Így ne betegedjünk bele a zeneiparba

Nagy feltűnést váltott ki zeneipari körökben David Emery Hogyan éljük túl 2017-et című írása. A cím meglehetősen drámai, de a cikk nem a világ általános helyzetéről szól (leszámítva a pesszimista felütést), hanem arról, hogy a zeneiparban dolgozók egészségére, ezen belül is a lelki egészségére rossz hatással van a zeneipar – de lehet tenni ez ellen.

Emery szerint sokan aggódnak az állásukért, főleg úgy, hogy a digitális átállás miatt sok céget átalakítanak. Ehhez hozzájárul az, hogy a munka sokszor természetes módon az éjszakába nyúlik (koncertek stb.). Emiatt a zeneiparban dolgozók számára a magánélet és a munka egyre inkább összefolyik, és sokuk számára nincs olyan idő, amikor teljesen kikapcsolnak a munkából; úgy érzik: mindig elérhetőnek kell lenniük. “Amikor nem dolgozol, akkor nem dolgozol” – ez David Emery egyik tanácsa a “túléléshez”.

Emellett kiemeli, hogy “nem az e-mailezés a munkád”; fontos, hogy ne legyen az e-mail több annál, ami: kommunikációs eszköz. Nem elég, hogy lehetetlen mindenre válaszolni, az, hogy az ember csak ránéz a leveleire és gyorsan válaszol egyre, kizökkenti abból a feladatból, amire éppen koncentrálnia kell. További tanácsok: “Nem minden iszonyú fontos”; csak a különféle, alapvetően ugyanazon dolgozó, de ezt kicsit más szemszögből megközelítő szereplők (pl. kiadó, menedzser, művész) között az apró dolgok is hajlamosak hatalmas jelentőségűvé nőni. “Ne félj segítséget kérni” – mind a munkában (bár minden CV azt hangsúlyozza, hogy a jelölt “csapatjátékos”, a zeneiparban sok az ego), mind azon kívül (itt pl. egy pszichológus segítségére kell gondolni). Végül: “Légy szenvedélyes!”

A cikkre válaszolt a Motive Unknown digitális marketingügynökség alapítója, az egyébként orvos végzettségű Darren Hemmings. Mint írja, “azoknak az embereknek, akikkel a zeneiparban találkoztam, több mint a fele küzdött komoly szorongással vagy depresszióval”, mégpedig minden szinten, a kezdőktől a befutott zenészekkel foglalkozó menedzserekig. Ő is a folyamatos elérhetőséget említi, amelynek eredményeként “az embernek nincs hobbija a munkáján kívül, nincsenek barátai az iparágon kívül”. Az első tünet általában a kialvatlanság (“lefekvés előtt még egyszer megnézed az e-maileket”), aztán jön a szorongás, és ha nem érkezik segítség, ez fordulhat depresszióba.

Akármilyen általános is ez a probléma, a legtöbb cég nem veszi elég komolyan; legfeljebb akkor néznek szembe a dolgozók problémáival – ha nem egyszerűen elküldik a HR-re -, amikor már késő, és nem törődnek a megelőzéssel. Pedig “a boldog alkalmazottak jobb munkát végeznek”. Mint Hemmings írja, cégénél kifejezetten figyel arra, hogy “senki ne fulladjon bele a munkába”, és szánnak időt arra, hogy külön foglalkozzanak a feladatok optimális megszervezésével, az automatizálható feladatok digitalizálásával stb. “Meggyőződésem, hogy így a cég is jobban működik” – írja a vezető, aki bevallja, hogy munkatársai szerint pont ő a legkevésbé rendezett időbeosztású ember közöttük.

Egyébként Darren Hemmings arra az ellenvetésre is válaszol, hogy “de hát mindez nem csak a zeneiparra jellemző”. Ez persze igaz, de ezt sokszor arra használják, hogy ne nézzenek szembe a problémával (“mindenhol rossz, így mennek a dolgok”). De ettől ez még nem lesz rendben – írja Hemmings.



Kategóriák:Hírek

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: