Szeretek elveszni a szavakban – MARSALKÓ DÁVID, HALOTT PÉNZ

Marsalkó Dávid Halott Pénzként robbant be a köztudatba 2013-ban a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című harmadik albumával, ma már a Halott Pénz név azonban nem csak a frontembert, hanem a teljes zenekart jelenti. jelentetik meg új albumukat, az azt felvezető dalok klipjei pedig milliós nézettségeket produkálnak a YouTube-on. A siker azonban nem jött ilyen gyorsan, Dávid 2004 óta írja a dalait, a zene pedig egész kicsi kora óta jelen van az életében.

D+SZ: Korábban sportoltál, majd Közgázon tanultál. Hogyan került be a zene végül mégis az életedbe?
MD: Folyamatosan az életem része volt, mert apukámnál nagyobb Frank Zappa-rajongóval nem nagyon találkozhat az ember. Neki az a különleges képessége, hogy bármilyen témában, egy mondaton belül be tudja csempészni Frank Zappát. Így a zene abszolút az életem része volt gyerekkoromtól, az első gyerekkori emlékem is az, hogy ülök a Ladában az anyósülésen bekötve és nézem az apámat, aki olyan erővel üvölteti a Led Zeppelint, hogy az valami hihetetlen és közben magyarázza, hogy figyeljek a gitárszólóra és a dobra.
Úgyhogy a zene iránti alázat és kattantság abszolút meghatározó volt: például az is érdekes momentum volt, amikor kijött a Nirvana MTV Unplugged, anyukám azt kérte apukámtól karácsonyra és azt hallgattuk otthon. Emlékszem, amikor az iskolában mesélték a többiek, hogy kinél mi szólt karácsonykor, már éreztem, hogy nálunk valami nem stimmel. Már középiskolában is írogattam szövegeket, illetve próbáltam zenéket összetákolni zenésztársakkal, csak a sport sokáig nem engedte, hogy mélyebben foglalkozzam ezzel. Végül az egyetem elkezdésével kúszott jobban bele az életembe, 2004-ben találtam ki a Halott Pénz nevet magamnak és azóta ezt csinálom. Közben az egyetemet is befejeztem, sőt én vagyok az egyik arca a pécsi Közgáznak, ami eléggé megtisztelő.

Marsalko_NagyillesSzilard

Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere (fotó: Nagyillés Szilárd / Dal+Szerző magazin)

D+SZ: Olvastam, hogy kisiskolásként verseket is írtál. Írsz még most is, vagy a rap szöveg az új vers?
MD: A rap egyfajta vers, szerintem modern költészet, a kettő nem feltétlenül szakad el egymástól. Talán annyiban, hogy más a tempó, a ritmizálás, a versben bizonyos szempontból nagyobb a szabadság, de alapvetően a kettő elég közel van egymáshoz. Általános iskolában néha írogattam verseket a lányoknak, volt egy ilyen érzékenység bennem. Szeretek elveszni a szavakban, szerintem van egyfajta belső világuk. Ez abból is érződik, hogy egy adott zenére nem lehet bármilyen szöveget írni, mert minden hangnak van egy belső világa, gondolata, ami nem feltétlen passzol minden egyes zenéhez. Ez egy fontos érzékenység, hogy az ember érzi, melyek azok a szavak, amikkel el tud indulni.

D+SZ: Saját élmények, tapasztalatok alapján dolgozol?
MD: Nincs erre általános recept, hogy akkor most leülök és leírom, mi történt velem a múlt héten. Rengeteg érzés van az emberben, amit valamilyen formában tök jó, ha mindenki ki tud adni magából. Én abban hiszek, hogy mindenki tehetséges valamiben. Kérdés, hogy élete során megtalálja-e. Mindenkinek szinte kötelezővé tenném, hogy válasszon valamilyen kreatív elfoglaltságot, mert nagyon szuper és jót tesz az embernek. Maga, a saját tapasztalat, egy érdekes dolog… Akár ha valaki csak elmegy A pontból B-be, találkozik a barátaival, ren­geteg dolog elraktározódik benne ezek során, amiket egy zene, egy hangulat elő tud húzni. Sok olyan dolog van, ami nem feltétlen velem történt meg, de magamévá tudom tenni, átengedem magamon, keveredve az engem ért hatásokkal.

