Így használhatjuk ki legjobban a BuSH showcase fesztivált

Először lesz Budapesten olyan nagy showcase fesztivál, mint a november 16. és 18. között rendezett BuSH, avagy Budapest Showcase Hub (legalábbis ami nem olyan speciális témájú, mint a Womex volt). Így a szakmából minden korábbinál több szereplőnek lesz lehetősége kapcsolatokat építeni, régión belüli vagy akár azon kívüli szakemberekkel találkozni; köztük klubvezetőkkel, fesztiválszervezőkkel, újságírókkal, netán nagy kiadócsoportok képviselőivel.

Hogyan kell ezt csinálni, vagyis hogyan lehet optimálisan kihasználni a BuSH által nyújtott lehetőségeket – ezt mondta el nekünk Kulcsár Andrea és Salamon Gergő a fesztivál alapító-szervezői közül; a BuSH-ról részletesen itt beszéltek a Dal+Szerzőnek.

Kapcsolatépítés online és a fesztiválon

A szervezők szerint mindenképpen érdemes már a fesztivál előtt elkezdeni használni az online adatbázist. Ez elérhető a honlapon (itt lehet belépni a bérletvásárlás után kapott kóddal), és itt minden regisztrált delegált megtalálható. Fel lehet mérni a „felhozatalt”, és a számunkra érdekes emberekkel már előre felvenni a kapcsolatot (erre az adatbázison belül is lesz lehetőség). Az adatbázisba a regisztráció után egy évig be lehet lépni.

A találkozásoknak hivatalos keretet adnak az ún. speed meetingek: ezek keretében előzetes jelentkezés alapján öt-öt perces személyes, intenzív eszmecserékre nyílik lehetőség. A BuSH szervezői külföldi showcase-eken már részt vettek ilyeneken, és tapasztalataik szerint nagyon hasznos tud lenni egy ilyen öt perc.

Persze egy showcase-re mindenki elsősorban azért megy, hogy ismerkedjen (szakmabeliekkel, zenekarokkal), tehát a workshopok, koncertek után is lehet barátkozni, vagyis a networking többé vagy kevésbé formális keretek között is folyhat. Ebben a nyakból lógó névkártyák segítenek. Persze ilyenkor is jó, ha az ember azt mondhatja, hogy „én vagyok az, akivel már e-maileztél”, netán a workshopon egy releváns kérdéssel, hozzászólással elindított beszélgetést folytathat tovább a hivatalos esemény után.

Mindig lehet olyat hallani, ami inspirál

Az angol nyelven zajló konferencián nyilvános előadások (keynote) és kerekasztal-beszélgetések (panel) mellett tréningek is lesznek: YouTube For Artists, Campaign Surgery by Music Ally, Music Marketing Growth Hacking. Ezekre külön kell jelentkezni, mert korlátozott a résztvevők száma.

De a nyilvános eseményeken is „mindig lehet olyasmit hallani, ami inspiráló lehet, vagy olyan praktikus tudást szerezni, aminek nem voltunk birtokában” – mondták a BuSH szervezői. A meghirdetett témák (marketing, digitális kampányok, branding, kiadók digitális stratégiái, turnézás a régióban, a Nyugat meghódítása, netlabelek) elismert, nem egyszer a legnagyobb zeneipari rendezvényeken is előadó szakértői beszélnek majd, tehát még aki azt gondolja, hogy ért ezekhez, az is hallhat újdonságokat.

Emellett érdemes szakmai szemmel megfigyelni magát a rendezvényt, illetve a koncerteket is, hiszen ezekből is lehet tanulni. A fellépőket több körben a szakma választotta ki, mégpedig részben azt figyelembe véve, hogy kinek lehet esélye kitörnie a saját piacáról, vagyis biztosan el lehet lesni tőlük ezt-azt.

Készüljünk fel a találkozásokra

Persze a „kapcsolatokat építése” nem valami önmagáért való dolog: valami konkrét témára is szükség van, hogy valóban gyümölcsöző lehessen egy-egy találkozás. A szervezők azt tanácsolják a magyar menedzsereknek, hogy gondolják át, hogy mik a céljaik, hol tartanak ennek elérésében, és mik a következő lépések – ennek tudatában lehet igazán hasznos beszélgetéseket folytatni. Lehet ez egészen konkrét téma, vagy kicsit általánosabb kérdés (pl. egy országban egy ilyen stílusú zenekarnak hol érdemes fellépnie). Ha valakinek nincs jól kirajzolódott terv a fejében, akkor is utat (vagy utakat) mutathatnak az előadások, hogy merre és hogyan érdemes továbblépni.

Legyen minden makulátlan

A szervezők hangsúlyozták, hogy úgy érkezzünk a fesztiválra, hogy minden, az előadó(i)nkról szóló felület legyen makulátlan: a honlap, a Facebook-profil, YouTube-vagy Soundcloud-csatorna stb. információi legyenek naprakészek, nézzenek ki jól. Ha informatív biót, használható fotót, sajtóanyagot (netán ridert) keres a most szerzett kapcsolatunk, akkor rögtön találja meg.

A showcase-eken egyre kevésbé adnak egymásnak a szakmabeliek CD-ket vagy pendrive-okat; még nem ciki a fizikai formátum, de azért az iparágnak ez a része (is) túlnyomóan digitális. Tehát névjegyeket érdemes átadni, linkeket megosztani (mégpedig könnyen kezelhető formátumban, vagyis például a YouTube-csatorna össze-vissza URL-jét egy linkrövidítővel érdemes jól begépelhető formára hozni), és persze az okostelefonok segítségével azon nyomban fel lehet venni ismerősnek, szakmai kapcsolatnak az illetőt a megfelelő közösségi oldalakon.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .