A Dal+Szerző Playlist az Artisjus kétheti sorozata azoknak, akiket érdekel a magyar zene, de nem tudják követni napi szinten az újdonságokat. Bővebben itt írtuk le, mi ez. A Playlistek összegyűjtve itt találhatók meg; kérdéseket, észrevételeket erre az e-mail címre várunk.
Az eheti playlistek:
A YouTube- és Spotify-playlist a cikk végén beillesztve is megtalálható.
Egyre több szó esik a showcase fesztiválokról, köszönhetően szerencsére annak is, hogy a korábbinál jóval több magyar zenekar és szakmabeli jut el ilyenekre (némelyek a Cseh Tamás Program támogatásával), illetve mert a zenei export kérdése nagyon előtérbe került. Playlist rovatunkban most és a következőkben showcase-eken fellépő előadókat mutatunk be. Először a hamburgi Reeperbahn fesztiválon járt zenekarokat, énekeseket: az előzetes tervben nem szereplő, de „beugrott” Jónás Verát, a Mörköt, Barbara Stahlt és az Adolescenst. (A Mongooz and the Magnet már szerepelt rovatunkban.) A Reeperbahnról a hvg.hu-n olvasható riport, a Recorderen pedig a fellépők beszámolói. Megkezdjük a november 16. és 18. között tartott Budapest Showcase Hub (BuSH) magyar fellépőinek bemutatását is, a három közül most egy, a Gustave Tiger fért bele a keretbe. Erről a különleges, az egész régióra fókuszáló fesztiválról itt írtunk bővebben.
Jónás Vera
A bemutatott előadók közül az énekes-gitáros-dalszerző, elektronikát is kezelő Jónás Vera bír a legkomolyabb szakmai elismertséggel – idén például Artisjus Junior-díjat kapott -, és a legkomolyabb nemzetközi múlttal. Londonban tanult, járt az Egyesült Államokban a OneBeat program keretében (onnan finanszírozták budapesti utcazenés projektjét is); első lemezét pedig egy japán kiadó is megjelentette, amit rövid kinti turnéval támogatott meg – erről ebben az interjúban mesél. A Jónás Vera Experiment első lemezét (Game) 2013-ban, a másodikat (Tiger, Now!) idén jelentette meg.
Az első lemez legsikeresebb, finom, meleg hangszerelésű dala; többek között erre lassúznak a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben. „Sikerét talán annak tudhatom be, hogy nagyon könnyen és gyorsan született a dal egy éjszaka. Nagyon érezhető egy szerzeményen, ha nincs benne erőlködés” – mondta róla a Dal+Szerzőnek.
Zene, szöveg: Jónás Vera. ISWC kód: T-007.174.157-5
Kérdésünkre, hogy melyik a számára legkedvesebb, de kevésbé sikeres szerzeménye, Jónás Vera ezt a játékos, kanyarokkal, megszakításokkal teli, a klipes változatban még telefoncsörgéssel és más hangokkal is megspékelt dalt választotta első albumáról.
Zene, szöveg: Jónás Vera. ISWC kód: T-007.165.864-4
A második nagylemez hangulatváltását már az első, beharangozó szám is jelezte: a G. Szabó Hunorral felvett lendületes, lecsupaszított rockzene sokak számára a White Stripest idézi. Igaz, Jónás Vera azt mondta, hogy egyáltalán nem hallgatta korábban a duó zenéjét. (G. Szabó Hunor egyébként több zenekarban játszik, például a Red Hot Chili Peppers látogatása nyomán országos hírnévre szert tett Qualitons frontembere, illetve a Reeperbahnon járt Mongooz and the Magnetbe is beszállt dobosként.)
Zene: Jónás Vera, Szabó Hunor. Szöveg: Jónás Vera. ISWC kód: T-007.265.353-2
Azért az új lemez sem csupa zúzás; ez például kifejezetten lágy, egyszálgitáros dal, vokállal is megtámogatva – bár van benne egy majdnem beindulni látszó, ismétlődő rész, ami nem úgy végződik, ahogy várnánk.
Zene, szöveg: Jónás Vera. ISWC kód: T-007.261.887-1
Jónás Vera és Fodor Máriusz: Higher
Erről a dalról Jónás Vera az előbb említett interjúban ezt mondta: „Most pont volt egy dal, amit a magashegyis Fodor Máriusszal csináltunk, eredetileg egy reklámhoz, tök mainstream, popos szám, rögtön be is került a rádióba és szanaszét játszották. Viszont mikor megjelent a Tiger, Now!, vagy Artisjus-díjat kaptam, fel sem merült, hogy játszanának. Szerencsére nem vagyok ettől túlzottan elkeseredve, így is sokan ismerik a zenénket.” Fodor Máriusz nemcsak a Playlist rovatban itt bemutatott Magashegyi Underground tagja, hanem az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar reklámzeneszerző. A dal egyébként UPC-reklámba készült.
Zene: Fodor Máriusz, Jónás Vera. Szöveg: Fodor Máriusz. ISWC kód: T-007.258.475-8
Mörk
A Mörk olyan kitalált műfajokhoz sorolja magát, mint stand-up jazz és filozofikus pop; egyszerre illetve felváltva popos, jazzes, funkos a zenéjük, és más műfajokat is bevesznek. Gyakran szokás hivatkozni arra, hogy szobakoncertek vitték a hírüket (lásd például e videót); bizonyára az is segített, hogy az énekes Zentai Márk korábban a Megasztárban szerepelt, az SOS Szerelem főcímdalát énekelte, több slágert írt neki SzabóZé, és még valóságshow-ban is megfordult. Az együttes többi tagjai is tapasztalt zenészek, Szeifert Bálint basszusgitáros például a ByeAlex és a Slepp tagjaként is ér el sikereket. Első nagylemezük (You Are Free To Choose) idén nyáron jelent meg. A Cseh Tamás Program támogatja a pályakezdő alprogramban, mentoruk Molnár Gábor (Gold Record).
Slágeres, romantikus dal, jazzes beütésekkel – lásd például a hosszú zongoraszólót, ami kb. akkor érkezik, amikor egy rádiós slágernek vége kellene, hogy legyen.
Zene: Novai Gábor Miklós, Szeifert Bálint Artúr, Szabó Dániel Ferenc, Zentai Márk. Szöveg: Zentai Márk. ISWC kód: T-007.247.629-9
A másik slágerszám gyorsabb, erőteljes fúvósokkal, funkys alapokkal – és ebben az elektromos gitár szólózik. (A YouTube-on csak élő verzióban található meg.)
Zene: Novai Gábor Miklós, Szeifert Bálint Artúr, Szabó Dániel Ferenc, Jancsó Gábor, Zentai Márk. Szöveg: Zentai Márk. ISWC kód: T-007.251.601-8
A zenekar húzós, funkos-jazzes (még rapbetéttel és „na-na-na” vokállal is megtámogatott) dala egy ironikus „fohásszal” indul „a rádió istenségéhez”; közben a háttérben a „gregorián kórus” azt énekli: „MR2”. Le is játszotta a Petőfi, igaz, a statisztika szerint jóval kevesebbszer, mint a fenti két slágeres dalt.
A dal regisztrációja folyamatban.
A Mörk egészen más oldalát mutatja meg ez a szám, amelyhez „kézműves halu-klip” is készült. Lágy ambientként indul, majd jamaicai dubos basszus és romantikus jazzes zongora támasztja meg, a vége felé pedig a nagy fokozás a (halk-csilingelő és elszállós-kemény részeket váltogató) posztrock műfaj hatását mutatja.
A dal regisztrációja folyamatban.
Barbara Stahl
Stahl Barbara az R&B egy olyan ágát képviseli, amely itthon sokáig hiányzott, ám az Egyesült Államokban az évtized eleje óta hódít. A hagyományos R&B-hez képest undergroundabb elektronikus műfajok jelennek meg benne, a vokálok gyakran szintén elektronikusan effektezettek; az énekeseknek nem feltétlenül a „nagy hangja” számít, hanem a személyessége; a szövegek is a slágerektől eltérő, nem egyszer sötét témákat dolgoznak fel. Az „alternatív R&B” már világsztárokat is adott (The Weeknd, Frank Ocean), hatása érezhető pl. Beyoncé újabb albumain. Barbara Stahl zenéjét a High Love (Lotfi Árzsáng Áron) által készített, underground műfajokból merítő alapok kötik ehhez a műfajhoz, és a fátyolos, érezhetően személyes élményekből táplálkozó ének. Az énekesnő tavasszal jelentette meg első szólóalbumát, és a hamburgi volt az első külföldi fellépése.
Barbara Stahl első klipje – amelynek egyik szereplője, koreográfusa egy ciprusi balerina, Victoria Chanel – egy lágyabb számhoz készült; vagy ahogy ő mondja: „a Flower egy finom, lányos, szépelgő dal, teli szerelemmel és vágyakkal”. Zeneileg különösen érdekesek a kiállások, amelyek alatt az ének mintha távolabbról, egy különös akusztikájú helyről hallatszódna.
Zene: Lotfi Árzsáng Áron. Szöveg: Sárközi Barbara. ISWC kód: T-007.265.111-6
Az album első bemutatott dala az elmosódott, ambientes kezdés után táncosabbra vált, erős basszussal, a garage által ihletett ritmusokkal.
Zene: Lotfi Árzsáng Áron. Szöveg: Sárközi Barbara. ISWC kód: T-007.258.731-5
A legmarkánsabb, változatos vokáleffektezés ebben a számban hallható.
Zene: Lotfi Árzsáng Áron. Szöveg: Sárközi Barbara. ISWC kód: T-007.265.115-0
Barbara Stahl első szólódalának producere még nem High Love, hanem Antilope Kid volt, vagyis Linczényi Márkó, akinek több száma szerepelt reklámokban; ezt a Szentkirályi használta Virágoskert terméke reklámfilmjében. Az akusztikus hangszerekre erősen támaszkodó dal hangzásában meglehetősen eltér a hangsúlyosan elektronikus későbbiektől. (A YouTube-on élő változatban található meg.)
Zene: Linczényi Márk. Szöveg: Sárközi Barbara. ISWC kód: T-007.244.269-3
The Adolescens
A latin-angol nevű zenekar 2010-ben alakult, tehát már nem serdülők a tagjai; igaz, első nagylemezüket csak idén adták ki, több (hol magyar, hol angol nyelvű) EP után. Pályájuk kezdetén a brit indie rock bűvkörében játszottak – mint egy kritika írja – „kamaszos, fésületlen” számokat; később azonban feszes, a hatvanas évek rock and rollját, valamint a gitárhangzást, éneket tekintve az azt felújító újabb zenekarokat, pl. az Arctic Monkeyst idéző zenére váltottak.
Az együttes első, 2013-as klipjére még az említett fésületlenség jellemző. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Zene, szöveg: Czehan András, C: Vidákovich János, Szíjjártó Martin, Békési Dávid, Szász Tamás István. ISWC kód: T-007.237.426-5
A már érettebb zenekart bemutató, 2014-es Ten Minutes With The Adolescens EP e dalát az OTP – főleg online látható – reklámjában is felhasználták.
Zene, szöveg: Czehan András, C: Vidákovich János, Szíjjártó Martin, Békési Dávid, Szász Tamás István. ISWC kód: T-007.237.430-1
Az idén megjelent nagylemez, az Out Of The Blue klipes dala bluesos hatást is mutat, valamint kicsit sötétebb a korábbiaknál.
Zene: Czehan András, Vidákovich János, Békési Dávid, Szász Tamás István. Szöveg: Czehan András. ISWC kód: T-007.264.214-8
Gustave Tiger
A zenekar leginkább az – egyesek szerint önellentmondásos – art punk stílushoz sorolható; vagyis benne van a punk ereje, dühe, torzított gitárjai, de emellett sok minden más hatás is: a posztpunk, a pszichedelikus rock, a shoegaze – és nem utolsó sorban fülbemászó dallamok. Jellemző, hogy ezek a hatások tudatosak (a YouTube-csatornájukon több ironikus című „Honnan lopjunk riffet” playlistet is megosztottak); „nekem többnyire az a célom, hogy akár részleteiben, akár egészében emlékeztessen más zenekarokra a végeredmény. Aztán általában nyilván nem is azokra emlékeztet, amikre eredetileg gondoltam, vagy nem úgy. Hát nem tudom, lehet, hogy ezt nevezik saját hangnak” – mondta egy interjúban Szabó Csaba basszusgitáros. A magát korábban a „katedrális punk”, mostanában a „szecesszionista punkrock” stílusba soroló zenekar az indie rock színtér meghatározó tagjaiból alakult, az első EP után Szurcsik Erika énekesnő csatlakozása alakított át jelentősen a hangzásukat, azóta két nagylemezt jelentettek meg (mind fent van a Bandcampen is). Több nemzetközi sikert is már magukénak tudhatnak, felléptek többek között az SXSW showcase-en, és több brit klubban.
A Gustave Tiger eddigi legsikeresebb száma, fülbemászó énekkel, halk-hangos-halk dinamikával, erőteljes gitárdallammal, posztpunkos (vagy akár gothosnak is mondható) basszusmenettel. Az első nagylemezen szereplő szám nemcsak az Index dalversenyén jutott a döntőig, hanem felkerült – egy barát segítségével – a meghatározó független kiadó, a Rough Trade egy válogatására is.
Zene: Szabó Miklós Csaba, Dorozsmai Gergely. Szöveg: Szabó Miklós Csaba. ISWC kód: T-007.213.199-7
Az együttes punkos oldalát mutatja meg ez a kevesebb mint egyperces, nagy kiabálásban végződő dal.
A dal regisztrációja folyamatban.
Az új, idén megjelent lemez (Chaste And Mystic Tribadry) nyitása már mutatja az egyik nagy újdonságot: néhány dalban fúvósok is közreműködnek, új ízekkel gazdagítva a Gustave Tiger hangzását. Ők egyébként a Gutting Revue zenekarból vendégeskednek.
Zene, szöveg: Dorozsmai Gergely. ISWC kód: T-007.264.689-9
A második nagylemez másik újdonsága a magyar nyelvű szám. A Senki se tenger bevallottan a kilencvenes évek brit „shoegaze” zenekarait idézi (ezen belül a Miki Berenyi énekesnő vezette Lusht) a „gitárfüggöny” mögé rejtett dallamos énekkel.
A dal regisztrációja folyamatban.
A legújabb – és a zenekar szerint legjobb – klipben „a jugoszláv múlt csodás romjai” tűnnek fel, apácák és lactatio. Szintén a slágeres darabok közé tartozik, mint sok más az új albumon.
Zene: Szabó Miklós Csaba, Dorozsmai Gergely. Szöveg: Szabó Miklós Csaba. ISWC kód: T-007.269.389-0
A Playlist a YouTube-on:
és a Spotify-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply