A stream további növekedésének titka: könnyű használat, hangutasítások, kilépés a telefonról

Az Amazon stream szolgáltatása nem érhető el Magyarországon, de az óriáscég más cégektől eltérő stratégiát választott, nem a playlistekre vagy az exkluzív kiadványokra helyezi a hangsúlyt. Az elindítása óta eltelt néhány hónap alapján úgy tűnik, sikerrel, ezért itthon is tanulságos lehet azoknak, akik azt figyelik, merre megy a zeneipar.

Mint arról részletesen itt írtunk, az Amazon a standard, 9,99 dolláros előfizetés mellett havi 3,99 dollárért is kínál on-demand zenét a standard méretű katalógussal, de ez az Amazon Echo nevű készülékéhez van kötve: ez egyrészt hangszórórendszer, másrészt viszont az Alexa nevű, hangutasításokkal irányítható „személyi asszisztenssel” is fel van szerelve.

Az Echo másfél évvel a megjelenése után, 2016 végén már az Amerikai háztartások 6%-ában volt jelen. Mégpedig a legtöbb helyen úgy, hogy nemcsak a lakás egy helyiségében, hanem például a konyhában és a nappaliban is, vagy más olyan helyiségekben, ahol a család együtt van – mondta az Amazon zenével foglalkozó alelnöke, Steve Boom a Music Business Worldwide-nak adott interjúban.

Vagyis úgy látszik, tényleg működik az Amazon stratégiája, hogy a zenehallgatást, pontosabban a streamelt zenehallgatást ismét közösségi tevékenységgé tegye. Boom szerint a piac fejlődésének első állomása az volt, hogy a zene nagyon visszavonult a személyes térbe: „az jelentette a növekedést, hogy egyre többen szerették volna, ha a zsebükben hordott okostelefonon elérhetnek minden zenét”. A növekedés következő fázisa viszont az, hogy a stream kilép innen az otthonokba.

A fogyasztók viselkedésének elemzése azt mutatja, hogy az otthoni stream kulcsa pont az, hogy hangutasításokkal lehet vezérelni – mondja Steve Boom, aki szerint a következő lépés az lesz, hogy ugyanez a technológia megjelenik az autókban is.

A titok az, hogy a hangutasítás minden „súrlódást” eltávolít a rendszerből – a „friction” minden olyan interakció, ami a felhasználót akadályozza abban, hogy a lehető legkönnyebben és legintuitívabb módon végrehajtsa azt, amit szeretne. Az, hogy az otthonunkba belépve elég annyit mondani, hogy milyen zenét szeretnénk hallani, egy ilyen súrlódásmentes zenehallgatási környezetet jelent (ezt Steve Boom nem mondja, de vesszük csak össze mindazzal az „erőfeszítéssel”, amit egy lemez felrakása, egy zenelejátszó program elindítása stb. igényel.). Ezáltal a zene minden korábbinál jobban az életünk része lehet, és „ha valamit nap mint nap használsz, és ennyire könnyedén, akkor hajlandó leszel fizetni érte” – mondja az Amazon zenei vezetője.

A könnyedség arra is vonatkozik, ahogyan egy reménybeli fogyasztóból előfizető lesz: mivel az Amazon rendszerében amúgy is megvannak a bankkártya adatai, a hallgatónak elegendő szóban leokéznia, hogy megkezdi a próbaidőszakot; mondjuk miután szembesült azzal, hogy egy dal csak az előfizetők számára elérhető. Vagyis nem kell letölteni egy külön appot, regisztrálni, adatokat megadni, ami rengeteg „súrlódást” jelent.

Steve Boom szerint a kiadóknál már azelőtt szerették az Echót, hogy megkeresték volna őket a jogosítási ajánlatukkal, ezzel magyarázható, hogy míg korábban sok „közepes árazású” (vagyis a havi 10 dollárnál olcsóbb, cserébe valamilyen módon korlátozott) előfizetési modell elbukott a kiadóknál, nekik sikerült megegyezniük. Ami persze azért kicsit túl rózsás magyarázatnak tűnik így önmagában.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .