A Live Nation, az egyik legnagyobb nemzetközi koncertszervező vezetője, Michael Rapino a CNBC-nek adott interjújában azt mondta, hogy koncertenkénti 3-4 millió dolláros (830 millió – 1,1 milliárd forintos) reklámköltségnek hagyományosan a legnagyobb része rádiós és nyomtatott hirdetésekre és óriásplakátokra ment el. Ma már azonban az összeg több mint 80%-át a neten költik el. Mégpedig nem a zenehallgatásra szakosodott szolgáltatásoknál, hanem a közösségi oldalakon. Rapino azt mondja, a legnagyobb konverziós arány a Facebookon és az Instagramon érhető el: ha azoknak reklámozzák Rihanna turnéját, akik ezeken követik az énekesnőt, őket jóval hatékonyabban tudják jegyvásárlásra rábírni, mint azokat, akik mondjuk egy Rihanna-sláger hallgatása közben találkoznak a hirdetéssel a Pandorán. (Az online rádió azért merült fel, mert a Ticketfly jegyeladó céget felvásárolták, és intergrálni kívánják a felületükre.)
Kapcsolódó hír, hogy a Music Business Worldwide kiszúrta, hogy a Facebook álláshirdetésben keres globális zenei jogosítási vezetőt, akinek tárgyalásokat kell majd folytatnia a kiadókkal és zeneműkiadókkal, és a „zenei ökoszisztéma mély átlátását” is megkívánják tőle. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mire is készül zenei területen a közösségi oldal, de tekintve, hogy a diavetítések aláfestő zenéjét leszámítva eddig nem voltak jogosítva a zenei tartalmak náluk, a zeneipar számára ez mindenképpen előrelépés.
Michael Rapino azt is elmondta, hogy idén rekord éve lesz a Live Nationnek: az előrejelzések szerint kb. 70 millió jegyet fognak eladni, ami 11%-os növekedés a tavalyi 63 millióhoz képest. Rapino szerint a fesztiválok látogatottságának kétszámjegyű növekedése nem megy az egyedi koncertek látogatottságának kárára: nem egymást váltják ki, hanem egész élőzenei üzletág növekszik. A jegyüzérkedés problémájára a dinamikus árazás lesz a válasz (ez olyasmit jelent, hogy a „tartalom” népszerűségétől függ annak ára – ennél bővebb nem derül ki a cikkből). A biztonság, a terrortámadások megelőzésének problémájában pedig a névre szóló jegyek bevezetése jelent nagy előrelépést.
Categories: Hírek