Bár minden filmben nagyon fontos a zene, akár a siker és a bukás közti különbséget is jelentheti, mostanában egyre kevesebb pénz jut rá a költségvetésben, főleg a független filmek esetén. Erre a sokak által felvetett problémára talált ki egy – ahogy a Music Business Worldwide írja: – „radikális megoldást” a Universal Music tulajdonában lévő, filmzenék jogosításával, reklámzenékkel stb. foglalkozó Globe.
Létrehozatk egy Soundtrack & Score nevű alcéget, amely kiadószerűen működik. Ez azt jelenti, hogy a film elkészítésének korai fázisától részt vesznek a munkálatokban: segítenek a megfelelő szerzők, előadók felkutatásában, és ha kell, a legendás Abbey Road stúdiót is rendelkezésre bocsátják a felvételek elkészítéséhez. Ami pedig a legfontosabb: mindezek költségeibe is beszállnak. Így nagyobb lesz a zenére jutó büdzsé, és nem kényszerülnek az olcsóság miatt minden fél számára kedvezőtlen kompromisszumokra.
Természetesen várnak is valamit cserébe. A Globen nemrég kinevezett vezetője, Marc Robinson szerint ez például az lehet, hogy a filmzene jogai az övék lesznek. A stream szolgáltatókon egyre népszerűbbek a filmzenék, de ez anyagilag leginkább annak kedvez, akinél a jogok vannak. De nem akarják minden projektre ugyanazt a megoldást ráhúzni.
A Globe Soundtrack & Score eddig egy filmen dolgozott ebben a konstrukcióban: az Ian McEwan regényéből készült On Chesil Beachen.
Categories: Hírek
Leave a Reply