A Guardian nevük elhallgatását kérő szakemberek segítségével benézett a színfalak mögé: kinek mennyi jut az egyre dráguló, egyre nagyobb számban fogyó koncertjegyekből. A cikk általános, sok országra alkalmazható összefoglalót nyújt, a nagyobb (akár aréna-) turnékra fókuszálva.
A vevő által kifizetett jegyárból először is lejön a kb. 10% kezelési költség (egy része ennek bizonyos esetekben visszajut az előadóhoz), valamint az adó. A Guardian azt írja, hogy az Egyesült Államokban ez utóbbi 5%, egyes európai országokban viszont akár 35% is lehet, ugyanis az áfához még “kulturális adó” is hozzájárul. Vagyis az a 27%, amelyre (a kivételt jelentő szabadtéri fesztiválokat leszámítva) minden magyar koncertszervező panaszkodik, nem is a legmagasabb. Továbbá lejön a közös jogkezelők által levont, a szerzőknek közvetített jogdíj, amely az USA-ban a helyszín méretétől függően 0,1 és 0,8% között változik, de Európában ennél magasabb: Nagy-Britanniában pl. 3%. A magyar koncertek jogdíjairól itt lehet tájékozódni az Artisjus honlapján; az érvényes jogdíjközlemény itt található.
A maradék oszlik meg az előadó és a promóter között. A Guardiannek nyilatkozók szerint a promóter részesedése nagy átlagban 15%; de ez inkább azokra a koncertekre vonatkozik, amelyekkel komolyan dolgozni kell – ha olyan a kereslet, hogy percek alatt úgyis telt házas lesz a koncert, akkor a promóter általában kevesebbet tud kialkudni, lehet, hogy csak 5%-ot. Gyakran kér az előadó garantált minimumot, vagyis ha kevés jegy fogy, akkor is megkap egy bizonyos összeget. Egy megszólaló szerint ha van garantált minimum, akkor általában magasabb a promóter részesedése a bevételből, mint ha nincs.
A zenekarnak ki kell fizetnie a menedzsert (általában 15-20% a nekik jutó részből), és a show színpadra állításának költségeit (“a saját mini gazdaságát” – ahogy a Guardian fogalmaz). Ebben benne van az utazó csapat fizetése a roadoktól a technikai személyzeten át a háttérzenészekig és -vokalistákig; a színpad utaztatott látványelemeinek megtervezése és elkészítése (amit persze a turné kezdete előtt ki kiell fizetni); a szállítás költségei. Mindezek együtt igen komoly összeget is kitehetnek: egy meg nem nevezett nagy produkciónak napi 750 ezer dollárjába (218 millió forint) kerül egy nap az úton, függetlenül attól, hogy van-e fellépés.
Más jellegű kiadások a helyi fix költségek, a helyszínbérléstől a színpadot építő munkásokig, az áramfogyasztástól a biztosításon át az egészségügyi személyzetig. Ezek költségeinek megoszlása megállapodás kérdése; gyakran egy részüket a hely állja.
“Gyakran gondolkodom azon, hogy a közönség valóban igényli-e mindezt, vagy jobban szeretné, ha olcsóbbak lennének a jegyek” – mondja a Guardian egyik forrása. “Ha egy zenésznek sok pénzt bocsátasz a rendelkezésére, akkor meg fogja találni a módját, hogy jó sokat elköltsön belőle a show-ra. Úgyhogy a végén a turnék soha nem olyan jövedelmezőek, mint azt az emberek gondolják.”
Persze azért nem kell sajnálni a sztárokat, csak látni kell, hogy a bevételek és a nyereség növekedése nem járnak kéz a kézben – írja a Guardian, amely néhány adattal jellemzi, hogy ugrottak meg a nagy produkciók bevételei az elmúlt kb. másfél évtizedben. 2001-ben a U2 turnéjának keretében négy koncert volt az Egyesült Államokban; ezekre 78 ezer jegyet adtak el, 45-130 dolláros áron, 6,4 millió bruttó bevételt produkálva. 2015-ben nyolc koncertjük volt az Államokban, 150 ezer eladott jeggyel, amelyek darabja 30-275 dollár volt (vagyis a legalacsonyabb kategória lejjebb ment, a legmagasabb viszont több mint duplája lett); a bruttó bevétel kb. háromszorosa volt a 15 évvel korábbinak: 19,4 millió dollár (5,6 milliárd forint).