A nemzetközi piacra lépés nem csak annak jó, aki ki tud menni – Bajnai Zsolt, a CSTP kollégium vezetője a nemzetközi támogatásokról

A Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetőjével, Bajnai Zsolttal beszélgettünk a magyar könnyűzene nemzetközi piacra jutásának támogatásáról, abból az apropóból, hogy nemrég hirdették ki a CSTP nemzetközi pályázatainak eredményeit. Az első évi támogatásokkal összehasonlítva jelentősen megváltozott a pályázatok szerkezete; többféle célra, többen, összesen jóval több pénzt nyertek. (Az adatok az interjú szövege alatt olvashatók.)

A korábbi és várható átalakulások mellett szó esett arról, hogy milyen nagy szükség volna könnyűzenei exportirodára, de ezt már csak törvényi akadályok miatt sem lehet a Cseh Tamás Programon belül létrehozni; a szakmai összefogás hiányáról; arról, hogy mi hatékonyabb: sok zenekart kevesebb, vagy kevés zenekart sok pénzzel támogatni; arról, hogy miért kapnak támogatást néha a legnépszerűbb zenekarok is. Végül Bajnai Zsolt elárulta, mi kellene szerinte ahhoz, hogy legyen magyar világsztár.

Bajnai Zsolttal igyekeztünk megbeszélni a legtöbb szakmai felvetést, amelyek elhangzottak a könnyűzenei exporttal kapcsolatban; itt a Dal+Szerzőn például a Weyer Balázstól a Womex előtti interjúnkban, valamint a szakma több képviselőjétől évösszegző cikkünkben; illetve Szép Fruzsinától az Index interjújában (ő volt a PANKKK idejében az exportiroda vezetője, jelenleg a berlini Lollapalooza fesztiváligazgatója); valamint a közösségi médiában is sok helyen.

„Felgyorsult a párbeszéd a szakmában”

Jelentősen átalakult a CSTP nemzetközi pályázata. Miért?

Nem alakult át jelentősen, inkább mondjuk azt, hogy az előző év tapasztalatait beépítve finomítottunk a kiírásokon. Mindig el szoktuk mondani, hogy ez a Program nincs kőbe vésve, hanem menet közben, az igényeket és a visszajelzéseket figyelembe véve alakul. A tavalyi év egyik nagy tanulsága volt, hogy még pontosabban kell megfogalmaznunk, mit tekintünk nemzetközi piacra lépésnek. Ugyanis nagyon sok, a határon túli magyar nyelvterületre irányuló pályázat érkezett. Ezeket tavaly támogattuk, hiszen nem tükrözte a kiírás a szándékunkat. Nem mintha nem szeretnénk, hogy eljussanak a magyar zenekarok a határon túli magyar területekre. Csak az teljesen más, mint a nemzetközi piacra kilépni. Ezért csináltunk a hazai klubtámogatás mintájára egy pályázatot a határon túli magyar kluboknak, olyanoknak, ahol előszeretettel fogadnak magyar zenekarokat. A nemzetközi kiírásokban pedig megpróbáltuk pontosan megfogalmazni, hogy nem magyar nyelvterületre, nem szomszédos országba irányuló koncertekre, PR-tevékenységre, vásáron, konferencián való részvételre adjuk a támogatást.

Újdonság volt az is, hogy segítettük a magyar részvételt a Eurosonicon. Amikor az ezzel kapcsolatos megkeresés jött, arra jutottunk a kollégiummal, hogy ha már van ez a lehetőség, akkor legyen még erősebb a magyar részvétel. Részben próbáljunk kint magyar promóciót csinálni, részben vigyünk ki magyar szakembereket, akik nemzetközi tapasztalatokat szerezhetnek. Persze lehet vitatkozni, hogy volt-e értelme vagy sem – szerintem volt –, de a CSTP-s Eurosonicos támogatásnak köszönhető, hogy elindult vagy felgyorsult egy párbeszéd a szakmában arról, melyek azok a fesztiválok, melyek azok az területek, ahova a magyar könnyűzenével érdemes kimenni. Az Ideiglenes Kollégium ülésére meg is hívtunk néhány olyan szakembert, akik otthonosan mozognak a területen, és rájöttünk, hogy még szélesebb körben kell a magyar könnyűzene nemzetközi piacra lépésének lehetőségeiről beszélnünk. Ezért a Music Hungary konferenciához kapcsolódóan csinálunk egy kvázi „nulladik napot”, ahová szeretnénk meghívni 20-25 olyan magyar szakembert, akik a külföldi jelenlétben valamit már letettek az asztalra. Velük szeretnénk összezárni magunkat egy terembe legalább egy napra, és közösen ötletelni, hogy a rendelkezésre álló forrást hol és mire lenne érdemes felhasználni, úgy hogy annak tényleg az egész szakma számára legyen haszna. Nem vagyok szakember, de van egy olyan érzésem, hogy persze jó, ha el tud menni egy zenekarunk Amerikába, csak kérdés, hogy érdemes-e erre egy-másfél millió forintot elkölteni. Vagy biztos-e, hogy mondjuk, Angliára kell fókuszálnunk, amikor láthatóan a Baltikum, Lengyelország, vagy a Balkán vagy Németország egy-egy része sokkal inkább vevő arra, amit csinálunk. Persze az angol nyelvterület az, ahol világhírnévre és nagy piacra lehet szert tenni, de ez maximum egy-két magyar formációnak sikerülhet. Viszont a többieknek is fontos, hogy tágítsák a határaikat.

Hogy alakult, hogy ennyivel több pénz lett erre, és mennyire látható, hogy jövőre hogyan fog alakulni az összeg?

Általában május végén szokott kiderülni, hogy mekkora az üres adathordozók után szedett jogdíjból az NKA-nak jutó forrás. Ezt követően az NKA Bizottság dönt arról, hogy ebből milyen arányban részesülnek a kollégiumok. Az előző két évben sem minden pénz került a Cseh Tamás Programhoz. Nemrég pedig elindult a Halmos Béla Program is, amit szintén részben ebből kell finanszírozni. Bízunk benne, hogy jövőre is nagyjából lesz annyi forrás, mint amennyi a második évben volt.

Bajnai Zsolt CSTP Kőmíves András

Fotó: Kőmíves András

„Szükség van exportirodára, de ezt nem lehet csak a Cseh Tamás Programtól elvárni”

Szép Fruzsina, Weyer Balázs és többen mások is beszéltek arról, hogy az lenne hatékony, ha lenne egy exportiroda, tehát egy olyan szervezet, ami erre fókuszál, és minden részét (sajtót, vásárokat stb.) tudja kezelni.

Ezzel teljesen egyetértek. Sőt, továbbmennék: nem csak egy exportirodára lenne szükség, hanem egy magyar könnyűzenei irodára, ami részben fel tudná vállalni a folyamatos jelenlétet, ami szükséges a nemzetközi piacon. De azért idehaza is vannak elmaradásaink. Mondok néhány példát: nem tudjuk megmondani az elmúlt 20-25 évre visszamenően, hogy ki, milyen hanghordozót adott ki. Vagy azt se látjuk, hogy hol vannak olyan helyek, ahol a magyar élőzenét meg lehet szólaltatni, ahova koncertet lehet kiajánlani. Ez a külföldi helyekre is vonatkozik: ha valaki kimegy támogatással, adunk neki a közösből, akkor valami információ jöjjön vissza, hogy mondjuk ide érdemes menni, oda nem. A táncnak, a színházművészetnek, a komolyzene minden ágának, a bábos szakmának megvan az államigazgatási leképezése is, tehát egy ágazatot érintő törvényt el lehet indítani, lehet egyeztetni, tudod, hogy kihez lehet fordulni. A könnyűzene területén ez nincs meg.

De egy ilyen iroda felállítását csak a Cseh Tamás Programtól nem lehet elvárni. Már csak azért sem, mert a Nemzeti Kulturális Alapon belül működik, és így nem tudunk béreket, infrastruktúrát, telefont, eszközbeszerzést támogatni. Ha működne iroda, akkor a programját, a szakmai tevékenységét már lehetne a CSTP-ből finanszírozni. Sokféle példa van arra Európában, hogyan állíthatnak fel egy ilyen irodát: létrejön egy önálló állami szerv, valahova betagozódik, civil szervezetek hozzák létre, nonprofit kft. stb.

Az is nagyon fontos, hogy ez nem lehet egyszeri fellángolás. Teljesen fölösleges létrehozni egy exportirodát, ha nem biztosított előre legalább öt évre, hogy az működni fog. Pénzkidobás két évre elkötelezni magunkat, észre sem fognak minket venni a nemzetközi piacon, meg sem tanulják a nevünket, akkor meg minek. Ha most elkezdenénk belerakni a pénzt, a húszas évek elejére lehetne igazából érzékelni azt a hasznosságot, amit elvárunk tőle. De ezt valamikor el kell kezdeni.

Ugyanilyen probléma volt a Cseh Tamás Programirodával, hogy az NKA-ból nem lehet támogatni; aztán létrejött a Design Terminálon belül, és meghívásos pályázaton kap pénzt. Hasonló módszerrel nem lehetne az exportirodával is megtenni?

Akkor igen, ha valahol létrejön egy hasonló iroda. A Design Terminálnál az volt az óriási szerencse, hogy volt egy állami háttérintézmény, amely hajlandó volt bevállalni egy tőle idegen, de szellemiségétől mégsem távol álló szervezetet, és azt mondta: biztosít erre státuszt, és nem csak azt a két embert tudja felvenni, hanem oda tudja melléjük tenni a saját pénzügyest, jogászt, iratbeszerzőt stb., akik egy kicsit dolgoznak a Cseh Tamás Programnak is.

Ugyanott nem lehet exportirodát is létrehozni?

Létszámot kellene hozzá bővíteni. Ha komolyan gondoljuk az exporttal is foglalkozó könnyűzenei irodát, az minimum négy-öt fős stábot igényel. Úgy, hogy a könyveléssel és a hasonlókkal nem nekik kell foglalkozni. Számoljuk ki, mennyi öt ember elfogadható bére, a telefonköltség, hogy le tudjam őket ültetni, gépet tudjak tenni eléjük és azon működjön az internet. Azt gondolom, hogy ez negyven-ötven millió forintnál áll meg, és akkor még nem csináltak semmit. De, ha megvan, akkor onnantól a CSTP-ből tudjuk támogatni, hogy ki tudjanak menni fontos vásárokra, elkezdjen épülni az adatbázis a fellépő helyszínekről.

Szerintem azért néz mindenki a CSTP-re és az NKA-ra, mert jelenleg ez van: az állami szerepvállalás a könnyűzenében, az a Cseh Tamás Program és az NKA.

Azt gondolom, hogy az NKA-n és a CSTP-n kívül is sok szereplője van még a magyar könnyűzenének, ráadásul olyanok is, akik komolyabb források fölött rendelkeznek. Arról persze lehet vitatkozni, hogy egy exporttal is foglalkozó könnyűzenei iroda felállítása kinek a feladata, főleg annak fényében, hogy az elmúlt negyedszázadban nem sikerült ilyet tartósan létrehozni. Azt a probléma egyszerű elkendőzésének, további tologatásának gondolom, ha valaki azt mondja, hogy az NKA-hoz meg a CSTP-hez került egy csomó pénz az üres adathordozók után szedett jogdíjakból, tehát ez az ő feladatuk. Lassan három év tapasztalata mondatja velem, hogy valódi szakmai összefogás, az igény érthető megfogalmazása és a megfelelő helyeken történő artikulálása nélkül csak megy az idő. A magyar könnyűzene egy meglehetősen nagy és prosperáló iparág, nézzük csak meg például a belföldi turizmusra vagy az italfogyasztás révén a jövedéki adóra gyakorolt hatását. Tehát van létjogosultsága annak, amit akarunk, csak éppen már a könnyűzenei iroda megnyitásának a 25 éves évfordulóját kellene ünnepelnünk, és nem a megoldáson gondolkodnunk.