D+SZ: Érzed, hogy miből lesz sláger?
MD: Nem tudom. Az ember, eleve, amikor írja a dalt, nem úgy írja, hogy ebből most sláger lesz, hanem úgy próbálja összerakni, hogy neki tetsszen, és ha valamelyikből végül sláger lesz, az király, de nem feltétlen úgy áll hozzá, hogy tudja melyik lesz az. Persze, vannak megérzései az embernek, például, hogy melyikre kéne klipet csinálni, de tudatosan vagy gépezet jellegűen nincs meg, csak megyek az érzéseim után.

D+SZ: Az, hogy most már a Halott Pénz tulajdonképpen a zenekart jelenti és nemcsak Marsalkó Dávidot rejti a név, azt is jelenti, hogy az alkotás inkább közösen zajlik már?
MD: A folyamat gerince nem változott. Nincsenek hivatalos elnevezések a zenekarban, de a zenében alapvetően Barni és Samu (Prifer Barnabás – gitár, vokál és Papp Samu – billentyű, a szerk.) a két fő társam, a szöveg pedig abszolút én vagyok. Az irányvonalak, a fő koncepció felelőse, a producer is maradtam én, nyilván próbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy nekem tetsszen.

D+SZ: Amikor számokat írtok, mi a kiinduló alap: még mindig a szöveg, vagy most már zenekarként a dallam felől is elindul a dalszerzés?
MD: Nem feltétlenül van erre jól bevett metódusunk. Ha elindul egy hangulat zenével, az inspirál témát és szavakat, azaz a zene és a szöveg párhuzamosan fejlődik és épül fel – így sokszor a zenei alap és a refrén van meg először. Szövegíráskor valamiért mindig a refrén születik meg nálam elsőként, míg a verze és a bridge a refrén szövegének egyfajta kiteljesedése.

D+SZ: Az előző lemezen inkább pop- és rockzenészekkel kooperáltatok, mint más rapperekkel. Ez stratégia volt, hogy mások legyetek?
MD: Ebben nem volt semmi stratégia, egyszerűen ők a haverjaink. Mi nem vagyunk rapzenekar, én nem vagyok rapper. Annyi a hasonlóság, hogy beszélek, mert nem tudok énekelni. Az első lemeztől kezdve se volt az. Nyilván egyszerűsíti a dolgokat, a skatulyába való helyezést, ha Magyarországon valamiben rap halható, az rapzene, de ez itt nem így van. Egyrészt a dalszerzésben sem, a szövegekben, a beszédben, az énekben, semmiben nem mondanám azt, hogy ez egy tipikus rap dolog, hanem, hogy ez egy zene, amelyet rengeteg hatás ért. Ugyanúgy rock and roll, gitárzene, elektronikus zene, lírikus műfajok vagy alternatív popzene – rengeteg hatás ért bennünket. Ennek vegyülete a Halott Pénz. Stílusokról és műfajokról nem is szeretek vitatkozni, mert – ahogy Menyhárt Jenő mondta – nekem minden egyformán popzene.

D+SZ: Az új lemezen is várhatóak kollaborációk?
MD: Lesz, de jóval kevesebb. Bérczesi Robi a hiperkarmából lesz az egyik fő közreműködő.

D+SZ: Március 23-án jelenik meg a negyedik lemezetek. Lehet már tudni a címét?
MD: Ülni.örülni.megőrülni. Szerintem illik a sorba, mert a Halott Pénz-lemezek címei mindig kicsit furák és megfoghatatlanok, talán a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok volt a leginkább definiálható. Szerintem nem is kell definiálni, alapvetően ez hangulatfestés.

D+SZ: Rendben Mannel a szomszéd utcában laktatok, most is van egy közös projektetek Rendes Pénz néven. Ebből fakadóan a Punnany Massif hatott a Halott Pénzre vagy hatással vagytok egymásra?
MD: Nagyon régóta ismerjük egymást Mátéval és Wolfie-val. Rengeteg közös hatás ért minket, hiszen nagyjából egy helyen, egy világban nőttünk fel és ez azért nagyon meghatározza, hogy közel érezzük magunkat egymáshoz. Hasonló értékrenddel bírunk és hasonlóan állunk a zenéléshez is.

D+SZ: Két éve elsőkként kerültetek be a Nagy-Szín-Pad jelöltjei közé, ahol bár nem jutottatok tovább, egy évvel később azonban mégis felkerültetek a fesztiválok nagyszínpadjaira. Mi volt az, ami végül mégis átemelt titeket a nagyszínpados státuszba?
MD: Azt gondolom, hogy a Nagy-Szín-Pad egy jó lehetőség volt, de ez csak egy verseny, ami pár hétig tartott, nem az élet. Nem feltétlen van reláció a verseny és aközött, hogy utána a zenekar hogyan megy tovább. Mi nem sorsoltunk nyereményeket, minimálisan reklámoztuk magunkat, Facebookra is talán csak egyszer raktam ki. Nem úgy álltunk hozzá, hogy ezt mindenképpen meg kell nyernünk. Végül jól sült el, hogy egyáltalán nem nyomtuk magunkat. Bár mi nem jutottunk be a döntőbe, az emberek hordozni kezdtek minket a tenyerükön, és egész nyáron, több alkalommal is le kellett állnunk a koncerteken, mert percekig nagyszínpadozott a közönség. Pszichológiailag nagyon jól jöttünk ki abból, hogy a döntőbe se jutottunk be, és az, hogy végül eljutottunk a nagyszínpadig, abszolút a Halott Pénz közönségének az érdeme. Nálunk mindig a zene volt fókuszban, sosincs bulvár, igyekszünk ezt tartani, hogy csak a zenéről szóljon a zenekar.

D+SZ: Nemcsak felkerültetek fesztiválokon a nagyszínpados zenekarok sorába, rendre telt házasok a koncertek és milliós megtekintésetek van YouTube-on, de a Fonogram-díjjal a szakma elismerését is kivívtátok. Ilyenkor hova tudtok tovább lépni Magyarországon?
MD: Ez egy érdekes dolog, mert tényleg az van, hogy nagyon sok mindent már elértünk, amit itthon el lehet, és az egy fontos kérdés, hogy az ember próbáljon motivált maradni, mert az a lényege, hogy szeressük csinálni, amit csinálunk. Mindig az új kihívást keressük, próbálunk fejlődni a koncertműsorral, fejleszteni a show-t, mindig variálni rajta valamit. Most márciusban jönnek az új számok, az új lemez, kicsit új imidzs és új világ a borítóval, egy-két olyan új dolog, ami eddig nem volt – de nyilván az a legfontosabb, hogy próbáljunk motiváltak maradni és élvezzük mindazt, ami történik velünk és csináljuk, amíg lehet. n

MARSALKÓ DÁVID

Marsalkó Dávid 1984. október 29-én született Pécsett, édesapja Marsalkó Péter fotóművész. Ő és édesanyja zenerajongásán keresztül ragadt át rá is a zene szeretete. Ennek ellenére csak viszonylag későn, az egyetem alatt kezdett el dalokat írni, ifjúkorát ugyanis a teniszezés töltötte ki, élsportolóként ért el benne szép sikereket. Végül akkor hagyta abba, amikor elkezdte a pécsi közgazdaságtudományi kar marketing szakát. Dalait 2004 óta jegyzi Halott Pénzként, kezdetben egy négyes live act formációval járta az éjszakát. 2009-ben jelent meg Fejjel lefelé című első albuma, amit egy évvel később a Fogyasztás előtt felrázandó követett. Első komolyabb sikereit az Angard című számnak köszönheti, amit a Petőfi Rádió és a Viva tévé is műsorára tűzött. A szólóprojektből a 2013-as Szólj anyunak, hogy a városban vagyok lemezbemutatójára lett zenekar, azóta a Halott Pénz név a hétfős zenekari felállást takarja. Emellett a Feltámad a tenger című dalával szerepelt a legelső Pilvakeren, a Wellhellóval közösen jegyzik a 2015-ös VOLT-himnuszt Emlékszem, Sopronban címmel, Rendes Pénz néven pedig a Punnany Massifból ismert Rendben Mannel közös – eddig egyetlen számos – pro­jektje megy. 2015-ben bekerült a For­bes magazin 30 sikeres magyar 30 alatt listájára is. Idén jelenik meg új nagy­lemezük, melyet belföldi és külföldi lemezbemutató turné is követ.

Az interjú megjelent a Dal+Szerző magazin 2016/01. lapszámában.

Szöveg: Nagy Kátya

Fotó: Nagyillés Szilárd

 



Kategóriák:Interjú

Címkék:,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: