“Ha valami, akkor ez igazán a dolgom” – Szeder-Szabó Krisztinával beszélgettünk

Először a Reggeli dal kapcsán figyeltünk fel Szederre, aki dalszerző-gitáros lányként tűnt ki a tömegből. Idén új lemezt jelentetett meg Táncolj velem élet! címen, ami egy sokkal dúsabb zenekari hangzást is hozott magával, szövegileg pedig egy sokkal érzelmesebb, bátrabb anyag született, melyek mindegyikét most már Szeder jegyzi. Az énekesnő úgy gondolja, ha megírja, milyen az ő cipőjében lenni, másoknak is segítséget adhat. Míg ősszel elsősorban a koncertezésre fókuszálnak, már tervben van egy francia nyelvű anyag is.

D+SZ: Nemrég jelent meg a Táncolj velem élet! című albumod, ami nem teljesen, de azért érezhetően más irányt vett, mint az előző, a Hab a tetején. Mi történt veled a két album között?
SZ: Elég sok minden megváltozott körülöttem meg bennem, ami végül is a dalokban csapódott le. Egyre mélyebbről törtek fel belőlem érzelmek, gondolatok, személyesebb is lett emiatt a hangvétel. Ez az új állapot már hozta magával azt is, hogy egy új hangzás szülessen. Előjött belőlem újra az underground zene iránti szeretetem is, zeneileg is egy komplexebb, nagyobb dologra vágytam.

D+SZ: Ez hozta azt is, hogy a dalszövegeket is te jegyzed?
SZ: Igen, a zenét mindig én szereztem egyedül, a szövegírás azonban egy folyamat volt. Az elején nagyon nem volt önbizalmam és nagyon félénk voltam a témát illetően, csak ömlesztve írtam szövegeket, és Lukácsházi Lucát kértem fel, hogy rímekbe szedve írjon az ötleteimből szöveget. Aztán elkezdtünk közösen dolgozni, akkor már egyre több minden jött belőlem ki úgymond kész formában és egyre bátrabban írtam, de még jó volt, hogy van mellettem egy kontroll, aki lektorálja, vagy akivel együtt is tudunk gondolkozni. Most viszont már annyira személyes tartalmakat is engedtem feltörni, hogy ehhez már más nem nagyon tudott volna hozzá szólni. Érdekes módon így egyre többször volt, hogy tényleg magától, már egyben gördült ki valami és hagytam, hisz tényleg én tudtam, hogy mi az az érzés, amit meg szeretnék fogni. Idővel egyre könnyebb lett az impressziót végleges gondolattá formálni.

szeder_nagyillesszilard

2 éve jelentette meg első lemezét, a nagyrészt közösségi finanszírozásból létrehozott Hab a tetejét minialbumot.

 

D+SZ: Ez azért bátor dolog.
SZ: Igen, de végig motivált, hogy azt éreztem, ha valami, akkor ez igazán a dolgom. Azt láttam, hogy sokan vannak amúgy hasonló szituációban, például sok embernek kell mostanában elengedni valakit. Arra gondoltam, hogy akkor sok embernek tud segíteni is talán, hogyha én bátran megéneklem, hogy mit érzek, ez másoknak is adhat egy ilyen „aha” érzést.

D+SZ: Korábban írtál angolul is szövegeket és a régi, meg a mostani dolgokat is hallgatva olyan fura, hogy ha ilyen szövegek buknak ki belőled, akkor miért kellett más nyelven…
SZ: Fogalmam sincs, hogy miért, de a legeslegelső versemet, ami már dalszöveg is volt, angolul írtam a lobogó tűzről. De úgy, hogy magyarul írtam meg először, szótáraztam közben, hiszen nem tudtam 14 évesen, hogy van az, hogy lobogó sem, nemhogy a parázs… Valószínűleg azért, mert akkor rockzenét hallgattam és azzal jött az angol nyelv. Rockzenekarom is volt először, amihez az angol nyelv dukált.

D+SZ: Utána miként találtad meg végül a saját hangodat?
SZ: Utána jött a francia sanzon, akkor kitaláltam, hogy össze kéne hozni a zenét a franciával, ha már francia szakos vagyok és írni kéne franciául is egy dalt. Igazából utána még sokféle műfajban kipróbáltam magam. Volt egy feldolgozásokat játszó akusztikus duóm, a Melodisztik, ahol főleg francia sanzonokat énekeltem.
Előadóművészi szempontból nagyon izgalmas volt, hogy mindenféle szituációban megtanultam átadni ezeket a dalokat, mert úgy gondoltam, akkor van igazán értelme feldolgozásokat énekelni, vagy ezekkel szórakoztatni, hogyha tényleg átmegy a közönségnek, hogy miről szólnak ezek a dalok. Így rengetegszer lefordítottam nekik, vagy beszéltem arról, hogy miről szól, mit jelent ez számomra, miért éneklem. Ezek mindig nagyon sokat hozzátesznek az élményhez. Viszont egyértelművé vált számomra, hogy ha valamit szeretnék üzenni a dalaimmal, ha valamit úgy igazán át szeretnék adni a közönségnek, azt csak magyarul lehet. Aztán volt pár év, amikor nem írtam dalokat, ez egy lassú, információ-begyűjtő időszak volt, ami után rájöttem, hogy mit és hogyan szeretnék közölni. Az elején még semlegesebb témákat vettem elő, inkább a vicceskedés volt a hangsúlyos, aztán valahogy egyre mélyebb lelki tartalmak felé is elindultam.

D+SZ: Egy interjúban rebesgetted, hogy francia nyelvű lemezt is terveztek. Franciaországot veszitek célba vele?
SZ: Igen, mert közben nem szeretnénk teljesen bezárulni a magyar piacra. Szeretnék egy magyar alapot teremteni, de szívesen nyitnék is külföld felé és erre a francia nyelv jó lenne. Jöttek olyan visszajelzések, hogy egyébként a külföldieket a magyar nyelv sem zavarja, mert egzotikusnak találják, de ha már van 3-4 francia nyelvű dal, azzal talán jobban el lehet őket kapni.

D+SZ: Ezek teljesen új dalok lesznek vagy a mostani dalok fordítása?
SZ: Lesz egy-két francia átirat, illetve most erre az új lemezre a nagyon sanzonos dalaim nem kerültek fel, – mert már így is elég sokszínű lett ÷ így az egységesebb hangzás miatt azok most kiestek. Viszont szeretném ezeket is felvenni, mert megérdemlik. Pont a francia nyelvű dalom, a Budapest a legrégebbi Szeder-dal és még mindig nincs belőle rendes felvétel, úgyhogy megérdemelné. Ugyanígy a Piaci sanzon is, ami a 20-as évek sanzonjának kb. egy stílusbemutató karakterdarabja, ami vicces, de műfajilag már máshol tartok, mégis megérdemelné, hogy készüljön belőle egy felvétel. Úgyhogy arra gondoltam, hogy a sanzonos karakterű dalokat összegyűjtöm, de ez csak digitálisan jelenne meg, mint egy karácsonyi special edition franciáknak.

D+SZ: Csorba Lóci, Petruska András és Szeder… mintha veletek kezdene kialakulni egyfajta sanzonszerű generáció Budapesten is… hogyan látod ezt?
SZ: Igen, ez nagyon vicces, már kérdezték egyszer tőlem egy interjúban, hogy vajon miért van ez, hogy így jövünk fel a Lócival és az Andrissal és mi lehet a sikerünk titka. Én erre mondtam, hogy természetesen az, hogy mindannyian Kaszásdűlőre jártunk oviba… de vicces tényleg, mert ők a legjobb barátaim között vannak, 14 éves korom óta ismerem mindkettőjüket és folyamatosan hatottunk egymásról. Nyilván az érdeklődési körünk meg a gondolkodásunk is hasonló. Sokat tanulunk egymástól, és sokat segítünk egymásnak a mai napig.

D+SZ: Ez a gitáros-dalszerző színtér itthon eddig egészen férfias „sportnak” tűnt, aztán jöttél te és pont abban a műfajban vagy most nagyon népszerű. Hogyan érzed magad ebben közegben?
SZ: Érdekes. Egyrészt nagy terem van emiatt, mint például a Feri fenekénél. Jé, még senki nem írt olyan dalt, hogy fiúneveket sorol fel, pedig van egy csomó lánynév-felsoroló dal? Akkor megírom. Olyan sok mindenről nem énekeltek még, főleg női szemszögből, hogy csomó minden nincs még ellőve. Egyrészt ez egy szabadság, másrészt minden egyes ilyen lépésnél azért félek is, hogy mi lesz… tehát, ha elkezdem felsorolni, hogy melyik fiúból mi tetszik, vagy a szexről éneklek, akkor biztos én leszek a „rosszlány”, de közben ezt lerendeztem magamban és nem érdekel, ha pedig botrányszámba megy, hadd menjen.

D+SZ: És voltak negatív visszajelzések?
SZ: Nem, csak a nagypapám sértődött eddig meg.

D+SZ: Gyerekeket is tanítasz zenélni. Milyen velük dolgozni, mire fogékonyak?
SZ: Nagyon szeretem, igazából nekem ez hobbiszámba megy, semmiképp nem fő vonulat. Egy-két tanítványom van, de ők nagyon fontosak és általában több éves kapcsolat alakul ki velük. Érdekes, mert minden gyerek másra nyitott, más érdekli, jó azt megtalálni. Engem az érdekel, hogyan tudom előhozni a kreativitásukat és összekapcsolni a dalírást, szövegírást, zenetanulást, hogy egy kis komplex önkifejezőmódot tanuljanak, vagy akár azt, hogy ha valami bántja őket vagy valami fontos, akkor azt hogyan tudják kifejezni ilyen módon. Ráadásul a gyerekeknek akkora fantáziájuk van, hogy mindig nagyon szórakoztat, hogy mi jön ki belőlük… nagyon izgi feladat.

D+SZ: Milyen dalokat írnak a gyerekek?
SZ: A legelső sláger, amit írtunk az első tanítványommal, az a Szétszedett konyháról szólt, ami furcsa-csa-csa, mert éppen szét volt szedve a konyhájuk. Egyébként mindenfélét: a barátság gyakran előjön, szülők, anyának, apának, testvérnek szülinapi dal, táborok… A gyerekeknél még fontosabbak az ismétlődő ünnepek, arra is mindig készülünk.

D+SZ: Hogyan jött, hogy pont gyerekekkel foglalkozol és nem mondjuk fiatal énekesekkel?
SZ: Egyébként van egy 21 éves ének-gitár tanítványom is. Vele meg pont az az izgalmas, hogy magamat látom fiatalként és érdekes módon emberileg is nagyon sok mindenben tudunk kapcsolódni. Úgyhogy ez egy komplex csomag lehet, azt érzem, hogy van mit átadnom a tapasztalataimmal és gondolkodásmódommal a szakmai dolgokon túl is. Mivel gitártanárnő nagyon kevés van, olyan meg, aki nem klasszikus zenét tanít, szinte nincs is, ezért a kislányoknál gyakran számít, hogy én is lány vagyok, mert így könnyebben megnyílnak. Volt, aki kifejezetten emiatt keresett női gitártanárt.

D+SZ: Egy szál gitárral is fellépsz, valamint zenekarral. Mi a különbség a két Szeder-koncert között?
SZ: Az alapvető felállás a zenekari felállás, nyilván az váltja ki a legnagyobb hatást, úgy a legkomplexebb a hangzás. Ezenkívül biztonságot is ad, meg persze több energia is adódik össze. Viszont nagyon örültem, hogy mostanában egyszálgitáros koncertekre is kaptam meghívást, ugyanis alapvetően úgy írtam meg a dalokat, hogy egyedül is elő lehessen adni őket. Jó érzés látni, hogy így is megállják a dalok a helyüket. Ezek általában sokkal intimebb koncertek és többet is beszélek magamról és a dalokról, érzékenyebb a hangulat. Emellett nagyobb a felelősség is, ha nincs mögöttem a zenekar, akikre támaszkodhatok, hanem tényleg bármit elvétek, az hallatszik. Viszont emberibb is ettől az egész. Ez az élmény utána nagyobb önbizalmat ad a zenekarban is.


Szeder-Szabó Krisztina

Énekes-dalszerző. Eredetileg francia szakon végzett, majd a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, első komolyabb együttese a Melo­disztik nevű, francia sanzonfeldolgozásokat játszó duó volt. Saját néven 2013 óta koncertezik állandó kísérőzenekarával. Két éve jelentette meg első lemezét, a nagyrészt közösségi finanszírozásból megvalósított Hab a tetején című, akusztikus-jazzes-folkos-sanzonos popzenét tartalmazó minialbumot, amelyről a klipesített Reggeli dal szép rádiós karriert futott be, így a Szeder hamar a népszerű új magyar zenekarok közé került, az énekesnő pedig emellett közreműködött az Ivan & The Parazol és a Lóci játszik lemezein is. A zenekar idén nyáron megjelent első valódi nagylemezével, az elődjénél grandiózusabb megszólalású, elektromos gitárokat és pszich-popos hatásokat is felvonultató Táncolj velem, élettel részben maga mögött hagyta a sanzonpopos gyökereket, míg a produkcióra jellemző személyesség és az akusztikus alapokon nyugvó hangszerelés változatlan maradt.
diszkográfia
HAB A TETEJÉN EP (2014)
TÁNCOLJ VELEM ÉLET (2016)

 

Interjú: Nagy Kátya

Fotó: Nagyillés Szilárd (dal+szerző)

Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2016/03. lapszámában jelent meg.

 



Kategóriák:Hírek

Címkék:, ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: