Innen általában kitörni szeretnének a zenészek, de a fordított helyzetre is bőven akad példa. Ian O’Sullivan (Írország / Mongooz And The Magnet), Andrew Hefler (Egyesült Államok / Kéknyúl, Random Trip) és Saïd Tichiti (Marokkó / Chalaban) egyszer Magyarországra jött, aztán itt is maradt. A híres szerb származású Sztevanovity Zorán-Dusán testvérpár vagy az ír Jamie Winchester mellett a közép- és az új generációnak is vannak külföldi zenészei az országban – és nem csak Budapesten.
„Mostanában mintha valami kezdene felrobbanni Magyarországon” – mondja a Mongooz And The Magnet basszusfelelős nagybőgőse és gitárosa, Ian O’Sullivan. 2009-ben költözött Írországból Pécsre, az orvosira. Tavaly diplomázott le, most ortopéd sebésznek tanul. Azt mondja, Magyarország visszagondolva teljesen magától értetődő választásnak tűnik. „Mindenfele csak jó bandák vannak, sokfélék is” – folytatja. „Nem tudok úgy feljönni Pestre, hogy este ne lépne fel egy vagy két olyan zenekar, akiket érdemes lenne meghallgatni. Szeretnénk mi is ehhez a – talán magyar újhullámhoz – csatlakozni.” O’Sullivan anno kisebb várost keresett, így jött Pécs, majd az első pár év után elkezdett folyamatosan ingázni Pest felé.
Nem csak a négypernégy
A Mongoozt 2014-ben alapították egy norvég gitárossal (Magnus Måløy) és egy magyar dobossal (Imre Gábor) közösen. Blues alapokkal rockban és soulban mozognak. Őszintén vaduló, fejeket a helyükről lepattintó zenéjükben megvan a kellő dög. A felállás erősen indított: egy év alatt nyolcvanezer nézőhöz jutottak el Youtube-on, kezd kialakulni a stabil közönségük. Tavaly tavasszal jött ki az első, igazi feelgood EP, a Juice, idén pedig bejutottak a Sziget produkció–Telekom–OTP–Petőfi tengely tehetségmutatójába, a Nagy-Szín-Padba. A lemezbemutatóval egybekötött koncert április 28-án lesz, addig pedig készül új klip, lesz pécsi és pesti buli is.
O’Sullivan azt mondja, szerinte a magyar közönség most kezdi érezni, hogy „nem feltétlen vágyik csak a négypernégyre. Arra, amire hajnalban háromkor vodka Red Bullal a kézben lehet pumpálni az eget. Több tartalmat szeretnének az emberek. A nyugati, főleg az amerikai és a brit befolyás keveredése az itteni zenével olyasmi, amit sokan keresnek. Fejlődik az élő zene, létezik szoros közösség. Ehhez képest Írországban sokkal jobban elhatárolódnak egymástól a stílusok és már pár év után a rádióban hallható bandák felét ismered személyesen is.” A Mongooz együtt játszik a Svédországban felnőtt Antonia Vai-jal, de O’Sullivan kiemeli még a Blahalouisanát, Hangácsi Mártont, az Ivan & the Parazolt, a Middlemist Redet.

Fejlődik az élő zene, létezik szoros közösség” – Ian O’Sullivan, Mongooz And The Magnet (fotó: Mórucz István / Mongooz)
Ehhez képest a gond szerinte az, hogy a mainstream rádiócsatornák megmaradtak a jellemzően konzervatív vonalakon. „A legtöbb rádió ugyanúgy szól” – mondja. „Gyakran járok Amerikába, és ott, mikor vezetek, bármit megtalálok: ha éppen csak hiphopot szeretnék hallgatni, akkor azt. Itt ugyanolyan zenét hallok mindenhol. Mintha a döntéshozók allergiások lennének az újra, vagy félnének azt megmutatni. A közönség néz a szerkesztőkre, nem a szerkesztőknek kellene a közönség után mennie. Nem tudom, ki nyomja el ilyenkor a szabadságot. Mindenki kicsit túl sokat aggódik a számokon.”
Mikor a politika fura
Andrew Hefler a Hammond-orgonás Kéknyúl és az A38 Hajó Random Tripjeinek erős hangú, Kaliforniából ideszakadt énekese, a Grund Színház improvizációs társulatának vezetője. Ő is évről évre erősebbnek látja az itthoni zenei felhozatalt. „Az új generációk kozmopolitábbak az előzőeknél. Kíváncsiak, és emellett sokkal nagyobb a hozzáférésük. Ez folyamatos változatosságot hoz. Imádom.”
Heflert egy „nagyon édes lány” hozta először Magyarországra. Mivel mindig is Európába szeretett volna költözni, Budapest adta magát. „Amikor először itt jártam, a város éppen havas volt, rejtélyes. Teljesen más, mint amihez egy huszonéves Los Angeles-i srác hozzászokott. Mit kezdtem volna magammal Amszterdamban vagy Londonban? LA-hez képest London esős kisváros. Budapest tele volt ígérettel a kilencvenes években. Barátnőt, munkát is találtam, de eleinte nem gondoltam, hogy pár évnél tovább maradok.” Most járunk 23-nál.
Hefler ’95-’97 táján a Merlin Színházban dolgozott, koncerteket, előadásokat szervezett. A Merlin a bezárt Tűzraktér vagy Kultiplex mellett az egyik szimbóluma az átalakult undergroundnak. Az elmúlt 5-6 év folyamatait (a romcskomanegyed bulinegyeddé válása, a VIII. kerület erősödő civil-kulturális státusza) végigélő színész-énekes ezzel kapcsolatban azt mondja, bárhol és bármikor erősödik is meg a jobboldal, ott erősödni fog a kulturális élet is. „Ha a művészeket sok minden frusztrálja, megpróbálnak tenni ellene. A sokszínűség előtör, mikor a politika fura. Szerintem ilyesmi történt itt is.”
Azzal kapcsolatban, hogy sokan szeretnének kilépni magyar keretek közül, Hefler azt mondja, a hírnév egyre kevésbé számít. „Kanadában, Angliában, az USÁ-ban nem tudsz úgy eldobni egy döglött macskát, hogy az ne tehetséges zenészt találjon arcba. Rengeteg minden múlik a szerencsén. Van itthon néhány fantasztikus energiájú, csodásan profi zenekar, de van még belőlük a világban tizenkétezer ugyanilyen másik. Ha a hírnévért csinálod, sokat kell várnod. Ha a szeretetért és a szép közönségért, akkor kevesebbet. Nehéz ügy ez. A lényeg az őszinteség, és hogy relevánsat mondani.”
Hefler több lábon áll, ahogy a zenészek többsége itthon, de fő munkahelye a Grund és az improvizációs munka. „A Grund képzéseit igyekszünk kinyitni például az oktatás szereplőinek is, szociológusokkal, pszichológusokkal közösen dolgozva” – mondja erről. Énekesként a Kéknyúl Hammond Band az ő beszállásával vett új irányt. „Tök jó, hogy szövegen, lemezen dolgoztunk, most valami nagyon jó dolog zajlik a zenekar körül.” A Random Trip-es fellépésekkel kapcsolatban az a tapasztalata, hogy az emberek spontaneitást, nyers őszinteséget, természetes hibát szeretnének látni, érezni – ehhez pedig tökéletes hely az A38 hajó.
Honvágy Magyarország felé
Saïd Tichiti Marokkóban született a berber zenei kultúra hagyományai közé. Családjában szinte mindenki autodidakta zenész. 1998-ban költözött Magyarországra. „2007-ben megszereztem a magyar állampolgárságot is. Talán mert szeretem a nehézségeket” – mondja. „Aktív felnőtt életem nagy részét itt töltöttem, beleszerettem Budapestbe. Három évvel ezelőtt visszamentem Marokkóba és ott béreltem lakást, ahol korábban egyetemistaként éltem. Aztán furcsa honvágyam lett Magyarország felé, úgyhogy visszajöttem. Most már van két magyar kisgyerekem, rajtuk keresztül sikerül megélnem, ami kimaradt a magyarságomból: jártam velük táncházba, gyerekkoncertekre, hallgattam a népmeséket.”
A magyar közélettel kapcsolatban nemrég Facebookon csodálatos tömörséggel posztolt az Ákos-botrányra reagálva. „A nyugati kultúrában az európai értékek csábítanak: a demokrácia, a szólásszabadság, az egyenlőség, az emberi jogok. Marokkóban óriási a harc a tradicionális, konzervatív világ és a modern között. Én mindig az utóbbi mellett álltam. Sokkoló volt, mikor egy sikeres és népszerű európai művésznek ugyanaz a véleménye, mint egy konzervatív muzulmánnak. Főleg ennyire fiatal demokráciában.”
Először főleg színészként és szólista zenészként dolgozott, majd a magyar és balkáni népzene hatása alatt 1999-ben megalapította a Chalabant. „Pozitív világzenei hullámban kezdtünk, dinamikus, pörgős világban. A Ghymessel, a Besh o droM-mal teltházak előtt játszottunk. Jártuk az országot, a kiadásválság ellenére is megjelent öt nagylemezünk.” A Chalabannal Tichiti azóta is koncertezik. „Nem tudom, milyen volt itt az élet a nyolcvanas években, de a kilencvenes évek végén elképesztő nyitottságot tapasztaltam. Legalábbis zeneileg.” n
„A Jamie nem is magyar?”
A Magyarországon kiugróan sikeres zenészek közül a szerb származású Sztevanovity testvérek története a legismertebb. A dalszövegíró, dramaturg Dusán hároméves volt, mikor szüleivel és bátyjával, a nála három évvel idősebb Zoránnal Magyarországra kerültek. A szülők a diplomáciai szolgálat után nem tudtak visszamenni Jugoszláviába. Dusán Zorán zenekarában, a Metróban írt, később szöveget szerzett az LGT-nek, Presser Gábornak (vele írta a Padlást), Kovács Katinak, Somló Tamásnak, Gerendás Péternek. Zorán a Metro után elképesztően sikeres szólókarrierbe kezdett, szorosan együttdolgozva Presserrel és öccsével. 2006-ban lett Kossuth-díjas.
Jamie Winchester ír származású zenész, a legtöbben az anno még pannonos It’s Your Life – az esős első csók – miatt ismerték meg a nevét, amit Hrutka Róberttel közösen írt. Belfastban született, családja először Dublinba, majd Bécsbe és végül Budapestre költözött, Jamie pedig 1988-ban követte őket. Az itthoni sikeres projektek után (dolgozott például Gerendás Péterrel, Geszti Péterrel, Mester Tamással, Ákossal) 2012-ben költözött haza Írországba.
INTERJÚ: Balkányi Nóra
FOTÓ: Mórucz István (mongooz)
A cikk megjelent a Dal+Szerző magazin 2016/01. számában.
Categories: Dalszerzőkről
Leave a Reply