Az Artisjus segítségével hivatalos dalszerzői adatok is felkerültek a Zeneszöveg.hu weboldalra.Az együttműködésnek köszönhetően a weboldalon pontos szerzői adatok és a dalok nemzetközi azonosítója is látható a dalszövegek mellett.
A könnyűzenében a hallgatók általában az előadóval azonosítják a dalokat. A szerzőknek ugyan régóta joga, hogy a dal mellett az ő nevüket is kiírják, de ez mit sem ér, ha a szerzőségi információk nem érhetők el egyszerűen. Ezen a helyzeten kíván változtatni az Artisjus és a Zeneszöveg.hu a 2016 júniusában létrejött megállapodás alapján.
Az együttműködésnek köszönhetően több tízezer magyar dal pontos szerzőségi adata és nemzetközi azonosítója (ISWC-kód) vált elérhetővé a legnagyobb magyar dalszöveg-weboldalon. A Zeneszöveg.hu daladatbázisát a szakemberek összevetették az Artisjusnál regisztrált zenék adatbázisával. Ahol egyértelmű egyezést találtak, ott a két adatbázis adatait összepárosították és nyilvánosan elérhetővé tették. Ez jelenleg kb. 40 ezer magyar zenei szerzeményt jelent.

Az Artisjusnál regisztrált dalcímekben szereplő leggyakoribb szavak 2015-ben
„Eddig a pillanatig nem volt olyan fórum, ahol hiteles forrásból értesülhettek a kíváncsiskodók egy-egy dal szerzőinek kilétéről, ezért üdvözítem az együttműködést. Ha másoknak írok dalszövegeket, a produkció szempontjából háttérmunkát végzek. Olyan háttérmunkát, ami ennyi publicitást igazán megérdemel” – mondta a hír kapcsán Molnár Tamás, aki korábban az Anti Fitness Club, most a Jetlag dalszerző-frontembere, emellett számos hazai előadónak írt már dalt.
Csipai Roland, a Zeneszöveg.hu igazgatója kiemelte, hogy az Artisjus adatai segítségével tovább pontosíthatták szolgáltatásukat. „Így nemcsak a rajongók, hanem a zeneipar összes szereplője számára hasznos információkkal szolgál a Zeneszöveg.hu. Az év végén megújuló oldal újabb, a szakmai szereplőket és a nagyközönséget is támogató funkciókkal egészül ki, ehhez kapcsolódik a most elindított együttműködés is” – mondta.
Ha valaki Magyarországon könnyűzenei dalok címére keres, az első találatok között mindig ott van a Zeneszöveg.hu, amely az ország legnagyobb dalszöveg-adatbázisa. A szövegeket általában a rajongók töltik fel, és ők leggyakrabban nem ismerik a zeneszerzőt és a szövegírót, ezért ez az információs blokk eddig többnyire üresen maradt. A zenét kedvelő közönség és a szerzők, sőt a zeneipar többi szereplője számára is fontos lépés a most indult együttműködés. A közönség még többet megtudhat kedvelt zenéiről, a szerzők számára egy széles közben használható online adatbázis jön létre, amely egyszerűsíti a szerzői beazonosíthatóságot. Ez utóbbi lehetőség a zeneiparban tevékenykedő egyéb szakemberek számára is hasznos, hiszen például a tévés, filmes vagy éppen reklámos felhasználások ügyében egyszerűbbé válik a szerzők megtalálása. Az új szolgáltatás további előnye, hogy pl. YouTube-os feltöltés esetén a feltöltő mostantól könnyen utána tud járni a szerzői adatoknak és az ISWC kódnak, azt bele tudja írni a videó leírásába, így a szerzőket hozzásegíti az online jogdíjakhoz.
Az ISWC-kód
A könyvekhez hasonlóan a zeneművek is rendelkeznek nemzetközi egyedi azonosító számmal, ez az ISWC (International Standard Musical Work Code), amelynek a kiosztását Magyarországon az Artisjus végzi. A kód kiosztásának feltétele a mű bejelentése az Artisjushoz.
Az egyesület folyamatosan végzi a beérkező adatok feldolgozását, ellenőrzését: a tavalyi évben 18 ezernél is több új műbejelentést regisztráltak a rendszerben. A hatalmas adatmennyiség kezelése során az azonosító kód nagyban megkönnyíti a művek beazonosíthatóságát, illetve a jogdíjak eljuttatását a hazai és a külföldi szerzőknek.
Leave a Reply