Oroszországban nem csak vodka és matrjoska van – de a nemzeti sztereotípiákat ki is lehet használni

A zenei export volt az egyik fő zeneipari témája a Budapest Ritmo kerekasztal-beszélgetéseinek. Szó esett arról, hogy olyan, a nagy európai-amerikai centrumoktól távol eső területek, mint például Oroszország, Szerbia, Brazília egyik kevésbé ismert állama, vagy akár a teljes afrikai és közel-keleti régió, milyen problémákba ütköznek, milyen megoldásokat találtak ki. Tanulságos volt mind a sok különbség, mind az egyezések is. A Budapest Ritmo persze elsősorban világzenei showcase és fesztivál volt (a tavalyi Womexet szervező Hangvető a régiós showcase szerepére jelentkezett be vele), de a beszélgetések nem korlátozódtak a világzenére.

A különféle országokból érkező szakemberek beszéltek többek között arról, hogy mennyi állami támogatást kapnak és hogyan. Míg például a Barcelonához közeli Vicben rendezett Mercat de Música Viva de Vic jelentős tartományi támogatást tud szerezni – cserébe azért, hogy a katalán zenének hangsúlyos szerepet juttat -, addig az orosz Alina Usmanova arról beszélt, hogy ugyan kapnak valamennyi pénzt, de nagyon nehéz meggyőzni a showcase-ek, vagy egyáltalán a fiatal előadók támogatásának fontosságáról a hivatalnokokat.

A szerb Bojan Djordjević egyenesen azt mondta, hogy náluk a világzenei szcénában a legfőbb állami szerepvállalás az, hogy a legnagyobb sztárok amúgy is nyereséges fellépéseire adnak még több pénzt, mint mondjuk Goran Bregovic távol-keleti koncertjeire. A támogatás nem a program vagy zene minőségétől, hanem a politikai kapcsolatoktól függ, és olyan kiszámíthatatlan, hogy lehetetlen hosszú távon tervezni. Ez másfelől a (hivatalos kultúrpolitika számára láthatatlan) művészeket kreatív csináld-magad megoldásokra ösztönzi. Bojan Djordjević a Naked európai turnéját hozta példának: ez egyben a tagok családjainak vakációja is volt. A Naked lemeze egyébként a magyar Narrator Recordsnál jelent meg, és általában igaz, hogy a nyugatra irányuló szerb világzenei export első állomása Magyarország, lásd Boban Marković vagy Lajkó Félix esetét.

Felmerült a nemzeti sztereotípiák kérdésköre, ami minden zenében érezteti a hatását, de a világzenében természetesen még inkább. A szentpétervári Colisium és a moszkvai Moscow Music Week arról kívánja meggyőzni a nemzetközi szakembereket, hogy Oroszország egy “kulturálisan fejlett ország, ahol nem csak vodka van és matrjoska baba”. Az a célja, hogy ne “orosz zenekarokat” próbáljanak külföldre vinni, hanem jó zenekarokat, amelyek történetesen oroszok. Az egyik sikertörténet például On-The-Go, az első orosz zenekar, amely a Glastonbury fesztiválon játszott; ők hivatalos biójukban hangsúlyozzák, hogy ha nem is tartalmában, de előadásmódjában és minőségében “nyugati” a zenekar. Az On-The-Go arra is jó példa, hogy a brandek gondolkodása – nem meglepő módon – frissebb az állami hivatalnokokénál: turnéjukat az Adidas támogatta.

Bojan Djordjević viszont arról beszélt, hogy a sztereotípiákat fel lehet használni; ő például olyan válogatást is készített már, amely Goran Bregoviccsal kezdődött, hogy “kinyissa az ajtót”, majd ezután jöttek a nyersebb, a gyökerekhez közelebbi folk zenészek. Másfajta módon kell ezzel a problémával küzdenie Gabriel Murilónak, aki a Musica Mundo showcase fesztivált képviselte. Ez Minais Gerais brazil tartomány első ilyen eseménye. Az ország természetesen elsőrangú zenei exportőr, azonban a nagyvilág túlnyomó többségben Rio de Janeiro és Sao Paulo előadóit ismeri; ezen kívánnak változtatni. (Bár egyébként Minais Gerais fővárosa, Belo Horizonte szülötte a Sepultura is.)

Nagyon tanulságos összevetni mindezt – és a nyugati gondolkodásmódot – azzal, amit Brahim El Mazned mondott a kerekasztal-beszélgetésen. Ő többek között a Rabatban, Marokkó fővárosában rendezett Visa For Music vezetője. Ez az afrikai és közel-keleti zenék megmutatására jött létre. Mind mondta, ebben az egész régióban – szemben az európai, dél- és észak-amerikai dömpinggel – mindössze hét ilyen konferencia, showcase van. Ők olyan gondokkal is küzdenek, mint például a vízumok nehézkes intézése. Többek között olyan meglepő eszközökkel is támogatják az exportot, hogy a nemzetközi fesztiváloktól érkező szervezők szállodai költségeibe is beszállnak. De nem csak azt tartják fontosnak, hogy máshová elvigyenek zenekarokat, hanem a helyi zeneipar erősítését is, ezért minden fellépőjük hoz még egy embert, aki a szakmai workshopokon vesz részt.

Nemcsak az afrikai és közel-keleti tradicionális és világzenét kívánják bemutatni, hanem mindent, ami “most történik” a régióban. Ugyanakkor persze látják, hogy például egy afrikai rockzenekarnak nehéz európai fesztiválra eljutnia; a szervezők, ha már afrikai előadót léptetnek fel, olyat keresnek, aki feltűnően “más”. Van egy nagyon fontos, a zenénél tágabb kulturális-politikai céljuk is: megmutatni, hogy sokkal több minden történik Afrikában, mint azt a csak a legrosszabb hírekről értesülő európai, amerikai nagyközönség esetleg gondolja.



Kategóriák:Hírek

Címkék:, , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: