A Budapest Ritmo fesztivált október 13. és 16. között tartják, a nagyközönség számára nyitott világzenei fesztivál és szakmai showcase illetve konferencia keveréke lesz. A Művészetek Palotájában, a CAFe Budapest részeként tartott fesztivált az a Hangvető szervezi, amely tavaly a budapesti Womexszel nyűgözte le a szakmát. Weyer Balázs a Ritmo sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Womex egyik tanulsága az volt, hogy hiányzik egy olyan régiós esemény, amely ott van a világzene meghatározó képviselőinek éves naptárában – és a Budapest Ritmo „bejelentkezik erre a szerepre”. Már csak azért is, mert már korábban is egyértelmű volt, hogy Budapest (nem kis részben a Hangvető révén) vezető szerepet tölt be a régióban, ebben a zenei világban.
A fesztiválon a nemzetközi világzenei szakma kb. száz képviselője vesz részt, mondta Weyer Balázs a Dal+Szerző kérdésére. Itt lesznek például az Európa Kulturális Fővárosa projektek vezetői (ezek már 2021-ig megvannak, és többségük vezetője el is jön) – ilyen találkozóra még nem került sor Weyer szerint. Apropója pedig az, hogy ezek a kulturális projektek nagy szerepet szánnak a regionális zene, illetve tágabban folklór bemutatásának.Többen jönnek Norvégiából is; az ország, illetve ezen belül a számi népcsoport zenéje lesz a zenei program egyik fókusza.
A négy zenei színpad közül az egyik (Átrium) kifejezetten showcase színpad lesz, október 15-én, szombaton magyar, 16-án pedig régiós (osztrák, lengyel, horvát és szerb) zenekarok mutatkoznak be; őket pályázat útján választották ki.
A koncertprogramot konferencia egészíti ki; a részletes program itt látható, a témák a következők: szombat: Számi és roma zenei identitás; Bartók a világzenében; Zenei export; Zene és turizmus; A zenei vásárok szerepe; vasárnap: Kisebbség, identitás, zene; Európa Kulturális Fővárosai; Unesco Kulturális Örökség és zene. A konferencián a részvétel ingyenes a jegy- vagy bérletvásárlók részére, csak előzetes e-mail regisztrációhoz kötött.
Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a (zenei, kulturális) találkozások jegyében összeállított koncertprogram népszerűsítésére a Hangvető sajátos, igen szellemes módszert talált ki. Van egy Spotify-playlist általában a fellépőkről (ennek már kötelezőnek kéne lennie); de ennél egyedibbek az olyan sajátos „tematikus” playlistek, mint a Budapest Ritmo futáshoz; Budapest Ritmo a kádban; Budapest Ritmo az ágyban; Budapest Ritmo az autóban.
Alább a Budapest Ritmo a konyhában című playlist, amelynek az ajánlója: „Erre jól megy a szeletelés”.
Categories: Hírek