %-a. A 900 millió felhasználóból havonta kb. 800 millióan vannak azok, akik a YouTube-on (is) néznek zenei videókat. A jogtulajdonosok egy felhasználóra eső átlagos bevétele (ARPU) a Spotify-nál 18 dollár, míg a YouTube esetén kevesebb mint egy dollár. Ez az aránytalanság „gigantikus”. (Mark Mulligan elemző az adatok mélyére ásva azt találta, hogy az egy előfizetőre eső átlagos bevétel csökkent 2015-ben, többek között a mindenféle akcióknak, illetve a fejlődő piacokon hódító olcsóbb előfizetések terjedésének köszönhetően.)
Nemcsak az összeg (a fogyasztáshoz képest) alacsony voltával van baj az IFPI szerint. A nem jogosított szolgáltatások torzítják a piacot: a magukat semleges tartalommegosztó platformoknak mondó szolgáltatások „nem hajlandóak a jogosítás általános elvei” szerint működni, és így hozzájuk képest hátrányba kerülnek azok, akik betartják a szabályokat (értsd: a zenei stream szolgáltatók); főként a felhasználónként legtöbb bevételt hozó előfizetésre nehéz így rávenni az embereket, ha úgyis „minden megtalálható” a YouTube-on. Ezek a szolgáltatók „nem tartják be a fair tárgyalás szabályait” sem: a felhasználók feltöltik a zenét, majd ezután előáll a YouTube egy ajánlattal, a jogtulajdonos pedig választhat, hogy elfogadja a diktált feltételeket, vagy elkezdi (reménytelenül és sok pénzért) üldözni a jogosulatlan tartalmakat.
A YouTube szóvivője tiltakozott az IFPI több állítása ellen. Egyrészt ismét felhívták a figyelmet arra, hogy a Google fennállása alatt 3 milliárd dollárt fizetett a zeneiparnak, évről évre egyre többet. Igenis vannak jogosítási megállapodásaik a kiadókkal (a hírek szerint idén járnak le a majorökkel kötött szerződések). A Content ID rendszer ráadásul jóval többet nyújt a jogtulajdonosoknak, mint amit a szerzői jogi törvény előír, vagyis „nem felel meg a tényeknek, hogy a semleges tartalommegosztókra vonatkozó szabályok mögé bújnánk” .
Egy másik fontos érv a Google közleményéből: „hosszú távra visszamenően azt mutatják az adatok, hogy azoknak az aránya, akik hajlandóak fizetni a zenéért, 20% körül van. A YouTube a közönség maradék 80 %-ának monetizálásában segíti az alkotókat és a kiadókat. A globális hirdetési piac 200 milliárd dollár értékű, vagyis hatalmas potenciálról van szó.”
Hozzá kell tenni ehhez, hogy újságírói kérdésre Frances Moore tiltakozott az ellen, hogy ők a YouTube-ot „rosszfiúnak” állítanák be. Nem ellenségképzésről van szó szerinte, hanem arról, hogy mindenki ugyanolyan szabályok szerint játsszon, vagyis egy piactorzítás felszámolásáról. Az egyik major kiadó vezető munkatársa pedig azt is hozzátette, hogy a technológiai cégek fontos partnerei a kiadóknak, élen járnak az innovációban (például a VR fejlesztésében), és természetesen nem arról van szó, hogy ezért ne illetné meg őket a jogos profit.
2015-ben globálisan összesen 17,4 milliót adtak el Adele lemezéből. A második legkelendőbb album, Ed Sheeran X-e 3,5 millió példányban kelt el. A tíz legsikeresebb előadó listáját is ők vezetik, utánuk a sorrend: Taylor Swift, Justin Bieber, One Direction, Coldplay, Maroon 5, Sam Smith, Drake, The Weeknd.
A zenefogyasztás sokfélesége
Bár a fókusz az online zenehallgatáson van, az IFPI azért azt is hangsúlyozza, hogy a zeneipar sokféle fogyasztási módot kínál a rajongóknak. Bár globálisan már nagyobb a digitális bevétel, mint a fizikai, még mindig vannak fontos piacok, ahol az utóbbi vezet, például a japán és a német. (A japán piac egészen fura sajátosságairól itt írtunk.) És persze ott van a vinyl is, amely ugyan még mindig rétegtermék, de egyes piacokon meglepően magas az aránya: az igen erős stream piaccal bíró Norvégiában például a fizikai bevételek majdnem felét adja.
Fontos trend, hogy a stream növekedése mellett a letöltések nagyobb arányban, 10,5 %-kal csökkentek, mint a fizikai eladások utáni bevétel (4-,5%). Ezzel együtt még mindig kicsivel több bevétel származik a letöltésekből, mint a streamből (45% és 43%).
Bár egyre inkább áttérnek a fogyasztók a birtoklásról a „hozzáférésre” (ownership – access), azért a legnagyobb rajongók még mindig akarnak valamit, ami tényleg az övék. Az IFPI riportjában egyébként többen is azt nyilatkozzák, hogy a hozzáférés modelljének elterjedése nagyobb változás, mint amikor a fizikai eladásokról áttértek a digitálisra. „Ez mindent megváltoztat, a zenész brandek felépítésétől a marketingig” – idézi a jelentés a Universal egyik munkatársát. Külön fejezetet szentelnek az A&R átalakulásának.
Itt érdemes megemlíteni, hogy a kiadók bevételeinek 14 %-a nyilvános előadási jogdíjakból származott, 2 %-a pedig megfilmesítései jogokból jött – e két bevétel aránya összesítve az előző évben fele ekkora, 8% volt. Érdekes módon a kalózkodás kérdése kizárólag egy újságírói kérdés után került elő; erre Frances Moore elismerte, hogy ez még mindig komoly probléma, de maga a jelentés nem is említi.
Globális ipar
A hangfelvételipar már igazi globális iparág – hangzott el a sajtótájékoztatón. „Az, hogy visszatért a növekedés, azt jelenti, hogy a lokális zenészek karrierjébe is többet tudunk fektetni, nemcsak a világsztárokéba. És minél erősebbek vagyunk lokálisan, annál jobban tudjuk segíteni a globális karriereket is. Végül pedig minél több előadót sikerül eljuttatnunk a globális sztárságig, annál nagyobb az ösztönzés a lokális előadók szerződtetésére. Ez egy pozitív visszacsatolásos kör” – mondta a sajtótájékoztatón a Warner munkatársa. Ismét elhangzott, hogy a feltörekvő előadók karrierjébe jellemzően a kiadók fektetik be a legtöbbet.
A jelentésben a globalizálódásra hozott egyik példa a kolumbiai Nicky Jam világszintű hódítása
A globális kép persze számos helyi különbséget rejt. A sajtótájékoztatón kiemelték azt, hogy a top 10 piac közül az első háromban növekedtek a bevételek, és a tízből csak háromban csökkentek. Például Németországban, amely így a negyedik legnagyobb piac lett, és a harmadik helyre (az Egyesült Államok és Japán után) feljött Nagy-Britannia.
Míg Európa összesítve 2,3 %-os növekedést produkált, Latin-Amerika 11,8 %-ost. Külön kiemelték a sajtótájékoztatón Kínát, ahol 60 %-os volt a növekedés. Az országban hatalmas potenciált látnak a kiadók. „Még mindig csak a felszínt kapargatjuk” – mondta Frances Moore, aki szerint a korábban a kalózkodás melegágyaként ismert ország az egyre több jogosított digitális szolgáltatónak köszönhetően néhány éven belül bekerülhet a tíz legnagyobb zenei piac közé. „Korábban azt kérdezték a zenekarok, hogyan futhatnak be az Egyesült Államokban. Mostanában egyre inkább azt kérdezik: hogyan futhatunk be Kínában” – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Categories: Hírek
Leave a Reply