PLÁGIUM VAGY MI?! – Botrányosnak látszó dalok nyomában

A plágium szó – meglepetés! – nem szerzői jogi kifejezés, hiába is keresnénk a törvényben. A szó Martialistól, az ókori római költőtől származik, aki versének elorozóját gyerekrablóhoz, plagiáriushoz hasonlította. A plágiumnak, azaz más művének sajátként történő beállításának nem csak szerzői jogi aspektusai vannak. Erre a tudományos dolgozatokkal kapcsolatos esetek világosan felhívják a figyelmet: a másolt doktori dolgozat elsősorban nem az eredeti szerzőt sérti, hanem a tudományos élet tisztaságát.

A szerzői jog mégis fontos szereplő a plágiumvitákban, éppen azért, mert rendes bírói, szakértői eljárások ezen a területen gyakoribbak, mint másutt. Különösen igaz ez a zenei területen.

MIT VÉD A JOG?
Egész művet érintő plágiumra, azaz amikor valaki más művét teljesen sajátjának vallja, ritkán kerül sor. Annál gyakoribbak a plágiumvádak egyes dalok részletei tekintetében. Az világos, hogy egy egész dal szerzői jogi védelem alatt áll, illetve – másik végletként – egy-egy hang önmagában nem védhető. Ezért a jog számára az első fontos kérdés az: hol húzódik a határ a jogi oltalom alatt álló részletek tekintetében. Melyik az a legkisebb elem, ami már védettséget élvez?

Mivel a szerzői jog automatikusan védi a dalokat (nincs hozzá szükség valamilyen állami nyilvántartásba vételre), a határokat nehéz meghúzni. Annyit mindenesetre érdemes máris rögzíteni: az olyan, mindenki által ismerni vélt szabályok, mint hogy „8 egymást követő hangot már nem lehet átvenni”, meg hogy „30 másodpercig szabadon fel lehet használni”, nem igazak.

A törvény „a mű azonosítható része” fogalmat használja a védelem alsó küszöbének leírására. Ezzel nem vagyunk sokkal beljebb, ezért tovább kell gondolkodni.
Fontos alapvetése a nemzetközi szerzői jognak, hogy „ötletek nem állnak jogi védelem alatt”. Ez azt is jelenti, hogy azok az alapvető építőkockák, amelyekből a művek felépülnek, nincsenek elzárva senki elől.

A szerzői jog nem ezeket az elemeket védi, hanem azt az egyéni-eredeti kompozíciót (milyen méltatlanul mellőzött szó!), ami ezekből felépül.

És hogy mik ezek az „alapvető építőkockák”? A válasz műfajtánként eltérő: festmények esetén például a színek, az ecsetkezelés, a stílus – irodalom esetén mondjuk a szavak, kifejezések, egyszerűbb mondatok, alapszituációk stb. A zenében pedig nem védhetők a hangok, hangszínek, egyszerű ritmusképletek, tempó, harmóniák, egyszerű akkordmenetek.

A könnyűzenében különösen jellemző, hogy egyes zenei stílusok akár hosszabb „modulokat” alkalmaznak. Természetesen ezek is szabadon felhasználhatóak, gondoljunk csak a rock’n’roll-ra vagy a bluesra, ahol hosszabb akkordmenetek, „körök”, sémák jelentik az egész műfaj alapját.

MI ALAPJÁN DÖNT A SZAKÉRTŐ?
Amikor a zenei szakértő véleményt mond egy ilyen ügyben, első lépésként be kell azonosítania, hogy a két dalban melyek a hasonló elemek. Megfigyeli a zeneileg fontos elemeket: dallamvezetést, hangkészletet, ritmikát, harmóniamenetet, hangnemet, zenei stílust. Amikor egy ilyen, szenvtelenül összeállított lista elkészült, második lépésként meg kell vizsgálnia, hogy a hasonló elemek ilyen szabadon használható építőkockák-e, vagy már a kompozíció átvétele is megállapítható.

Ez nem könnyű feladat, ezért a szakértők gyakran másik szempontrendszer alapján is kiegészítik ezt a vizsgálatot. Azt figyelik: a körülmények összességükben kizárják-e annak lehetőségét, hogy a két dal egymástól függetlenül született. A független alkotást ugyanis a szerzői jog soha nem zárhatja ki: ha két ember elkülönítve azonos eredményre jut egy kreatív feladat elvégzésében, akkor nem volt meg számukra az az alkotói mozgástér, ami a szerzői jogi védelemhez elengedhetetlen. Ezért a könnyűzenében csak meglehetősen komoly egybeesés esetén mondja ki a bíróság a plágiumot.

Vita esetén a felek bírósághoz fordulhatnak, amely szakértői vélemény (általában a Szerzői Jogi Szakértő Testület véleménye) alapján hoz döntést. A jogaiban magát sértve érző fél ezzel egyidejűleg az Artisjust is értesíti a jogvitáról.

Addig ugyanis egyik fél sem kapja meg a jogdíjakat, amíg az eljárás zajlik, és csak annak lezárultakor történik meg a kifizetés – természetesen annak a személynek, akinek szerzőségét a bíróság megerősítette.

SZÖVEG: TÓTH PÉTER BENJAMIN
ILLUSZTRÁCIÓ A CÍMOLDALON: JUAN CRUZ MELERO SZOBRA VICTOR MANUEL FOTÓJÁN

A cikk megjelent a Dal+Szerző magazin 2013/01. lapszámában.

Kapcsolódó anyagaink:

Rettegjenek a szerzők, vagy minden marad a régiben?

Nincs szándékos jogsértés, de kétmilliárd forint a kártérítés: a Blurred Lines-ítélet és háttere



Kategóriák:Hírek

Címkék:, ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: