Aki akár csak felületesen nézi a zenei lapokat, láthatta, hogy a kanadai rapper, Drake Views című albuma, illetve az ezen hallható One Dance április végi megjelenése óta szinte folyamatosan ott volt a listák élén, számos rekordot megdöntve. (A Billboard albumlista éléről nemrég taszította le DJ Khaled.) Így például korábban a férfi szólózenészek közül csak Michael Jackson uralta egyszerre az album- és a slágerlistát 7 héten át (Whitney Houston az I Will Always Love You-val és a Bodyguard filmzenével 12 héten állt az élen, és a Beatles több kislemezzel és két albummal 1964-ben szintén 12 hetes kettős uralmat hozott össze). Vagyis egy szenzációhajhász cím szerint „Drake ugyanolyan népszerű, mint Michael Jackson volt a Thriller idején”.
Ez azonban csak a látszat. A Rolling Stone is cikket írt a témáról, röviden felvázolva, hogy a népszerűség kissé homályos fogalmát milyen mérésekkel próbálták megközelíteni, vagyis mennyit változott a listák összeállításának módszertana a Thriller és a Views megjelenése közötti időben. Egy anekdotikus bizonyítékot is felhoz a cikk: próbáljuk csak meg megkérni „az utca emberét”, hogy dúdolja el a One Dance-t, és rögtön látni fogjuk, hogy nem Billie Jean-típusú „a suszterinasok is ezt fütyülik” slágerről van szó. (Ez még nyilvánvalóbb Magyarországon, ahol Drake lemeze mindössze egy héten került fel a Mahasz listára, a 31. helyre; a dal a rádiós listán három hétig szerepelt, a 12. helyig jutva.)
A Stereogum nemrég indult heti zeneipari rovatának szerzője alaposabban megnézte a számokat. Azt korábban is tudni lehetett, hogy a Views nem elsősorban az eladásoknak, hanem az eladásokká átszámolt streamnek köszönheti a sikerét; az azonban csak ebből a cikkből derült ki, hogy (nagy valószínűséggel) nagyrészt az Apple Musicon hallgatták a lemezt. Az első két héten csak itt megtalálható exkluzív kiadvány volt; azonban az már meglepő, hogy miután a Spotify-ra és minden más szolgáltatásra megérkezett, a számai nem megugrottak, hanem csökkentek, és a (legutóbbi nyilvános, valószínűleg már kissé elavult adat szerint) 15 millió előfizetővel bíró Apple Musicon azóta is kb. ugyanannyian hallgatják Drake-et, mint a 100 millió fölötti felhasználóval rendelkező Spotify-on.
Ha kizárjuk azt, hogy az Apple kozmetikázza a számait, akkor egy magyarázat lehetséges: Drake és az Apple Music (ez utóbbi elindulása óta tartó) szoros kapcsolata meghozta az eredményét, és Drake majd’ minden elkötelezett rajongója az Apple Music előfizetője lett – és éjjel-nappal őt hallgatja. Eközben a világ maradék része (az albumot lehúzó kritikusokkal egyetértve) nem igazán lelkesedik az új lemezért.
Ami persze felveti azt a kérdést is, hogy mi értelme van a listáknak, ha egy ilyen, nem igazán népszerű lemezt ennyire kiugróan népszerűnek láttatnak; vagy másképpen: hogyan lehet (ha egyáltalán) a mai, egyre inkább a stream felé tolódó világban mérni a népszerűséget, főleg az albumokét.
Categories: Hírek
Leave a Reply