A Dal+Szerző Playlist az Artisjus kétheti sorozata azoknak, akiket érdekel a magyar zene, de nem tudják követni napi szinten az újdonságokat. Bővebben itt írtuk le, mi ez. A Playlistek összegyűjtve itt találhatók meg; kérdéseket, észrevételeket erre az e-mail címre várunk.
Az eheti playlistek:
A YouTube- és Spotify-playlist a cikk végén beillesztve is megtalálható. A hatból két zenekar egyáltalán nincs a stream szolgáltatóknál.
Befejezzük a Cseh Tamás Programban két-kétmillió forintos támogatást kapott, induló előadókat bemutató sorozatunkat. A 25 (+ utólag még kettő) előadó mindegyikét itt lehet megismerni, ahol a melléjük rendelt mentorok nevei is láthatók. Sorozatunk korábbi részei itt és itt és itt találhatók meg.
NB
Kívés Gergő régóta rappel NB név alatt, úgymint Natural Born, de mivel kosarazott is, az NBA-asszociáció sincs ellenére – derül ki ebből a bemutatkozó videóból, ahol klasszikus zenei képzettségéről és a hangmintázásról is beszél. (A videót a népszerű YouTuber, a Hollywood Hírügynökség vezeti fel; NB remixelte is a videósorozat „főcímdalát”.) Igazán ismertté 2015 végén lett, egy bravúros számnak és videójának, majd az NB1 Mixtape című bemutatkozó lemeznek köszönhetően, amelyet a leginkább a Punnany Massif kiadójaként ismert AM:PM terjesztett; NB menedzsere nem más, mint Wolfie az említett zenekarból.
A Neoton Família: 220 felett című számát (szerzők: Hatvani Emese, Jakab György, Pásztor László) mintázó szám egyre gyorsul, míg végül eléri a címbeli nyaktörő sebességet (BPM = Beat Per Minute, az elektronikus zenében a tempót ebben szokás számolni). Videójátékos, és a (gyorsulással párhuzamosan egyre nehezebben követhető) szöveget karaokés stílusban feliratozó klipje is nagy sikert aratott. Mondhatni ez a szám ismertette meg NB-t sokakkal, akik egyébként nem nagyon követik a hiphopot.
Az előző dalhoz hasonlóan ez is egy hangsúlyos hangmintára épül: Korda György és Balázs Klári dalára (Gábor S. Pál – Bradányi Iván szerzeményére), de ez „rendesebb” hiphop, scratch-csel és a gazdagság a műfajra jellemző fitogtatásának ironikus eltúlzásával. (Nincs fent a stream szolgáltatóknál.)
Ez a régebbi dal a hiphop egy másik nagy hagyományát, a szülőváros dicséretét idézi meg. Ebben is van egy nagyon pörgős rész, ahol a kíséret drum and bassbe vált. (Nincs fent a stream szolgáltatóknál.)
The Luckies
A kritikusok kedvenc 2016-os magyar lemezeit bemutató Playlistünkben már szerepelt lendületes, fiatal zenekar a régi rock and rollt, bluest idézi meg; ugyan vannak, akik az újabb indie rock hatását is említik (pl. a számos fiatal zenekar által megidézett Arctic Monkeys), némely számuk elmenne „korabelinek” is. CSTP-s mentoruk Vitáris Iván.
Az első lemez (The Luckies’ First Album) nyitó dala. Ugyanerről slágeresebb a klipes Happy-Go-Lucky, amely már szerepelt az említett Playlistben.
A hasoncímű EP címadó dala nagyon erősen múltidéző, rockabilly-s beütéssel.
Zene: Pongor Márton Lőrinc, Springer Márton, Stanfel Péter, Horváth Soma Balázs. Szöveg: Timothy Atkins. ISWC kód: T-007.257.592-8.
Useme
A Useme igazi szupergrup, azzal a csavarral, hogy az öt tag előélete alapján jóval keményebb zenét várnánk, mint az a „modern pop-rock”, amit (önmeghatározásuk szerint és valójában is) játszanak. A tagok a Subscribe, Idoru, Special Providence stb. együttesekből jöttek, Varga Zoltán billentyűs pedig a SuperSize Recording stúdió producereként szerzett nevet a szakmában. A 2015-ben alakult csapat 2016 elején már nagylemezzel jelentkezett, klubokat töltött meg, fesztiválokon játszott, és azt ígérik: „2017-ben új energiákat fognak felszabadítani”.
Az első klipes szám egyben eddig a legnépszerűbb a zenekartól, igazi könnyed pop-rock. „A szöveget az egyik álmom ihlette. A Felhővitorlás egy metafora azokra a ritka pillanatokra, amikor minden tökéletes, könnyed és felszabadult. És amikor ezt van kivel megosztani” – mondta róla Csongor Bálint frontember.
Zene: Markó Ádám, Anga Kis Miklós, Varga Zoltán, Szalkai Tibor. Szöveg: Csongor Bálint. ISWC kód: T-007.270.796-0
A Useme legújabb, tavaly novemberi klipje a nagylemezen már nem szereplő dalhoz készült. A verzék alatt könnyed funkys pop, de a refrénekben keményebbre vált.
A nagylemez címadó száma az előbbieknél rockosabb és keményebb, de az elektronika is komoly szerepet kap benne. A szöveg is fajsúlyosabb.
Zene: Markó Ádám, Anga Kis Miklós, Varga Zoltán, Szalkai Tibor. Szöveg: Csongor Bálint. ISWC kód: T-007.270.805-4
YOULI
Horányi Juli énekesnői karrierjét a mius underground zenekarban kezdte, majd egy tudatos váltással sokkal mainstreamebb irányba fordult; megjárta az X-Faktort (2. helyezett lett) és A Dalt is. Rendszeresen foglalkoznak vele a lapok (például az RTL Celebklubja arról is cikket írt, hogy „Horányi Youli új dala még meg sem jelent, de már most kritizálják?” – mármint az angol szöveg miatt). A Youli név mint brand „minden művészi törekvését” összefogja – írja magáról.
A dalban sokféle stílus keveredik: az R&B-s pop alatt a dobok a trap elektronikus/hiphop műfajt idézik, a verzék alatt szóló akusztikus és funky-s elektromos gitárt a refrénben harsányabb és keményebb szintik váltják.
Zene: Tóth Lóránt. Szöveg: Horányi Juli. ISWC kód: T-007.274.443-4
Youli tavaly kiadott egy háromszámos EP-t 1956 címmel, rajta többek között a Que Sera, Sera című örökzöld (Jay Livingston és Ray Evans szerzeménye) sajátos feldolgozásával. Az 1956-ban megjelent dal mélyen összekapcsolódott a forradalommal, pontosabban az annak leverése után emigráló magyarokkal: „a visszaemlékezések szerint 1956 végén ez volt a Szabad Európa Rádióban leggyakrabban felhangzó könnyűzenei szerzemény, a fatalista mondanivalójú dallal üzentek az otthonmaradottaknak a forradalom után külföldre távozott magyarok”. A másik két dal az EP-n a Honvágydal és a Szállnak a darvak feldolgozása.
Egyszerre aktuális elektropopos és retrós szintis popdal a szintén CSTP-támogatott – rovatunkban itt bemutatott – Ívvel közösen.
Zene: Katona Zsombori Éva, Tóth Lóránt. Szöveg: Katona Zsombori Éva. ISWC kód: T-007.273.332-4
No Sugar
A gyergyószentmiklósi zenekar 2008-ban alakult, a mostani felállás – amellyel az első EP-t is rögzítették, illetve a CSTP támogatását és más sikereiket elérték – 2016-ban alakult ki, Portik Lívia énekesnő csatlakozásával. Önmeghatározásuk szerint zenéjük „a pop és a rock széles mezsgyéjén helyezkedik el, néhol líraibb dallamokkal átitatva, néhol pedig térdig gázolva a kemény rockba.” (A zenekar egyik száma sem található meg a stream szolgáltatóknál, csak a YouTube-on.)
A Legszebb Erdélyi Magyar Dal díjat 2016-ban elnyert szám egyszerre könnyed, romantikus és helyenként keményebb rockba is hajlik, a torzított gitár és a játékos zongora is megtalálja benne a helyét. Egyben a zenekar első EP-jének címadó száma.
A gyergyószentmiklósi hokicsapat, a Progym SK számára komponált induló természetesen a rockosabb, lendületesebb No Sugar-dalok közé tartozik.
A másik végletet ez a karácsonyi dal jelenti.
Massza
A 2016-ban alakult, alig néhány számot megjelentető Massza keményebb rockzenét játszik; ahogy írják magukról: „Karcol és harap… de ez is a balhéhoz tartozik…” (A zenekar egyik száma sem található meg a stream szolgáltatóknál, csak a YouTube-on.)
Rémisztgetős szövege ellenére a slágeresebb Massza-dalok közé tartozik.
Súlyosabb, kissé (szándékosan) mániákus beütésű szám.
Zene és szöveg: Müller Máté, Bánhegyi Tamás, Terjék Diána, Szamosközi Zoltán Gergely. ISWC kód: T-007.256.632-5
A Playlist a YouTube-on:
és a Spotify-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply