A Tubefilter online videókkal foglalkozó oldalon megjelent két cikk, amelyek a YouTube – a Facebookéhoz hasonlóan – szupertitkos algoritmusát próbálják meg visszafejteni. Itt a lényeget foglaljuk össze, de érdemes végigolvasni mind a megnézett percek jelentését, mind az algoritmust elemző írást.
Az algoritmus (pontosabban algoritmusok) a YouTube-on belüli ajánlásokért felelősek, vagyis azért, hogy milyen videók jelennek meg a belépés után a főoldalon, a videónézés közben a jobb oldali sávban, vagy a vége után a lejátszó felületen; valamint hogy a keresésnél a találatok milyen sorrendben jelennek meg. A cikk szerzői a Frederator és hasonló, animációs videókat posztoló csatornák működtetői, vagyis a YouTube az elsődleges felületük. Nekik tehát az ajánlások fontosabbak lehetnek, mint egy zenésznek, zenekarnak, hiszen utóbbiak számos más felületen is elérhetik a (potenciális) rajongókat, ezért kevésbé függnek a videómegosztó algoritmusától. Ezzel együtt zenészeknek is fontos tudnivalók következnek. Azt, hogy mennyire, vagyis hogy a YouTube-csatornánk forgalmának mekkora része érkezett ilyen ajánlások által, meg lehet nézni a hivatalos statisztikában („forgalom forrása” vagy „traffic sources”).
Az nem titok, hogy a YouTube már régóta nem a kattintásokra optimalizál, hanem az a célja, hogy a nézők minél több időt töltsenek a platformon (ez a Facebookra is igaz). 2012 nyarán jelent meg egy erről szóló poszt a hivatalos blogjukon. „Egy átlagos háztartásban naponta több órát nézik a tévét, úgyhogy ha a YouTbe az emberek életében a legfontosabb média szerepét szeretné betölteni, akkor még hosszú út áll előttünk” – olvasható ebben. Természetesen a tévés reklámköltések a YouTube-hoz szipkázása is cél; mostanában, vagyis négy évvel az előbbi célkitűzés megfogalmazása után lehet egyre többet olvasni arról, hogy elkezdődött ez a folyamat.
A Tubefilter szerint az algoritmus elsősorban csatornákról dönti el, hogy mennyire fogja előtérbe helyezni ezeket; de ez persze a felhasználó számára elsősorban egyes videók ajánlásaiban jelenik meg. A cikkekben többször olvasható, hogy egy rosszabbul teljesítő videó a csatorna más tartalmainak nézettségére is rossz hatással van.
A megnézett percekről (watch time) és a nézők megtartásáról (audience retention) szóló statisztika elérhető az alkotók számára, ám a TubeFilter az alkotóknak szóló hivatalos útmutatókra, különféle beszélgetésekre és saját adatokra támaszkodva azt írja, hogy valószínűleg vannak nem nyilvános, ám annál fontosabb mérőszámok is.
Ezek közül egy a feltöltések gyakorisága, a másik három arról szól, hogy a videót megnéző felhasználók összességében milyen hosszú időt töltenek a YouTube előtt. Vagyis mennyire valószínű, hogy valaki elsőként ezt a videót nézi meg, aztán hosszabb ideig a platformon marad (session start); milyen hosszú időt tölt itt (session duration), és milyen valószínűséggel ér itt véget a YouTube-ozás, vagyis megy át máshova (session end). A baj persze az, hogy ezekről semmit nem tudhat az alkotó, és befolyásolni is aligha tudja kézenfekvő módszerekkel.
A Tubefilter úgy spekulál, hogy az, hogy valami „hosszú YouTube-ozáshoz vezet”, azzal korrelál, hogy a csatorna előfizetői mekkora arányban nézik meg a feltöltés utáni rövid idő (néhány óra, néhány nap) alatt, illetve általában a nézettség kezdeti növekedésének gyorsaságával (view velocity). Vagyis ha egy videót röviddel a feltöltése után kevesen néznek meg, akkor az algoritmus kb. úgy következtet, hogy „ha a rajongók sem szeretik ezt igazán, akkor mások sem fogják”, és nem fogja kiemelni.
A cikk szerzőinek példája olyan videóra a saját csatornájukról, amely a feliratkozók körében hamar nagy sikert ért el, és a későbbiekben is folyamatosan kimagaslóan teljesített. (Vegyük észre, hogy majdnem tíz perc hosszú!)
A YouTube-on eltöltött idő valószínűleg a nézettséggel korrelál. Végül a YouTube-ozás befejezéséről azt írják, hogy jól látható, hogy a csatornájuk jobban teljesített, amikor a videók végén más saját videókra, illetve magára a csatornára, a feliratkozásra hívták fel a figyelmet; viszont csökkentek a nézettségek, amikor a közösségi oldalaikra, illetve a merch boltjukba próbálták átirányítani a nézőket. (Miközben a YouTube hivatalos kommunikációja ez utóbbi lehetőséget kifejezetten az alkotók, például zenészek figyelmébe ajánlja: milyen jó, hogy át lehet terelni a videókról a rajongókat például koncertjegyek vásárlásához – így hát a YouTube nem kizárólag a reklámbevételekből adott részesedéssel segít az alkotóknak, hanem közvetve más bevételeiket is növeli.)
Az ajánlókért felelős algoritmusba a (bevallottan elég sok spekulációt tartalmazó) visszafejtés szerint 85%-ban az így, tágan értett megnézett percek számítanak bele (ezen belül is majdnem 50% az, hogy a videó illetve a csatorna milyen valószínűséggel kezdőpontja egy hosszú YouTube-ozásnak). 15% a relevancia és más faktorok, vagyis olyasmik, hogy a leírás és a címkék alapján mennyire illeszkedik a felhasználó ízléséhez és az éppen nézett videóhoz; hányan lájkolták és osztották meg a videót stb.
A több fontos tanulság közül az egyik az, hogy már rég nem igaz, hogy a rövid videó a jó videó – sőt, a Frederator animációs filmjeinek adatai azt mutatják, hogy a legalább 8 percesek 3,5-szer akkora nézettséget érnek el egy hónap alatt, mint az 5 perc alattiak. Persze az öncélúan hosszú videónak nincs értelme, hiszen ha elkattint a néző, az nem jó.
Az, hogy a csatornára feliratkozók tetszése nagyban meghatározza egy-egy videó további sorsát, azt jelenti, hogy ha valaki sikeres egyfajta tartalommal, akkor nem ajánlatos mással kísérletezni (legalábbis ugyanazon a csatornán).
Végül a Tubefilter szerzői úgy látják, hogy az új, törzsközönséggel nem rendelkező csatornák számára a növekedés egyre nehezebb lesz – másként fogalmazva: az egyszeri hatalmas nézettséget hozó vírusvideók készítői helyett inkább a rajongókat rendszeresen kiszolgáló, folyamatosan tartalmat szolgáltató csatornáknak kedvez a platform, összhangban a tévé kiváltására irányuló célkitűzéssel.
Korábbi, a YouTube-on hasznos stratégiákról szóló cikkünk itt olvasható.
Categories: Hírek
Leave a Reply