„Nincs olyan zenei közeg, ahol ne volna férfidominancia” – a Ladyfest szervezői

Az ötödik Rakéta Fesztivál keretében tartják meg az első magyarországi Ladyfestet: az Egyesült Államokból indult, mára globális (például Kínába is elért), női és feminista alkotókat középpontba helyező Ladyfest mozgalom elveinek megfelelően „szinte kizárólag” női előadók lépnek fel június 4-én, szombaton, valamint lesz két workshop is, csak nőknek.

A kezdeményezésről az egyik szervezőt, Barna Emíliát kérdeztük (aki a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék egyetemi adjunktusa, a Zenei Hálózatok elnöke) – a másik szervező, Simai Panni a Recordernek beszélt a Ladyfestről (ugyanott a Rakéta Fesztiválról is többet meg lehet tudni). Elsőként arról volt szó, milyen formákban nyilvánulnak meg a zenei életben a nőkkel szembeni előítéletek – és itt átadjuk a szót Barna Emíliának:

„Nem lehet jó dobos/gitáros stb., vagy éppen a hangtechnikában kompetens, mert lány; csak azért van a színtéren, mert valamelyik férfi zenésznek a barátnője; nincs kifinomult zenei ízlése, enciklopedikus popzenei tudása, ezért nem legitim a részvétele az adott közegben” – ez csak néhány azok közül a panaszok közül, amelyeket női zenészektől hallani, kezdő vagy amatőr szinttől a profiig, undergroundtól a mainstreamig. Bőven tapasztalható a nyílt szexizmus is, ugyanakkor ezek az előítéletek nem is feltétlenül tudatosulnak – ám minél kevésbé tudatosulnak, annál stabilabbak. Például ha egy gitáros lány hibázik, akkor az az előítéletes gondolkodás logikája szerint azért van, mert lány, és nem azért, mert azt a részt még nem gyakorolta eleget, vagy valami elvonta a figyelmét, vagy mert ő ilyen laza, hogy mer hibázni a színpadon – ezek már finomabb megnyilvánulásai a szexizmusnak.

Ilyen közegben viszont extrán nehéz a nők számára a zenei szocializáció, a tanulás, a kísérletezés. A hálószobapop például azért fekhet jobban a nőknek, mert az otthon közege biztonságot nyújthat a kísérletezéshez, a saját zenei stílus, előadói identitás kibontakoztatásához – a technológia (otthoni hangrögzítés, online platformok) ilyen értelemben hozzájárulhat a színterek demokratikusabbá tételéhez.

Vannak közegek, amelyek egyértelműen „férfiasnak”, férfidominanciájúnak mondhatók – beleértve a lemezboltokat, hangszerboltokat, stúdiókat, próbatermeket. Megnevezhetünk persze műfajokat, amelyekben tágabb egy nő mozgástere – például a singer-songwriter stílus ilyen lehet, illetve az underground, DIY-étoszra épülő közegek ilyennek szeretik gondolni magukat -, de ha közelebbről megnézzük, valójában nem találunk olyan zenei közeget, ahol ne nyilvánulna meg valamilyen formában a férfidominancia.

A műfaj mellett a másik dimenzió nyilvánvalóan a karrier, a pozíció: általánosan igaz, hogy minél kevésbé kezdő vagy „független” egy produkció – azaz minél nagyobb a tét, anyagi és/vagy presztízs értelemben -, annál jobban meg kell a nőknek küzdeni.

Érdekes aspektus még a láthatóság: bár sok és egyre több nő van, aki eltér a hagyományos, korlátozott zenei szerepektől (énekesnő), jellemző, hogy ők kevésbé láthatóak. Ebben szerepe van a kapuőröknek, azaz az újságíróknak, kritikusoknak, színtereket, műfajtörténeteket dokumentálóknak, archiválóknak, akik túlnyomórészt szintén férfiak, akik a jól bejáratott „férfitörténetekre” összpontosítanak és ezeket örökítik tovább – tehát a reprezentációban is találunk egy stabilan fennálló torzítást. Ezért is kell komolyan venni azt a fajta szexizmust a zenekritikában, zenei újságírásban, amire a Bloggerinák az Etikáért a Zenei Kritikákban csoport mutatott rá.

Természetesen a zeneiparban, zenei színtereken meglévő előítéletek és ezekből fakadó egyenlőtlenségek a tágabb társadalmi környezetbe ágyazottak, tehát van összefüggés az adott társadalom gendertudatossága és a zenei közegekben működő előítéletek, a nőket korlátozó mechanizmusok között. Az viszont, hogy a magyar közeget például vevő kutatásom eredményeire egy svédországi konferencián a svéd kutatók is nagyokat bólogattak, hogy igen, ez és ez náluk is probléma – egy olyan országban, ahol már évtizedek óta működik kimondottan a nők zenei szocializációját, tanulását elősegítő, gendertudatos módszertanon alapuló zenei oktatás -, arra utal, hogy ez egy hosszú folyamat.

https://www.youtube.com/watch?v=LibUQY52Wxg

A Ladyfesten nemcsak koncertek lesznek ( (Musica Moralia, Umi Tuesday,  Stopsonic, Lightning Field, M.O.B.), hanem két napon két worshop is. Az egyik technikai, de előzetes tudás nem szükséges hozzá; vezetője Dányi Krisztina (morningdeer), május 30-án, hétfőn 13.30-kor lesz. A második címe: Lányok zenekarban, a workshop-beszélgetés vezetője Neményi Lilla (Camp Koala) és Csordás Zita (Mayberian Sanskülotts), időpontja: június 4., szombat, 14.30. Ezekre itt lehet jelentkezni, a határidő: május 27. Mint a szervezők írják: „csak nők és/vagy transzneműek jelentkezhetnek, ez azért fontos, mert szeretnénk egy olyan helyet biztosítani, ahol megoszthatják a saját tapasztalataitokat egymással. Szeretnénk azt látni, amit a zenével foglalkozó lányok látnak, és az ő véleményüket és tanácsaikat hallani.” A workshopokról, illetve a hosszabb távú tervekről is megkérdeztük Barna Emíliát:

Épp a zenei terek „férfiassága” miatt tartjuk fontosnak a támogató női alkotóterek megteremtését, propagálását, valamint a nők láthatóságát, egymás számára is, és a mentorálás fontosságában is nagyon hiszünk. Mindenképpen tervezünk folytatást a workshopoknak, és annak is örülünk, hogy több hasonló kezdeményezés látszik most elindulni párhuzamosan – szerveződnek például a női DJ-k is.

A Ladyfest mozgalom szellemiségét követve olyan tereket szerettünk volna megteremteni, ahol a nőkön/transzneműeken van a fókusz, ahol senki nem veszi el tőlük a szót, a figyelmet, ahol nincs jelen a „férfitekintet”, a hagyományosan dominánsabb csoportból senki nem kérdőjelezi meg a kompetenciájukat – tehát egy védett, biztonságos teret, amely reményeink szerint a női szolidaritás és alkotás terévé nőheti ki magát.

A magyar dalszerzők és szövegírók világában a nők növekvő arányáról szóló adataink itt olvashatók.

Ladyfest plakát



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.