Az NKA megkapja az üres hordozó díj 25 %-át. Tudható az is, hogy a zenészek bevételének átlagban a harmada a jogdíj. Életszerű elvárni, hogy ebből lemondjanak valamiről? Kisebb ellenállásba ütközne, ha nem közvetlenül ebből jönne le a költség, hanem állami pénzből.

Ne keverjük össze a különböző jogdíjakat, és ne essünk abba a hibába se, hogy azt gondoljuk: az NKA kap pénzt, tehát oldjon meg minden problémát. Szerintem ez sokkal inkább az érdekérvényesítéshez szükséges összefogásról is szól. Talán túlzás, de nekem az az érzésem, hogy a könnyűzenei iparban a többség csak a saját, pillanatnyi érdekeit nézi, hogy ő mit vehet ki az egészből, viszont ha neki kellene betenni a közös ügyekbe tíz forintot, az már bicskanyitogató. Holott ez mégiscsak egy közösség, amelyik saját maga iránt is felelősséggel tartozik, tehát mégiscsak gondolkodni kellene azon, hogy például hogyan áll a könnyűzenei képzés – minden felmérés azt mutatja, hogy sokkal tudatosabb vásárló lesz, aki zenét tanul –, vagy, miként őrizhetők meg azok a helyek, ahol föl lehet lépni élőzenével. A nemzetközi piacra lépés sem csak annak az egy zenekarnak jó, aki ki tud menni, hisz hírét viheti a magyar zenének, ami visszahathat a hazai piacra. Nem kell messzire menni: nézzük meg a külföldre járó színtársulatainkat vagy éppen a Saul fiát, ami ismét érdekessé tette a világban a magyar filmet. De amíg azt gondoljuk, hogy inkább minden legyen az én pénzem, és semmit ne tegyünk a közösbe, a piaci alapon elindíthatatlan dolgokba, addig maradhat minden így, ahogy most van.

Ha tehát a Music Hungary-n meggyőzik (úgy látom, nem lesz nehéz), hogy kell egy iroda, akkor mi lesz a következő lépés?

Engem már nem kell meggyőzni, hiszen a CSTP munkája is könnyebb lenne egy Magyar Könnyűzenei Irodával. Attól a bizonyos „nulladik naptól” inkább azt várom, hogy a szakma művelői adnak muníciót meg biztos hátteret a további lobbizáshoz.

Tehát lobbizni kell. Ki lehetne, aki lobbizni tudna? Kézenfekvően a CSTP jut eszembe: van kapcsolata a szakmával és a politikával is.

Megtisztelő, de úgy érzem, sok esetben olyasmit kérnek rajtunk számon, amit a szakma egésze maga sem tud eldönteni, felvállalni, megoldani.

„Ki az, aki le tud tenni egy listát öt zenekarral?”

Sokan mondják, hogy 89 zenekar kisebb mértékű támogatása helyett azt kéne csinálni, hogy kevés mögé nagyon odaállni. Erre vannak külföldi példák: egy-két zenekar nagyon jól megnyomva sokkal jobban látszik, mint ha nagyon sok elmegy egy-egy turnéra. És az az egy-kettő egy idő után inkább húzza maga után a többieket.

Ezt a verziót is el tudom fogadni, de kíváncsian várom, ki az, aki le tudja tenni azt a listát, mondjuk öt zenekarral, hogy csak őket támogassuk, és beléjük fektessünk mondjuk százmilliós nagyságrendben pénzt. Ha most azt mondanánk, hogy hiszünk mondjuk a Run Over Dogsban és a Middlemist Redben, szerintem gyorsan keresztre feszítene minket a szakma és az újságírók, hogy miért őket, kik ők, kinek a kicsodái, kit kentek meg, és biztos, hogy Európában senkit nem érdekelnek. Tehát a magyaros mentalitás mindig visszajön: neki miért kell kapnia?

Egy másik kérdés, hogy az ilyen jellegű támogatásból miként jönne vissza a haszon a szakma egészének, hogy a következőkbe is legyen mit befektetni. Tényleg nézőpont kérdése, eldöntendő, hogy néhánynak adjunk sokat, vagy sokaknak kevesebbet. A Cseh Tamás Program az elmúlt két évben az utóbbi mentén haladt, hozzátéve, hogy ezt a vitát szinte minden kollégiumi ülésen megnyitjuk. Akiknek eddig támogatást ítéltünk meg a nemzetközi piacra lépéshez, azokról azt gondolom, felmutattak már valamit, és legalább próbálkoznak a külföldi fellépéssel. Azt is látni kell, hogy sokszor a külföldi fellépésnek az az alternatívája, hogy itthon elmennek egy hétvégén, és lenyomnak három koncertet. Mert mire kiszámolják, hogy mennyibe kerül egy külföldi koncert esetén a busz, a technika, a kint alvás, nullára vagy mínuszra jön ki a buli. Sokkal jobban jár anyagilag egy banda, ha itthon lenyom három-négy koncertet. Miközben érzik, hogy erről a 10-15 milliós piacról ki kellene lépni. Ha csak a lengyel piacon meg tudnánk vetni a lábunkat, mennyi helyre eljuthatnánk, vagy ha Németországban stabilan ott tudnánk lenni.

Elég sokan emlegetik, hogy az Ivan & The Parazolt és a Middlemist Redet ebben a kontextusban; Szép Fruzsina beszámolt az Indexnek adott interjújában a szakmai visszajelzésekről, vannak nemzetközi tehetségkutatós eredményeik is stb. Az a kérdés, hogy van-e valaki, aki a szakma előtt hitelesen azt tudja mondani, hogy ők és ezért. Van ilyen?

Jó kérdés, szerintem ma még nincs. A szakmának magával kéne ezt először tisztáznia.

De ennek mi lenne a módja?

Vannak olyan szakmai szervezetek, amiket nem a pénz mozgat, és ahol együtt le tud ülni a szakma és fontos kérdéseket fel tud vetni? Én ilyet nem látok, de lehet. hogy tévedek. Szervezetből van jónéhány, szó se róla.

Közben azért van néhány zenekar, akik kaptak mondjuk 1-1,5 millió forintot fellépésekre, ezen kívül további támogatást promócióra, szakvásáron megjelenésre is. Ezek mellé azért mégiscsak odaállt erősebben a CSTP.

Hát, ha ennyi pénz erősebbnek számít…

A többieknél erősebb.

Ezt nem biztos, hogy így kell nézni, hogy odaálltunk melléjük. Hanem azt is figyelembe kell venni, hogy ők hány pályázatot írtak meg, ráadásul olyan színvonalon, hogy az értékelhető. Ne kerüljük meg azt sem, hogy azért egészen elképesztő, hogy egy pályázat elkészítése több zenekarnak és menedzsernek kihívást jelent. Mintha sokan azt gondolnák, hogy nekik jár a támogatás, róluk mindent tudni kell, nekünk meg az a dolgunk, hogy toljuk a pénzt, és felejtsük el egymást. A sikeres pályázatokban az is benne van, hogy ők tudnak, elszántak és valóban külföldön is meg akarnak jelenni. Szerintem a legtöbb esetben jó helyre ment a támogatás, de kétségtelen, hogy aki nem pályázik, vagy nem tud pályázni, annak mi nem tudunk segíteni.

De ez másfajta szűrő, mint az exportképesség.

Ezzel ugyanoda térünk vissza, hogy az Ideiglenes Kollégium nem léphet túl azon, hogy a CSTP az NKA keretében, az NKA szabályai szerint működhet. Nem mondhatom, hogy ugyan xy nem pályázott, de fantasztikusan jó lenne, és ezért futok utána a pénzzel, hogy csináld már. Egyébként pedig szerintem, ha valaki közpénzt szeretne a saját karrierjéhez felhasználni, azért valamit csak el lehetne tőle várni.

Úgy emlékszem, hogy a Cseh Tamás Programiroda egyik feladatául tűzték ki kezdetben, hogy segítsen a pályázásban az ehhez nem feltétlenül értő zenészeknek.

Csináljuk azokat a képzéseket, ahol például a pályázatírás alapjait el lehet lesni. De arra nem vállalkozhat az iroda, hogy mások helyett pályázatokat írjon. Legyenek menedzserek, akik ebben hisznek, és ők meg a zenekarok próbálják megcsinálni. Ivánéknál is azt látom, hogy nemcsak tehetség van bennük, hanem az is, hogy ezt akarják, és alázatosan mellé tudják tenni a pályázatot meg minden egyebet. Tudom, hogy a művészet egy lila ködös nagyszerű dolog, és nagyon jó lenne, ha tényleg lenne egy irtózatos nagy művészünk, aki akár egy szerződést sem tud megírni, de azt mondhatnánk, hogy álljunk mellé és csináljuk, de ilyet még nem látok. És nem is akarom magamnak fenntartani a jogot arra, hogy felfedezzek valakit. De örülni fogok, amikor a szakma egésze a kollégiumunk „ajtaján” is dörömböl, hogy hahó, itt van, ő az, neki segítsetek kiemelten.

Nagyjából azt mondhatjuk, hogy kétféle támogatott van: az egyik, aki a saját műfajában jól megy, és abban kaphat egy kis lökést, de tudható, hogy ebből, mondjuk a jazzből nem fog kilépni. Mások pedig olyan műfajban játszanak, amik szélesebb közönséget tudnak megszólítani, ha minden jól megy. Hogyan kell ezeket súlyozni?

Nem látom ezeket ennyire élesen elkülönülni. Függetlenül a nagy álomtól, hogy legyen egyszer egy magyar világsztár, az is nagyon fontos dolog, hogy a magyar könnyűzene jelen legyen a nemzetközi piacokon. Jussanak el a magyar produkciók Ausztriáig, egy számunkra ismeretlen francia kisváros fesztiváljára, vagy londoni klubokba. Ugyanakkor fontos lenne figyelni a nemzetközi trendeket, járni a vásárokat, és tudni, hogy ami mondjuk ma nagyon trendi, az lehet, hogy három év múlva már semmit nem fog érni. Ugyanis pont három év, amire egy zenekart elkezdünk felépíteni. Azt is nagyon fontos lenne eldönteni: a most aktuális trendek után megyünk, vagy bekockáztatunk, mondjuk tíz olyan irányt, amiből lehet, hogy csak egy fog megállni. És visszajutottunk oda, hogy nagyon kellene az a könnyűzenei háttérintézmény.

A CSTP Ideiglenes Kollégium nem akarja vagy nem tudja vállalni ezeket a döntéseket?

Mindent nem tudunk felvállalni, és nem szabad úgy gondolni, hogy a Cseh Tamás Program a magyar könnyűzene minden problémájára megoldást kínáló megmentő. Persze büszke vagyok arra, amit eddig sikerült elérnünk. Például látszik, hogy a szakma elkezdett gondolkodni, mozgolódni, hogy mit lehetne csinálni, mit lehetne másképp csinálni, amit korábban nem nagyon érzékeltem. Valami most elindult, és ami rajtunk múlik, azt megtesszük, hogy a lendület ne lankadjon, hogy amit tisztán piaci alapon nem lehet megoldani, az előbbre menjen.

„Ami piaci alapon nem vagy csak veszteségesen tudna megvalósulni”

Minden NKA- és CSTP-döntés után felmerül a sajtóban, a Facebookon stb., hogy ez vagy az a híres zenekar miért kap támogatást.

Egyrészt ez onnan ered, és lehet, hogy ezt mi is rosszul kommunikáltuk, hogy a CSTP nem kizárólag az induló zenekarokról szól. Ez a nyolc alprogramból csak az egyik. A CSTP a magyar könnyűzene egészének a támogatására jött létre. És ebbe igenis beleférhet egy már működő zenekar pályázati úton történő segítése. Az, hogy a Tankcsapda kap a nemzetközi turnéja reklámjához támogatást, ráadásul a töredékét annak, amit szeretett volna, és megcsinálja a turnét, szerintem ugyanúgy belefér, mint a Kispál és a Borz támogatása. Mert ha „elvárjuk” azt, vagy mondjuk inkább úgy, jól esik, ha az előzenekari alprogramban befutott zenekarok hajlandóak magukkal vinni induló zenekarokat, akkor nem lenne tisztességes azt mondani, hogy ja, de a nemzetközi pályázatokon ne vegyetek részt vagy ne koncertezzetek olyan klubban, amit támogatunk.

A nemzetközi pályázatoknál könnyű kiemelni egy-egy zenekart, hiszen nevesítve vannak. De meg lehetne nézni azt a 34 támogatott vidéki klubot, ahol megcsinálnak évente közel 600 CSTP által támogatott koncertet. Ezek közül hány olyan van, amikor már befutott, nagy zenekarok lépnek föl, és kapnak áttételesen a Cseh Tamás Programból pénzt? Hála a jó Istennek, mert a klub ettől működik, meg tud hívni zenekarokat, egyszer egy nagynevűt, egyszer egy kevésbé ismertet.

Azt szokták mondani, hogy ők támogatás nélkül is működnek, megengedhetnék maguknak.

Kevés olyan zenekar van, amelyik végig tudná turnézni az országot, ha nem lennének azok a klubok, akiknek a működését segítjük. És talán az Előzenekari Alprogram pályázata nélkül is kevesebb élő fellépés valósulna meg. A Cseh Tamás Programból igyekszünk mindenkinek arra támogatást adni, amit szimplán piaci alapon nem vagy csak veszteségesen tudna megvalósítani. Egyébként ez ismét egy bölcsészkedés, hiszen valaki tudna nekem egy olyan listát adni, amin a támogatásból kizárandó előadók szerepelnek bármilyen alapon?

Végül: mikor lesz magyar világsztár? A húszas évek elején?

Ha minden úgy valósulna meg, ahogy én elgondolom, akkor akár ezt még be is lehetne vállalni. De ehhez komolyan neki kell állni a könnyűzenei oktatásnak, a dalszerzéshez és az alkalmazott zeneíráshoz másként kellene viszonyulni, miként ahhoz is, hogy a magyarok mennyire hallgatnak magyar zenét, és mennyire fizetnek érte. Hosszú az út.

A Cseh Tamás Program azonban számomra másról is szól. Mert, ha nem is lesz magyar világsztár, sőt, nem jut el mindegyik támogatottunk a valódi országos ismertségig, ám egyre többen kezdenek el zenélni, egy csomó fiatal ezt csinálja a szabadidejében, zenél, zenét hallgat, egy közösség tagja lesz, és ha – bármilyen hülyén is hangzik – csak egyetlen fiatalt is megmentünk attól, hogy elkallódjon, és ki tudja bontakoztatni a tehetségét, akkor már megérte. Persze jó lenne végre egy világhírű magyar zenekar, de nekem ugyanennyit érne, ha például ötezer magyar fiatalnak hangszert tudnánk a kezébe adni. ,És legyen közülük ezer, aki azért lesz boldog ember, mert az életét végigzenéli; vagy lesz tíz éve, amire úgy fog visszagondolni, hogy menő zenész volt, sőt, még ez a fránya állam is segített egy kicsit; és megvan a CD-je, amit öreg korában mutogathat az unokájának.

A pályázatok főbb adatai

Az üres hordozó díjak 25 %-ából finanszírozott Cseh Tamás Program nemzetközi pályázatainak döntései a hivatalos honlapon itt olvashatók; az NKA honlapján a 2016-os döntések itt, a 2015-ösök itt láthatók. 2015-ben 109 nyertes volt, összesítve 69,2 millió forintos támogatást kaptak. Ebben benne volt a Womexhez kapcsolódó több program is (11 millió); külön ítélet szólt viszont az Eurosonic showcase fesztiválon való magyar részvételre: ezt 15 millió forinttal támogatta az NKA. A fenti összegben benne van a nemzetközi médiamegjelenésre 9 nyertesnek megítélt 3,2 millió forint is.

2016-ban már 157 pályázatot támogattak összesen 115 millió forinttal. Ez komoly emelkedés, azonban megváltozott a pályázat szerkezete is. Külön vannak a külföldi élőzenei fellépések (89 nyertes, 53,6 millió); a határon túli magyar lakta területeken nem egyes koncerteket, hanem klubokat, koncertsorozatokat támogattak (10 nyertes, 22,5 millió); külön van a nemzetközi vásárokon, konferenciákon való részvétel (20 nyertes, 24,8 millió) és az élőzenei produkciók nemzetközi menedzselése (38 nyertes, 14 millió) – utóbbi jellemzően lemez, dal, klip vagy turné promótálását jelenti. A második három kategória, amelyek tehát nem egyes koncertek, turnék közvetlen támogatása, összesen 61,3 millió forint támogatást kapott.

Kiemelten magas támogatást kapott két világzenei szervezet: a Fonó Budai Zeneház (szakmai vásárokon részvételre 5,5 millió, és más pályázatokkal is nyertek) és a tavaly a Womexet szervező Hangvető (szintén szakmai eseményeken részvételre 4,5 millió). A határon túli magyar klubok, koncertsorozatok egyenként 1,8-2,5 milliós támogatást kaptak.

Ami az egyes előadók támogatását illeti, itt az összegek nagyon szóródnak: néhány 100-200 ezres tételt is találunk. Érdemes egyrészt kiemelni azt, hogy melyek a legnagyobb, koncertezésre adott támogatások; másrészt azokat a pályázókat, akik nemcsak fellépésre, hanem promócióra és szakmai rendezvényeken részvételre is kaptak támogatást (voltak, aki az utóbbiak közül csak az egyikre).

Koncertekre, turnékra legalább egymilliós támogatást a következő előadók kaptak: Firkin (2 millió), Kéknyúl, Balázs Elemér Group, Peet Project, The Kolin, The Immigrants, Paddy and the Rats, Zagar, Cimbaliband (1,5), Kispál és a Borz (1,4), Fran Palermo (1,2), Iamyank, Pannonia Allstars Ska Orchestra, SoulFool Band, Mongooz and the Magnet, Antonia Vai Band, Mystery Gang, Besh O Drom, The Hellfreaks, Tankcsapda, Run Over Dogs (1).

A több soron is nyert előadók, az összesített támogatás nagyságának sorrendjében: Ivan and the Parazol (3,55 millió), Paddy and the Rats (3,4), Zagar (3,1), The Kolin (2,7), Mongooz and the Magnet (2,3), Firkin (2,5), The Immigrants (2,2), Peet Project (2,1), Run Over Dogs (2), Balázs Elemér Group (1,87), InFusion Trio (1,7), Ozone Mama (1,3), Djabe (1,3), Makrohang (1,1), Ann My Guard (1,05), Gustave Tiger (1), Monyo Project (1), Belau (0,9), Babel (0,85), Claudia (0,8), Jazzation (0,8), Mózes Tamara (0,8), Bohém Ragtime Band (0,75), Middlemist Red (0,75), Hungarica (0,7).

Mint látható, voltak olyan zenekarok, amelyek több pályázaton nyertek, de összesítve kevesebbet, mint egyes, csak koncertezésben támogatott előadók. Az Ivan and the Parazol pedig turnétámogatást nem kapott, viszont szakmai konferenciákon való részvételre kimagasló, 3 milliós összeget nyert.

Bajnai Zsolt a CSTP Ideiglenes Kollégium vezetője, valamint a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság kommunikációs vezetője, a Cseh Tamás Program szakmai tanácsadója. A kollégium további tagjai: Dósa Richárd (Animal Cannibals, az NKA Könnyűzenei Kollégium vezetője), Horváth Gergely (Petőfi Rádió, Petőfi TV), Tóth Tibor (a Sziget Fesztivál szolgáltatásfejlesztési vezetője, az Etalon Produkció Kft. ügyvezetője).



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.