Az már biztos, hogy Beyoncé Lemonade című albuma – amelynek sajátos megjelenéséről itt írtunk – az év egyik legfontosabb és legünnepeltebb albuma lesz. Különös figyelem övezi minden részletét, közte – ami blogunk számára különösen fontos – a szerzők listáját is. Nem csoda, hiszen maratoni hosszúságú – itt elolvasható az egész.
Egyesek szerint már-már abszurdum, hogy ilyen sok közreműködő szükséges egy lemezhez, és ez kétségessé teszi, mennyire nevezhető ez egyáltalán “Beyoncé lemezének”. Mint arra több lap rámutat, hasonló vita volt már az énekesnő előző lemeze után is, amely elő Beck Morning Phase-e nyerte el a Grammy-díjat. Ezután is többen leírták, hogy többek között azért inkább Beck (teljes nevén Beck Hansen) érdemelte az elismerést, mert ő maga írja a saját számait.
A Vanity Fair azonban hosszú cikkben magyarázza, hogy aki ezt mondja, az nem érti egyrészt a művészet működését, másrészt a szerzői jogi törvényeket. (És talán egyeseknél a fekete zenészek lenézése is benne lehet.) A művészet mindig is együttműködésre alapult, és ezt bizonyos művészeti ágaknál természetesnek is vesszük: (szinte) senki nem készít egyedül filmeket, illetve a közönség nem várja a színésztől, hogy ő rendezzen, álljon a kamera mögött, magát sminkelje stb. Másrészt a De La Soul ellen 1991-ben indított per óta minden hangmintát gondosan feltüntet, és alkotóit szerzőként megjelöli az, aki el akarja kerülni a komoly kártérítést. (Azóta ráadásul a Blurred Lines ügyében hozott ítélet, amelyről bővebben itt írtunk, tovább erősítette ezt a tendenciát).
“2016-ban egy népszerű poplemez, amelynek egy tucatnál kevesebb szerzője van, anomália” – írja a Fusion cikke, amely hasonló érvekkel védi Beyoncét. A közreműködők sokaságától nem lesz ez kevésbé az ő lemeze, hiszen “tagadhatatlan, hogy ott hagyta a keze nyomát az album minden részletén. Szerzőként minden, producerként egyet leszámítva az összes számnál ott van; a neki írt szövegekbe beleírt, beleszólt a keverésbe. Kis és nagy döntések sorát hozta, hogy minden tökéletes legyen.” A cikk szerint a mai popsztárok jellemzően nem magányos szerzők, hanem “a zenekart irányító karmesterhez, egy múzeumi kurátorhoz vagy egy filmet dirigáló rendezőhöz” hasonló értelemben alkotói a zenéjüknek.
Ha azt gondolnánk, hogy ez egy mai jelenség, akkor elég felidézni a rock and roll előtti slágerek korszakát, vagy a Motown kiadó gyárhoz hasonlított működését. Amikor Desmond Child Budapesten járt, ő is az együttműködés fontosságáról beszélt, illetve a kollektívaként dolgozó, a világot meghódító svédeket állította példaképül.
A Beyoncét általában övező médiafigyelem és a hosszúsága mellett azért is foglalkoznak sokan a szerzői listával, mert számos szórakoztató és tanulságos sztorit rejt. Az NME itt gyűjtötte össze a legmeglepőbbeket. Így például egy ideig úgy lehetett tudni, hogy Ezra Koenig (Vampire Weekend) mindössze azért került be a Hold Up szerzői közé, mert 2011-ben egy Twitter üzenetben ő változtatott meg két szót a – szintén kreditet kapó – Yeah Yeah Yeahs a dalban idézett szövegében. “Wait, they don’t love you like I love you” – szólt az eredeti, amely Koenig tweetjében “Hold up, they…” lett. Később azért kiderült, hogy ennél többről van szó: Ezra Koenig Diplo produceri közreműködésével készített egy egyszerű demófelvételt többek között e sorból kiindulva, amelyből saját zenekara számára lett volna egy dal, de meggyőzték, hogy küldje el Beyoncé csapatának is.
Father John Misty, aki inkább az indie, mint a pop világ idézőjelben vett sztárja, szintén ebben a dalban társszerző. A Twitterre azt írta, hogy azért, mert mellékes keresetként légkürtön játszik; “a legtöbb zenében ezt hangmintáról játsszák be, de abból hiányzik az élő előadás teltsége és artikulációja” – viccelt a rendkívül egyszerű “hangszerrel”. Aztán kiderül, hogy valójában a már említett demót elküldték neki, és egy verzével és refrénnel is előállt. Sokáig nem tudta, tényleg a lemezre kerül-e a hozzájárulása, aztán Beyoncé maga mondta el neki. De a megjelenésig “semmi kézzelfogható bizonyítékom nem volt erre, amivel meggyőzhettem volna a barátaimat, hogy nem őrültem meg, tényleg rajta leszek Beyoncé lemezén.”
Tanulságos az is, hogy a szintén az indie világban ünnepelt Animal Collective tagjai egyetlen sor miatt kerültek egy dal szerzői közé. Ennek egyik “valódi” szerzője, Boots “magától” megírt egy frappáns sort, aztán “14 másodpercig zseninek hittem magam, mígnem rá nem jöttem, hogy már más megírta” ugyanezt a sort – egyébként nem pont ugyanazt, csak hasonlót. A Rolling Stone a témát körbejáró cikke szerint a hasonlóság nem olyan jelentős, és lehet, hogy itt csak a Blurred Lines-ítélet miatti óvatosság miatt vették fel az eredeti sor szerzőit a listára.
Categories: Hírek
Leave a Reply