A Stockholm Songwriting Camp szervezésében 12 országból érkeznek fiatal dalszerzők és szövegírók a svéd fővárosba, hogy egymást inspirálva fejlődjenek az alkotómunkában. A szervezők az Artisjus közvetítésével Molnár Tamást választották a fiatal magyar dalszerzők közül, akit a tavalyi Junior Artisjus-díj várományosaként mi is bemutattunk.
Az immár harmadik alkalommal megrendezett dalszerző tábor idén a női alkotókra és producerekre, valamint a svédországi zeneipari modellre fókuszál. Ahogy korábban, most is az a szervezők célja, hogy megteremtsék a kapcsolatépítés lehetőségét a legkiválóbb dalszerzők számára. Az ötnapos rendezvény 45 résztvevőjének naponta más-más összetételű csoportokban kell együtt dolgoznia, és így új dalokat létrehoznia. Mindannyian sikeres fiatal zeneszerzők és szövegírók, akik olyan alkotókkal működnek közre, mint Katy Perry, Sam Smith, Lorde, The Chainsmokers, Zara Larsson, Ed Sheeran vagy az Icona Pop.
„Az alkotás lényege számomra, hogy megtaláljam a határaimat, majd átlépjem azokat. Egy nemzetközi csapatban dalokat írni olyan arcokkal, akikkel ott találkozom először, a szemléletem alapján abszolút határátlépés. Ez egy olyan komfortzónán kívüli helyzet, amihez elengedhetetlen a nyitottság.” – mondja Molnár Tamás. „Vannak svéd barátaim, akik már korábban meséltek a dalszerző táborokról, náluk ennek a fajta szakmai találkozónak már szinte hagyománya van. Többek között emiatt is nagyon örültem, amikor az Artisjus Junior-díjra jelöltek közül engem választottak a stockholmi tábor hazai követének. Izgatottan várom a közös munkát a világ különböző tájáról érkező dalszerzőkkel. Bízom benne, hogy olyan kapcsolatokat tudok kialakítani kintlétem során, amelyeket a tábort követően is tudok kamatoztatni.”
Categories: Dalszerző Táborok, Hírek
Leave a Reply