A francia székhelyű, a világ 180 országában (köztük Magyarországon) is elérhető Deezer belépett a legnagyobb zenei piacra, vagyis önálló alkalmazásként elérhető az Egyesült Államokban. Sokaknak meglepetést okozott, hogy itt nem lesz ingyenes zenehallgatás, csak a (standard árú, vagy havi 9,99 dolláros) előfizetés, 30 napos próbaidővel. (Bár egy cikk szerint ha valaki a próbaidő végén leiratkozna, akkor a rendszer felajánlja neki az ingyenes szolgáltatást.)
A cég nemzetközi terjeszkedésével foglalkozó vezetője, Gerrit Schumann a Billboardnak azt mondta, hogy a Deezer vonzereje szerint a személyre szabott kínálat: egyrészt a Flow szolgáltatás, másrészt a kurátorok által összeállított playlistek. (Ezek jelentőségéről, összállításuk módjáról nemrég itt írtunk. Arról, hogy a Deezer átalakítása hogyan helyezi előtérbe ezeket a tartalmakat, szintén írtunk.) Szerintük azért az élményért, amit ezek nyújtanak, igenis hajlandóak lesznek fizetni a felhasználók.
Egyébként az nem egészen pontos megfogalmazás, hogy most indult a Deezer az Egyesült Államokban: így például a Sonos hangrendszerek tulajdonosai prémium hangminőséggel már elérhették, illetve kisebb cégek felvásárlásával is próbáltak felhasználókat szerezni (erről részletesen a TechCrunch írt).
A sajtóban sokan kételkednek abban, hogy a Deezer komolyan versenybe tud szállni a jóval nevesebb és tőkeerősebb szolgáltatásokkal; több újságíró úgy látja, hogy (szemben azzal, amit a cég remél) nincs a terméknek olyan szembetűnő előnye, kiugró jellegzetessége a bevett versenytársakhoz képest, ami jelentős számú felhasználót átcsábíthatna.
Categories: Hírek
Leave a Reply