Sajtótájékoztatón mutatkozott be a Cseh Tamás Programiroda új vezetése, illetve értékelték a program eddigi eredményeit is. Elhangzott az az adat, hogy a CSTP eddigi működése során több mint kétmilliárd forintnyi támogatást ítélt meg; Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke hozzátette, hogy ha ehhez a programnak köszönhetően a könnyűzenébe áramló magántőkét is hozzáadjuk, akkor már 5-6 milliárd forintról beszélhetünk.
Mint korábban írtuk, a pályázatok között az egyik legnagyobb újdonság, hogy „kipróbálják”, mi lesz, ha az eddig a fővároson kívüli klubok támogatásában alkalmazott pályázatokat budapesti klubokra is kiírják. Ennek határideje január 26., úgyhogy még azt sem lehet tudni, hogy mekkora lesz az érdeklődés, hány pályázat érkezik.
A másik nagy újdonság a Cseh Tamás Programiroda átalakulása. A korábban a CSTP lebonyolítását, kommunikációját stb. intéző Design Terminált mint kormányzati intézményt felszámolták, magáncégként működik tovább; de az a Cseh Tamás Program kuratóriumát is meglepetésként érte, amikor augusztusban megtudták, hogy a Programirodát nem viszik tovább új formájukban. Bajnai Zsolt, a CSTP Ideiglenes Kollégium vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy voltak kétségeik azzal kapcsolatban, hogy jó ötlet volt-e nyílt, az eddigiekhez hasonlóan 100 millió forintos pályázatként meghirdetni a Programiroda működtetését. Egyrészt attól féltek, hogy senki nem jelentkezik, másrészt viszont attól, hogy a nagynak tűnő (szerinte amúgy a feladatokhoz képest, vagy mondjuk más művészeti ágakban jellemző pénzekhez képest egyáltalán nem nagy) összeg láttán „túl sokan” próbálkoznak majd, olyanok is, akiknek nincs sok köze a könnyűzenéhez. Mint kiderült, hatan pályáztak, és olyan jó anyagokkal, hogy a döntést két kör után tudták csak meghozni. Végül az A38 által benyújtott pályázat nyert; a Programiroda azonban nem fog az A38 alá tartozni, hanem különálló brand lesz; nem is a hajón, hanem egy külön irodában működik majd (ez még nincs meg).
A Programiroda vezetője Boross Zoltán lesz, titkára Facsády Orsolya, kommunikációját Vasák Benedek viszi. Általánosan azt az alapelvet szeretnék követni, hogy a korábbi eredményekre támaszkodva erősítenék a kommunikációt, és nagy hangsúlyt helyeznének az átlátható működésre. Jelentős újdonság, hogy külön munkatárs, Bali Dávid felel majd a zenei exportért.
Mint Bali elmondta, az A38 programszervezőjeként olyan nemzetközi kapcsolatrendszerre tett szert, hogy eddig is sok – akár a CSTP-n nemzetközi támogatásával, akár enélkül – nemzetközi turnéra indul zenekar fordult hozzá, például olyasmiket kérve, hogy segítsen betölteni a turnéban lévő „lyukakat”. Bali Dávid különösen fontosnak tartja, hogy a showcase fesztiválokon erősítse a magyar jelenlétet, és ezen belül kiemelten fontosnak tartja a régióra koncentráló eseményeket. Mint a Dal+Szerző kérdésére elmondta, az utóbbi években a zenészek között is egyre inkább terjed az a hozzáállás, hogy a közép-kelet-európai országokban legalább olyan fontos fellépéseket találni, mint mondjuk a nagy nemzetközi zenei központokban. (Bali Dáviddal itt olvasható interjú.)
A Dal+Szerző Playlistben elkezdtük a CSTP által támogatott induló előadók bemutatását. A fenti playlisthez kiegészítő szöveg itt olvasható, a második rész itt található.
A Programirodához tartozik a CSTP két, általában kisebb figyelmet kapó alprogram is. A Zenei Menedzsmentet Támogató Alprogram keretében, a Majdnem Híres Rocksulival együttműködve kidolgoznak egy olyan, többszintű bevezető sorozatot, amelyet online is elérhetővé tesznek. Ennek nem az a célja, hogy aki végignézi, kész zenei menedzser legyen; inkább olyan alapozó tudást fog nyújtani, amelynek birtokában el lehet indulni, pl. ha valaki kedvet kap a dologhoz, akkor elmehet a zeneipari képzésekre. Folytatódik a Backstage beszélgetéssorozat, amelyet elvisznek Budapesten kívülre is. A Jogdíjbevételek Növekedését Ösztönző Alprogram a következőkben a klubokra, független koncertszervezőkre és más, a közönség és az előadók között közvetítő „független operátorokra” fókuszál majd.
A sajtótájékoztatón az MTI munkatársa feltette még azt a kérdést, hogyan érinti az NKA-hoz tartozó CSTP-t az, hogy a Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságát átszervezték az EMMI háttérintézményébe, a Emberi Erőforrás Támogatáskezelőbe. Doncsev András NKA alelnök azt válaszolta, hogy reméli, hogy a kezelő szerv ilyen átszervezése nem érinti az NKA működését, ugyanakkor azt is mondta, hogy sajnos nem tudja garantálni, hogy ez valóban így lesz, és a döntés oka és értelme ismeretlen számára.
Categories: Hírek
Leave a Reply