Hét év után megállapodott a YouTube és a német jogkezelő, a vita európai szinten folyik tovább

Közismert, hogy a német közös jogkezelő, a Gema és a YouTube közötti ellentétek miatt Németországban a videómegosztón blokkolták a zenés videókat, amelyekben a Gema által képviselt 70 ezer szerző, zeneműkiadó valamely alkotása szerepelt. Ez a 2009 áprilisa óta tartó helyzet most megváltozott: november 1-e óta a német YouTube-ozókat nem fogadja már hibaüzenet.

A Gema aláírta a megállapodást, de nem ünnepel

A két fél tehát megállapodást írt alá, ám ennek tartalmáról nem sokat közöltek. Annyit lehet tudni, hogy nemcsak arról szól, hogy az ingyen megtekintett videók reklámbevételeiből részesülnek a jogtulajdonosok, hanem az Európában egyelőre nem elérhető, de a (meg nem határozott időpontban) elindítani tervezett előfizetős változatra is kiterjed (ez a YouTube Red – itt írtunk róla). A 2009-től máig tartó felhasználások után visszamenőlegesen fizetni fog a YouTube. A felek abban is megállapodtak, hogy beszüntetik a pereskedést Németországban – írja a Bloomberg.

A YouTube hivatalos blogposztja pusztán arról szól, milyen jó lesz ettől az alkotóknak és a felhasználóknak, és hogy mindig meggyőződésük volt, hogy fair módon ki kell fizetni az alkotókat stb. A Gema közleménye jóval árulkodóbb. (Angolul itt, németül itt olvasható.) Igaz ugyan, hogy a cím „mérföldkőnek” nevezi a megállapodást, azonban mint a Billboard rámutat, „a nyilatkozat hangneme nem éppen ünnepi”. Például ezt írják: „a Gema a megbízó tagok iránti kötelességének eleget téve” írta alá a megállapodást.

A harc európai szinten folyik tovább

A vita egyrészt a megfelelő kompenzáció mértékéről szólt (úgy tudni, hogy a Gema egy-egy lejátszott videóért 1 eurocentet kért volna a jogtulajdonosoknak), másrészt pedig arról, hogy ki a felelős azért, ha jogsértő tartalom kerül fel a YouTube-ra. Közismert, hogy ebben a kérdésben a videómegosztó magát „semleges tartalommegosztó platformnak” tartja, hozzátéve, hogy a jogsértő tartalmak azonosítására, eltávolítására nagy erőfeszítéseket tesz a Content ID rendszerrel – többet, mint amennyi a törvény által előírt kötelessége volna. A Gema szerint azonban a YouTube-nak felelősséget kell vállalnia e tartalmakért, és jogosítania kellene az általuk képviselt repertoárt. A két álláspont a Gema és más jogkezelők által indított perekben a német bíróságokon is összecsapott. „E kérdésben az álláspontok továbbra is eltérnek, de ettől függetlenül a Gema és a YouTube úgy döntött, hogy előre tekint, és a Gema tagjai és a YouTube felhasználói számára biztos alapokat fektet le” – olvasható a közleményben.

A Billboard idézett elemzése szerint két tényező is hozzájárulhatott a Gema döntéséhez. Egyrészt nemrég egy bírósági döntés a YouTube-nak adott igazat – bár korábban egy másik bíróság egy másik, bár hasonló téma körül forgó perben a Gema mellett foglalt állást. Másrészt a probléma mostanában egyre inkább európai szintre kerül. Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozott javaslata a jogkezelők reakciója szerint fontos lépés abban az irányban, hogy a tech cégek ne kereshessenek aránytalanul sokat az alkotók kárára a művek felhasználásával – vagyis a „Gema harca európai szinten folyik tovább”, ahogy a Billboard fogalmaz. Másrészt az egységes európai digitális piac létrehozására tett lépéseknek megfelelően a közös jogkezelésben is egyre inkább megjelennek a nemzetek feletti, pontosabban az egyes nemzeti jogkezelők összefogásából alakult szervezetek.

youtubevidavailablev2-4

A Gema egyébként hét éven át sok kritikát kapott az ellenállás miatt, és nemcsak azoktól, akiktől az ilyesmire amúgy is számítani lehet. A Music Business Worldwide felidézi a Sony és a Universal német vezetőinek 2011-es nyilatkozatait arról, hogy a közös jogkezelő viselkedése „milliós bevételkiesést” okoz nekik, illetve a Gema „nem látszik érteni a zenei piac fejlődését”. (A német piac máig azok közé tartozik, ahol a kiadók bevételeinek nagy része, kb. 70%-a a fizikai kiadványokból származik.) Ugyanakkor, írja a MBW, az utóbbi időkben, a zeneipar és a YouTube közötti ellentétek kiélesedésével inkább „halk, de elismerő moraj” vette körül a tech óriásnak ellenálló német jogkezelőt.

Ugyanaz a dilemma minden jogkezelő számára

Az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója, Tóth Péter Benjamin így kommentálta a hírt: „Mi, európai jogkezelők, mindannyian ugyanabban a dilemmában voltunk, vagyunk, mint a GEMA. A YouTube egyértelműen elsőszámú zenefogyasztási csatornává, és a digitális átmenet szimbólumává vált. Vajon érdemesebb az általuk kínált, nem éppen kimagaslóan jó feltételeket visszautasítani? Vagy inkább jogosítsuk a szolgáltatót – és ezzel valahol szentesítsük a helyzetet?

A YouTube jogosításának kérdése összefügg az előfizetéses streaming szolgáltatók (Spotify, Deezer stb.) piaci helyzetével. Ha nincsenek azonos feltételek, akkor az általuk vitt, fenntarthatóbbnak látszó modell kudarcba fulladhat. De a YouTube a már régóta bejelentett, sőt, le is jogosított új, előfizetéses szolgáltatását (Red) még mindig csak ígéri, de nem indítja el Európában. Úgy tűnik, a zenehallgatási és reklámpiacon betöltött domináns helyzetéről nem akar lemondani, belemenve egy olyan versenybe, ahol vele egyenrangú szereplőkkel találná szembe magát. Ezért aztán, mint a szegény lány a mesében: hoz is valamit – meg nem is.

A GEMA és a YouTube évekig tartó harca mutatta meg, hogy az a nagyobb vita, ami a streaming szolgáltatások és a zeneipar fenntartható fejlődéséről szól, nem nemzeti szinten dől el. Még akkor sem, ha Európa legerősebb gazdaságáról és legnagyobb lakosságszámú országáról beszélünk. Ezért az európai szerzői jogi reform keretében keresünk közösen választ arra, hogyan lehet erősebb alkupozíciója a szerzőknek, előadóknak, kiadóknak a nagy tech cégekkel szemben.”



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.