Kiírta második, őszi pályázatait a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Könnyűzene Kollégiuma: a honlapon itt találhatók meg, mindegyik határideje október 6., éjfél. A nevezési díj kétszeresére nőtt: most 10 000 forintba kerül egy pályázat benyújtása az NKA-hoz.
A Kollégium idén februárban alakult meg, tavasszal jelentek meg az első pályázatok. Azt előre lehetett tudni, hogy az őszi keretösszeg magasabb lesz; az már meglepetés lehet, hogy mennyivel: majdnem pontosan háromszor annyi pénzt tervez elosztani a pályázók között a Kollégium, mint tavasszal. 368 millió forint a tervezett keretösszeg; tavasszal 122 millió volt. Ez összesítve 490 millió forint támogatás a könnyűzenének idén a Könnyűzene Kollégiumtól (és ugye még ott van a Cseh Tamás Program, szintén az NKA keretein belül).
A nyolc pályázati cél ugyanaz, mint korábban volt; azt, hogy pontosan mik ezek, milyen elvek húzódnak meg mögöttük, mire kell figyelni, a Kollégium elnöke, Dósa Richárd itt világította meg a Dal+Szerzőnek. Mindegyik kiírás keretösszege nőtt; a nagy „nyertes” az alkotói támogatás, amelynek keretösszege 13-ról 100 millióra emelkedett. De az említett elvekkel összhangban a „Könnyűzenei hang- és képanyagok készítésének, terjesztésének elősegítése” pályázati célra még így is több pénzt különített el a Kollégium: 120 milliót (tavasszal ez 40 millió volt). Alkotói támogatásként maximum 500 ezer forintra lehet pályázni; felvételek készítésére, terjesztésére egy pályázó legfeljebb egymilliót kaphat; ezek az összegek nem változtak.
Háromszoros összeggel támogatják a külföldi zenészek vendégszereplőként fellépését (30 millió), kétszeressel a magyar előadók koncertjeit (84 millió), a zenei nevelést (20 millió), a külföldiek előadásait vendégszereplőként (10 millió), a művészeti díjakat (4 millió); egyedül a tagdíjtámogatás nem nőtt (2 millió).
A tavaszi pályázatok nyerteseinek kihirdetését az NKA egy közleménnyel kísérte, amelyben az olvasható, hogy az Alap történetében egyedülálló mennyiségű, 1500 pályázat érkezett. „Egyértelművé vált, hogy óriási az igény a könnyűzene támogatására. Több, mint egy milliárd forintnyi igény futott be a 100 milliós keretre. A többhetes feldolgozás, értékelés után a pályázók közel egyharmada kapott támogatást.” A nyertesek névsora itt található; Playlist rovatunkban elkezdtük néhány, egymillió forintos támogatást elnyert előadó részletes bemutatását.
Az NKA közleménye emellett felhívja a figyelmet a pénzügyi fegyelemre is: „Az eddigi gyakorlattal ellentétben csak rendkívüli esetben van lehetőség a beadott pályázat tartalmának módosítására! Vagyis kérjük, hogy mindenki tartsa be a határidőket és végezze el a vállalt feladatokat a lehető legmagasabb szakmai színvonalon! Törekedjen mindenki a számviteli fegyelem betartására! Sajnos, több olyan pályázatot sem tudott a Kollégium támogatni, melyeket erre érdemesnek tartott, mivel elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget. Meghiúsulás esetén a megítélt támogatást a Könnyűzene Kollégiuma nem kapja vissza! Ezek a támogatások az NKA Bizottságának döntésétől függően az NKA 20 kollégiuma között kerülnek szétosztásra! Ne vegye el senki a lehetőséget a többi könnyűzenei pályázótól!” Kérik azokat, akik nem nyertek támogatást, hogy ne csüggedjenek, illetve figyeljék a Cseh Tamás Programot is, hiszen az sem kizárólag a kezdő előadókkal foglalkozik.
A Könnyűzene Kollégium tagjai: Dósa Richárd elnök (zenész, az Animal Cannibals tagja); szakmai szervezetek által delegált személyek: Póka Egon (zenész, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakképzőiskola alapító-igazgatója); Spiegelhalter László (avagy Spigiboy DJ, zeneszerző, a MAHASZ elnökségi tagja, a DJ Szövetség alelnöke); a Magyar Művészeti Akadémia által delegált személy: Zsoldos Béla (Liszt-díjas zeneművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a Magyar Jazz Szövetség alelnöke); miniszteri hatáskörben kinevezett személyek: Kisszabó Gábor (zenész, zeneszerző, kulturális menedzser, producer), Tóth Szabolcs (zenész, zeneszerző, producer, a Sugarloaf zenekar alapítója).
Categories: Hírek
Leave a Reply