Max Martin, a világ jelenleg legsikeresebb dalszerzője-producere nem szokott interjút adni. Ezért különleges, hogy nemrég a svéd Di Weekend igazi nagy mélyinterjút közölt vele.
A most 45 éves Martin Sandberg 58 szerzeménye jutott a Billboard top 10-be, ebből 21 az első helyre; producerként 19 number 1 slágert jegyzett. Az első területen csak a Lennon-McCartney páros, a másodikon csak George Martin áll jobban. De Max Martin azok közé tartozik, akik mindig meg tudnak újulni, ezért nem érvényes rá az általános szabály, hogy egy dalszerző vagy producer legfeljebb 7-8 évig tud a csúcson maradni – ő már 20 éve ott van, úgyhogy akár még a Beatles rekordjait is megdöntheti.
Ez volt Max Martin első igazán nagy slágere
Az interjú a mi szempontunkból legérdekesebb része az, ahol Max Martin a slágerszerzés titkairól beszél. Nem, nem árulja el A Titkos Receptet, hiszen olyan nincs – viszont vannak eszközök, amelyeket lehet használni. A cél az, hogy a dal ne csak technikailag legyen tökéletes, hanem a hallgató átérezze, és amikor vége van, akkor újra akarja hallani. Nem árt, ha több kedvenc része is van benne, már csak azért is, hogy ne unja meg hamar. (“Először a refrén fog meg, aztán amikor arra kicsit ráuntál, akkor rácsodálkozol a bridge-re stb.”) Max Martin mentora, a svéd Cheiron stúdió alapítója, Denniz Pop egyenesen azt mondta, hogy egyetlen másodpercnek elégnek kell lennie, hogy felismerjék az emberek a dalt.
A konkrét “eszközök” (Max Martin még a “szerszámosláda” szót is használja) közül az egyik legfontosabb, hogy “ne legyen túl sok információ, minden legyen elkülöndíthető, a lehető legtisztább legyen a hangzás. Nem szabad egyszerre túl sok új elemet bevezetni, egyenként kell bemutatni őket. Mint egy filmben: ott sem jelenik meg a tíz legfontosabb szereplő az első jelenetben, hanem ha már egyet megismertél, akkor állsz készen arra, hogy a következőt bevezessék.” Másfelől Max Martin számára fontos, hogy újabb és újabb elemek jelenjenek meg, hogy egy dal “olyan legyen, mint egy utazás. Kicsiben induljon, a végén pedig az eufória várjon.” Ezért van, hogy a refréneknek nem pont ugyanúgy kell ismétlődniük: “a dallam ugyanaz, de az energia megváltozik: így lehet megtartani a hallgató figyelmét”.
Max Martin példája a slágerre, ahol egy “sűrű” részt elnyújtott hangok követnek, hogy “fel tudjuk dolgozni, és ne legyen túl sok az információ”
A másik nagyon fontos az ellentétes hatások (“az édes és a sós”) egyensúlya. Ennek több formáját is említi Max Martin: például ha a verze ritmusa sűrű, bonyolult, akkor a refrénben hosszabb hangok domináljanak; ha sok az akkordváltás, akkor a dallamstruktúrát érdemes változatlanul hagyni. Mi több, akár azt is lehet csinálni, hogy a verzének és a dallamnak ugyanaz a dallama: ha egészen más az éneklési mód, az energia, akkor ezt a hallgató nem fogja észrevenni, viszont a refrénnél az lesz az érzése, hogy “ezt már hallottam korábban” – és persze hogy hallotta: a verzében. Így automatikusan megteremtődik az ismerősség érzése. Ezt a trükköt Max Martin Prince-t hallgatva tanulta; mindenképpen érdemes a nagyokat tanulmányozni, “megérteni és tanulni, összeállítani egy szerszámosládát”.
Egy Max Martin-szerzemény, amiben ugyanazt a dallamot használja a refrénben, mint a verzében
Ezek az eszközök nem magának a dallamnak a kitalálására vonatkoznak, azok “bárhol jöhetnek, nem úgy van, hogy na leülök, írok egy ilyen-olyan dalt, hanem akár az autóban vagy a zuhany alatt egyszer csak megjelennek”. Viszont ezekkel az eszközökkel lehet “menedzselni” a dallamokat, vagyis elérni, hogy a hallgató megjegyezze őket, vissza akarjon térni hozzájuk. Akkor is nagyon hasznos, ha az embernek ilyen eszközök vannak a kezében, ha megakad: ilyenkor elővehet néhányat, próbálgathatja, hogy mit lehet kezdeni a dalkezdeménnyel.
Max Martin szerint amúgy a legfontosabb egy dalban az, hogy hogyan éneklik el. Ezért is szeret mindig ott lenni az énekfelvételeknél, és egyfajta pszichológusként avagy edzőként azon dolgozni, hogy az énekesek kihozzák magukból a legjobbat. Segít ebben, hogy ő maga is énekesként kezdte (az It’s Alive rockzenekarban, amely Denniz Pop Cheiron Recordsánál hozott ki egy, nem túl sikeres lemezt, de a svéd iskola – 35 évesen, rákban elhunyt – alapítója meglátta a tehetséget Martin Sandbergben). Ezért meg tudja mutatni, hogyan gondolja a vokált – “csak az a rossz, ha jobban énekelem náluk, de ez szerencsére nagyon ritkán szokott előfordulni.” Fontos produceri avagy “edzői” módszer, hogy úgy lehet elérni, hogy egy énekes a legjobb formáját hozza a stúdióban, ha kimozdítja a komfortzónájából, új dolgokat próbáltat ki vele.
Meglehetősen ismert, hogy a svéd modell elterjedésével lett általános a popiparban a rengeteg együttműködés. Max Martin ennek tulajdonítja, hogy mindig meg tudott újulni, és a csúcson maradni. Továbbá az egója féken tartásának. Ennek egyik kulcsa szintén az együttműködésekben rejlik, másik pedig Martin családjában. Mi több, azt mondja, hogy néha ilyesmiket gondol: “mi a fenét csinálok itt egész nap, amikor mások meg fontos célokért harcolnak, az egyenlőségért vagy a szíriai menekültekért dolgoznak, vagy a rák ellen küzdenek.” Ezért nagyon fontosak az olyan pillanatok, mint amikor Katy Perry: Roar című dala a rákos gyerekek “himnusza” lett.
Szintén az ego kordában tartásának eszköze, hogy Max Martin 2001 óta nem adott rendes interjút. Még John Seabrook: The Song Machine című, a mai popipart bemutató, hamar alapművé vált könyvéhez sem adott nyilatkozatot. (A könyv magyar nyelvű összefoglalója itt olvasható.) Az ok, amiért most kivételt tett, az, hogy megkapta a Polar Music Prize-t, és erre igazán büszke. És mivel azt mondja, hogy “ha már egyszer csináljuk, akkor csináljuk rendesen”, az interjú igazán alapos lett, ajánlott az egészet elolvasni.
Categories: Hírek
Leave a Reply